A választás előtti utolsó napon a baloldal a fővárosi piacokat szállta meg, Vona Gyöngyösön, Orbán pedig Debrecenben tartotta kampány zárórendezvényét. Bajnaiék eredményvárójának a helyszíne a mai nap legnagyobb talánya, Orbán Viktor pedig arról beszélt, hogy aggódik a választás miatt, mert szerinte a jobboldal nyeregben érzi magát. Holnap választás. Percről percre tudósítás a kampányhajráról.

Mégis készíthetik elő Bajnaiék bulihelyét

Ahol Mesterházy pár percig miniszterelnöknek érezhette magát

Toplista a kampány győzteseiről és veszteseiről

Interjú Schiffer Andrással

23:57
Már csak egy éjszaka

Közvetítésünket mára lezárjuk, holnap reggel, a választás napján folytatjuk.

23:22
Chuck Norris lerúgja Selmeczi Gabriellát

Egy Chuck Norris-videót melegített újra az elmúlt két napban rohamtempóban kampányvideókat és fotókat gyártó Együtt-PM. 

 

22:26
A Vastag testvérekre mozgósít Orbán

Új videó jelent meg Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelyben a kampányban már többször is Orbán előtt fellépő Vastag testvérek egyik számára igyekeznek mozgósítani a Fidesz-szavazókat.

 

22:12
A 444 nem tudósíthat a Fideszről

Nem fogadta el a 444 regisztrációját a Fidesz, így nem tudnak majd tudósítani a párt vasárnapi eredményvárójáról. Péntek délután még azt írták nekik, hogy mehetnek, ma viszont azt, hogy a külföldi médiumok nagyszámú jelentkezése és a helyszíni létszámkapacitás miatt szűkíteni kellett a résztvevő újságírók számát. A 444 szerint a Magyar Narancsot sem engedik be.

22:06
Fogynak a helyek a kanapén

Ezúttal este rakták ki Orbán Viktor Facebook-oldalára az újabb kanapés képet, vajon hova fog majd elférni Gáspár?

 

21:52
Varga Mihálynak nem tetszenek az orosz szankciók

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is nyilatkozott az Echo Tv-nek. Varga szerint Magyarország nem érdekelt abban, hogy Oroszországgal szemben szankciók. Szerinte speciális megoldásokkal kellene kikényszeríteni az ukrán-orosz helyzet megoldást, hogy az ne sértse a magyar gazdaság érdekeit. Varga szerint a forint gyengülése szoros összefüggésben van az ukrán helyzettel. (MTI)

21:39
Apró hibákról beszélt Kövér

"Apróbb-cseprőbb hibák vannak" – nyilatkozta Kövér László az Echo Tv-nek. Szerinte ezeket részben a helyzet kényszerítette ki belőlük, részben meg az, hogy nem volt idejük kellően megfontolni néhány döntést.

Szerinte kommunikációs hibákat is követtek el, főleg a külföld felé, de ha valaki nagyon meg akarta érteni, hogy mit miért csinált ez a kormány, akkor az szerinte megértette. (MTI)

21:22
Mégis lesz helye Bajnaiéknak?

Úgy tűnik, mégis lesz egy kampányrendezvény a Madách térnél, legalábbis az egyik rendőr azt mondta a tudósítónknak, hogy egy kampnyrendezvény miatt nem lehet parkolni a Rumbach Sebestyén utca Király utca és Madách Imre út közötti szakaszán. Az Együtt-PM tárgyalt a rendőrséggel, de nekik azt mondták, hogy korareggel térjenek vissza a témára. 

Az Együtt-PM a Madách úton tartotta volna a kampányzáróját, de pénteken körbekordonozták azt a részt. Szombaton ötkor még teljesen üresen állt a körbezárt terület, de az önkormányzat azt mondta, munkagépeket fognak tárolni, ezért volt szükség erre. Este 9-kor három jármű állt a területen. Bővebben itt olvashat a helyzetről.

20:48
Olyan erősek leszünk, mint még soha

Orbán arról is beszélt, hogy „reménykedik azért mégis csak a baloldal megújulásában”, szerinte egy ilyen katasztrofális vereség után, mint 2010-ben, megtörténhetett volna a baloldali megújulás, ahogy a Fidesznek ez sikerült 2002-ben. 

Szerinte az európai gazdaság stagnálni fog 5-10 évig fog, kivéve Közép-Európát. Szerinte Magyarország úgy meg fog erősödni, mint soha a következő években. 

