Menekülttémában debütál Tarlós a Budapestinfón

2015.09.04., 11:10
rendezés

A Keleti pályaudvarnál várakozó menekültek, a fővárosi Verseny utcai tranzitzóna voltak a fő témái Tarlós István főpolgármester tájékoztatójának. A Budapestinfó a Lázár János-féle Kormányinfóhoz hasonlított, és szó volt még a 3-as metróról, valamint az esti magyar-román meccsről is.

Origo
12:14

Két hét múlva ugyanitt

Véget ért az első Budapestinfó, két hét múlva áll ismét ezen a fórumon Tarlós István a sajtó elé.

Origo
12:11

Van jegye a meccsre Tarlósnak, de minek

Van jegye a ma esti, magyar-román meccsre Tarlós Istvánnak, de a főpolgármester nem biztos, hogy el is megy a mérkőzésre. Azt mondta, "én még láttam magyar focit". 

Origo
12:09

Átszámozhatják a 70-es trolit Sztálin miatt

A fővárosi közgyűlés és a Városháza, a BKK-val együtt foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy eltöröljék-e budapesti trolik 70-estől induló számozását, mert az Sztálin születésnapjára utal - mondta Tarlós István.

Hozzátette: gondolkodnak azon is, hogy visszaállítsák az 56-os villamos számozását, mert az pedig sokakat az 56-os forradalomra emlékeztet, és sajnálja, hogy eltűnt.

Origo
12:06

Tart az önkéntesek számának csökkenésétől

Nem kíván a főváros konkrét feladatokat átvállalni az önkéntesektől a menekültekhez kötődően, de valamilyen okból csökken a menekülteket segítők száma, akkor a főváros is kénytelen lesz reagálni erre - mondta Tarlós István.

Origo
12:04

Ha lenne jogköre, tudná, mit tegyen

Ha kapnék hatósági jogköröket, tudnám, mit tegyek, de akkor biztos, hogy a Keleti pályaudvar kerengőjében másnap már nem sok menekült lenne - kanyarodott vissza a főváros jogi mozgásterének témájához a főpolgármester.

Origo
12:02

Tarlós István nem jós

Nem jós a főpolgármester - derült ki a Budapestinfón, ahol Tarlós nem bocsátkozott abba a vitába, hogy a hatóságok jól vagy rosszul kezelték-e a Keleti pályaudvarnál kialakult helyzetet.

Azt nem érti, hogy aki Röszkénél bejön az országba, azt miért kell elküldeni Budapestre, hogy onnan menjen a debreceni menekülttáborba - mondta Tarlós, aki ennek nem örül főpolgármesterként.

Origo
12:00

Van öt szám, de nem árulja el

Kérdésre sem volt hajlandó Tarlós István megnevezni az öt különböző költségbecslés összegét, amiről az imént a 3-as metró infrastruktúrájának felújítása kapcsán említett. 

Origo
11:59

Új tranzitbázisra még nincs konkrét helyszín

Konkrét új helyszín, amiről már érdemes lenne gondolkodni, még nem merült fel a Verseny utcai tranzitbázisén kívül - mondta egy kérdésre Tarlós.

Origo
11:57

Biztonsági kockázatot jelenthetnek a menekültek

A bevándorlás elbírálási feladataira nincs ráhatása a fővárosnak - mondta a főpolgármester. Hozzátette: részletekről nem beszélhet, de kapcsolatban állnak a hatóságokkal a menekült-témában.

A biztonsági kockázatokról szólva megjegyezte: beszivároghatnak olyanok is ezzel a nagy tömeggel, akik jelenthetnek ilyen kockázatot. "Bejöhetnek olyan emberek is, akikre rémálmaiban sem szívesen gondolok" - mondta.

Csúf szokás, ha valaki mások vallásán szórakozik - emelte ki, hozzátéve: a terrorizmus ettől függetlenül randa dolog.

Origo
11:53

A Főgáz árából költenek a metrókocsikra

Kilenc milliárd forinttal többe kerül majd a 3-as metró kocsijainak felújítása, mint amennyire - 60 milliárd forintra - a kormány hitelfelvételi engedélyt adott illetve garanciát vállalt - mondta egy kérdésre Tarlós István, aki szerint a különbség fedezete a Főgáz részvényekért az államtól kapott mintegy 40 milliárd forint egy része lehet.

Origo
11:51

A 39 hónap több mint három év

A 39 hónap elvileg több, mint a három év, de szerződéseket ráhagyással szoktak költeni  - ismerte el Tarlós István, akit arról kérdeztek, hogy a metrókocsik felújításának határideje több mint 3 év a szerződés szerint, míg ő az imént 3 évet említett.

Origo
11:49

Több fővárosi tranzitbázist is nyithatnak

Keresünk további területet idejében - mondta Tarlós István arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha megtelik a Verseny utcai tranzitzóna. Azt is mondta, hogy a Nyugati pályaudvar melletti zóna még a Verseny utcai megnyitása után is nyitva lesz pár hétig, a másik kettőt azonnal bezárják.

