Megalakult a harmadik Orbán-kormány, a parlamentben nagyjából félórás ceremónia keretében mutatta be a miniszterelnök a minisztereit. Orbán arról beszélt, hogy néppárti kormányt akar, ami megvédi a nemzetet a szélsőségektől, beszélt arról, hogy erkölcsileg is szeretné formálni az országot. A miniszterei feladatait röviden összefoglalta, többségüknek meg kell védenie az országot, a nemzetet, az alkotmányt és az erőforrásokat. 

11:56
Vége a ceremóniának
A kormány egy részeForrás: Origo

 

11:50
Megvolt az eskü

Szóltak a harsonák, majd letették az esküt, annak hivatalos okmányát pedig aláírták. Ezzel formálisan is megalakult a kormány. 

11:46
Hazaszeretet, alázat, szolgálat

A kormány minden tagjának meg kell érteni, hogy a magyarság szolgálatába lépni felelősség. Hazaszeretet, alázat, szolgálat - ezzel a hármas jelszóval bocsátotta útjára Orbán a minisztereit. 

11:44
Fiatalok a csatába

1998-ban és 2010-ben az előző két kormányunk megalakításakor más-más módszerrel próbáltam összefogni és koordinálni a kormányt. Viszont az új miniszterelnökség összhangot hozhat, ezért kérte fel Lázár Jánost miniszternek, akinek szintén meg kell védeni az országot a támadásoktól. Fiatalok a csatába, öregek a tanácsba, foglalta össze az új felállást. Lázár arcán széles mosoly jelent meg, miközben Orbán hozzá beszélt, és megjegyezte, Lázár bizonyára nagyon fogja élvezni az új feladatát. 

11:43
Orbán beszél
Forrás: Origo

 

11:41
Fazekashoz is szólt

20 százalék a nagybirtok, 80 százalék a kis és családi birtok. Fazekas Sándornak ehhez kell igazítania az agrártámogatási rendszer, mondta Orbán. 

11:40
Meg kell menteni a nemzetet

Balog Zoltánnak meg kell mentenie a nemzetet, megállítani a fájdalmas népességfogyást, és vissza kell fordítania, foglalta össze orbán, mint vár az emberi erőforrás minisztertől. 

11:39
Tartsa meg a nemzeti vagyont

Seszták Miklóst, az NFÜ vezetőjét arra kérte, hogy őrizze és gyarapítsa a nemzeti vagyont, és tartsa itthon a nemzeti erőforrásokat. 

11:38
Senki se féljen

Pintér Sándort arra kér, hogy tegyen meg mindent, hogy az országban senkinek se kelljen félnie. 

11:38
Meg kell védeni az alkotmányt

Trócsányi László igazságügyi minisztertől azt várja, hogy a nemzetközi térben védje meg az ország alkotmányosságát, mondta Orbán. 

11:36
Kapcsolatok a nagyvilágban

Navracsics Tibortól külgazdasági minisztertől olyan kapcsolatrendszer kialakítását várja, hogy a világpolitika minden szereplője abban legyen érdekelt, hogy Magyarország erősebb legyen. 

11:35
Az előző négy év

A nagy és bátor gondolatoké volt. De a következő négy év nem a nagy gondolatoké, hanem a nagy tetteké lesz, állította. 

11:33
Az erkölcsöt is alakítaná

A kormánynak szerepet kell vállalni az erkölcsi közállapotok javításában, mondta a miniszterelnök, kijelölve az utat a következő évek előtt. 

11:31
Orbán magát idézte

Ismerik a felfogásom: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata. Szerinte a kétharmaddal ki kell állni a háromharmadért, és az egész nemzetért. Ismét elmondta, hogy a kormánypárt középen áll, és fel fog lépni minden szélsőség ellen. 

11:29
Orbán néppárti kormányt akar

24 év tapasztalata már megadja a lehetőséget, hogy határozott célok mentén alakíthassuk meg a tizedik szabad kormányt, mondta Orbán, aki ismét elmondta, hogy testközelből figyelte az eddigi kormányokat, amiből sokat tanult erkölcsileg. A népből, a néppel, a népért, idézte Orbán Abraham Lincoln gondolatait, amivel azt támasztotta alá, hogy néppárti kormányt akar. 

11:23
Esküt tesznek a miniszterek

Itt van Áder János, Schmitt Pál, Boross Péter korábbi miniszterelnök és Polt Péter legfőbb ügyész. Kövér köszöntötte a sajtó képviselőit is. 

11:21
Kövér mindenkit meghívott

Kövér László az 1934-es parlament házelnökének gondolataival nyitotta meg az ülést, majd minden minden képviselőt meghívott a felújított Tisza-szobor avatására, amely pünkösd hétfőn délelőtt lesz. 

11:20
Orbán és Semjén
A miniszterelnök és a miniszterelnök-helyettesForrás: Origo

 

11:19
Orbán késett

Csúszik a parlamenti ülés, ami 11-kor kezdődött volna, de Orbán Viktor miniszterelnök negyed órát késett. Sokan pontosan megérkeztek, Lázár János Rogán Antallal, Fazekas Sándor pedig Semjén Zsolttal beszélgetett. 

10:58
Itt az első közös kép
Orbán Viktor új kormányaForrás: MTI/Kovács Attila

 

11