Vágólapra másolva!
Már beharangozták a 2016-os költségvetést, de előtte az ideit módosítják. A most benyújtott javaslat korábban megszavazott törvények forrását teremti meg, így az Iszlám Állam elleni fellépés, a Liget Budapest beruházás, a rendvédelmi és honvédelmi életpályamodellek, valamint az ingyenes gyermekétkeztetés fedezetét, de biztosítja a szociális ágazati pótlékok fedezetét is. Utóbbi a jövőben a nem állami családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtóknak is jár majd. Szintén szerepel a törvény általános indoklásában a fővárosi közösségi közlekedés adósságrendezése, 2018-ig valamennyi megyei jogú város bekapcsolása az országos gyorsforgalmi úthálózatba, az adósságkonszolidációban részt nem vett települések kiemelt fejlesztési támogatása, és az önkormányzatok finanszírozásának pontosítása. Az állam, mindezeken túl 15 százalékos tulajdonrészt szerez az Erste Bank magyar leányvállalatában. Követtük a vezérszónokok felszólalásait.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül19 bejegyzés