20:36
Orbán aggódik a választás miatt

Nehogy elveszítsük a választást, mert akkor megint segélyt fognak kapni – Orbán szerint ezzel fogadják a vidéki közmunkások, ugyanis ha ismét baloldali kormányzás lesz, a segély jóval kevesebb lenne, mint most a közmunkáért kapott bér. Szerinte ezek az emberek nagyon racionálisan gondolkodnak, ugyanis a közmunkáért kapott több pénz mellett a rezsijük is csökkent, így a nagy többségük a Fideszért szorít Orbán szerint. Szegényellenes politikával nem lehet választást nyerni - jelentette ki Orbán.

Ezt egy súlyos jelenségnek tartom – válaszolta arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy túl nagy főlénnyel vezet a Fidesz. Orbán azt mondta, aggódik a választás miatt, mert ő is azt tapasztalja, hogy lefutott ügynek tekinti a választást. Nem látja a jobboldalt a minden átütő eltökéltséget, ő persze elmegy szavazni, de a közeg nem erősíti ebben. Többször elmondta, hogy a meccs 0-0-ról indul vasárnap. 

20:21
Klasszikusként jellemzi az őszödi beszédet Orbán

Pénzbőség volt a világgazdaságban, ezt egy klasszikus beszédből is tudhatjuk – utal Orbán az őszödi beszédre, amikor arról beszélt, hogy milyen gyorsan fejlődött a világgazdaság a 2000-es évek első felében. „Ez olyan primitív, hogy ezzel nem érdemes foglalkozni” – mondja például arra, hogy a műsorvezetők felvetése szerint a baloldal majd minden bizonnyal csalással és diktatórikus módszerekkel fogja vádolni a Fideszt, ha megveri őket a választáson.

Orbán azt mondta, tudatlanságot lát a mögött, hogy bírálják a keleti nyitás miatt. Szerinte Franciaország és Németország már öt éve megkezdte a keleti nyitást, le vagyunk maradva hozzájuk képest.

20:11
Orbán: Nem lehet mindig a léc fölött lenni

A reggelt Orbán Viktor indította a Magyar Nemzetben és Mesterházy a Népszabadságban. Miután este az ATV-nak adott interjút Mesterházy, mi más is következhetne, mint egy Orbán-interjú a Hír Tv-n. Egy délelőtti felvételt adnak le most este 8-tól a Hír Tv-n. Orbán szerint nem lehet mindig a léc fölött lenni, így meg kell becsülni egy sima többséget is. Ettől függetlenül minél nagyobb többségre lenne szüksége, szerinte nem szabad feladni azt a pozíciót, hogy mi legyünk Európa legegységesebb országa, mivel négy éven keresztül azok voltunk. 

19:54
Schiffer András erősködik

Az LMP erősebb, mint négy éve – állítja egyre indulatosabban Schiffer András az ezt szkeptikusan hallgató Kálmán Olgának az ATV-n, ahol az LMP társelnöke követte Mesterházy Attilát. 

19:41
Vona kézen fogva távozik
Fotó: Mudra László - Origo

 

19:40
Akármi lesz, a rezsi csökken

Aki fával vagy szénnel fűt, annak is csökken majd a rezsije – ígéri Mesterházy Attila az ATV-n, mivel szerinte korszerűsíteni fogják ezeket a lakásokat. A gázár sem fog nőni, mint ígéri.  

19:27
Mesterházy elégedett a kampánnyal

Elszegényedés, elvándorlás és a félelem – Mesterházy Attila beszél éppen az ATV-n, és szerinte ezekről panaszkodtak neki leginkább a kampány során. A félelmet arra értette, hogy sokan nem mertek elmenni ellenzéki politikai rendezvényekre. Szerinte a kampánya jól sikerült, minden jelöltje sokat dolgozott.

19:13
Szelfivel békült Mesterházy és a Hír Tv

A kampány végére úgy tűnik, enyhült a Mesterházy Attila és a Hír Tv közötti nem túl jó viszony.

 

19:05
Szomszédokkal mozgósít az Együtt-PM

 

18:59
Ilyen egy jobbikos utcabál

 

18:55
Rágózva hallgatta a zenét Vona

Háromnegyed 7-kor hazament Vona Gábor a koncertről, amelyet a mellkasán összekulcsolt kézzel, rágózva hallgatott egy darabig. Akkor indult el felségével kézen fogva, amikor a zenekar a Részegen ki visz majd haza refrénjét énekelte. 

17