A főváros dolgozik azonban azon, hogy hol tudnak még szükség szerint újabb tranzitbázisnak helyet kijelölni, és ezt egészen addig folytatják, amíg szükséges - tette hozzá a főpolgármester.

Origo
11:46

A futballhuligánokhoz is szólt Tarlós

Sajnálja a futballhuligánok belvárosi randalírozását - mondta Tarlós, és szurkolóként arra kérte a többi szurkolót, hogy mellőzzék ezt a magatartást, "mert van elég baja enélkül is a fővárosnak."

Origo
11:45

Luxuskörülményeket nem terveznek

Felvette a főváros a kapcsolatot az ENSZ menekültügyi főbiztosságának illetékesével a tranzitzóna kialakítása ügyében, de hosszú távra luxuskörülmények kialakításában a főváros nem gondolkodik - mondta Tarlós. Azt is megjegyezte, hogy nem tudják azt házirendbe foglalni, hogy a tranzitban ne legyenek hosszú ideig a menekültek, erre nincs kényszerítő jogi lehetőségük.

Origo
11:42

Távfűtést nem vezetnek be a menekülteknek

A Keletiből gyalog el lehet jutni a Verseny utcába, meg fogják találni a menekültek az új tranzithelyet - mondta Tarlós. A téli melegedők kialakítására vonatkozó kérdésére pedig azt válaszolta: nem elszállásolni akarják a menekülteket hosszú távon, hiszen őket senki nem hívta ide, önkényesen jöttek át a határon, ezért a humanitárius feladatok ugyan fontosak, de "távfűtést már nem akarunk kiépíteni a Verseny utcában".

Origo
11:40

Konkrét határidők a 3-as metrónál

Kormányhatározat szól a metrófelújításról, ezt nem lehet halogatni - mondta az uniós támogatás esetleges meghiúsulására vonatkozó kérdésre Tarlós, megemlítve, hogy a 4-es metró 160 ezer, míg a 3-as mintegy 600 ezernél is több utast szállítanak naponta. Azt is mondta, hogy a szerelvények felújítása szakaszosan zajlik 3 év alatt, az infrastruktúra felújításának határideje pedig elvileg 2018 december 31-e.

Origo
11:38

Ne bágyasszuk egymást!

Ne bágyasszuk egymást - csak ennyit kért az újságírói kérdések előtt Tarlós. Elmondta, egy csomó adatot tud fejből, ezekre ne pazaroljanak időt, legyen szó komoly kérdésekről.

Origo
11:35

Tavaszra kész a Széll Kálmán tér

Jövő tavaszra a kompett Szél Kálmán tér kész lesz, a fonódó villamoshálózat pedig még idén elindul - jelentett be két fontos határidőt a főpolgármester.

Kitért Tarlós az árvízvédelemre is, mondván: felmérette a helyzetet és kiderült, hogy néhány év alatt e területen el lehetne költeni 50 milliárd forintot is akár, ebben a főváros a kormány segítségét kérte.

Origo
11:32

Kicsit demszkyzett is Tarlós

Korábban nem lehetett elkezdeni a 3-as metró felújítását, mert az előző városvezetés rengeteg adósságot hagyott Budapesten, ami ezt nem tette lehetővé, ráadásul be kellett fejezni a 4-es metrót is - mondta Tarlós, kitérve arra, hogy azért vannak más fővárosi beruházások is: csak közlekedési célúból 36 darab van.

Origo
11:31

A 125 milliárdos 3-as metró és a lakkcipő

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem 165 milliárd forintba kerül majd a 3-as metró infrastruktúrájának és alagútjának a felújítása - utalt Tarlós a költségek körüli vitára, megjegyezve: ötféle költségbecslés is készült, de egyik sem 165 milliárd volt.

Persze lehet lakkcipőt is vásárolni, de lehet egy olcsóbb változatot is venni, ami legalább kibírja a telet, nekünk ez ügyben utóbbi jutott - fogalmazott a főpolgármester.

A felújítás költsége a 125 milliárd forinthoz lesz közel a jelenlegi becslések szerint - mondta, hozzátéve: nem biztos, hogy kap erre unuiós forrást a főváros, de ő és a kormány is ezt szeretné.

Origo
11:27

A főváros új metrókocsikat akart

A főváros mindig is új szerelvényeket akart venni a 3-as metróra, de kénytelen-kelletlen tudomásul vette, hogy a kormány a régi kocsik felújítását támogatja.

Ebben a kérdésben volt némi vita Tarlós és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter között, erről az Origo is részletesen írt.

Az első felújított szerelvények jövőre már forgalomba állhatnak - mondta.

Origo
11:24

Más téma: a 3-as metró

A 3-as metró problémájára áttérve a főpolgármester jelezte: tegnap még arról olvasott, hogy kifarol a kormány a metró felújításából, pedig ez nem igaz, mert még aznap délben megkapta a kormányzati engedélyt a hitelfelvételhez, úgyhogy sínen van az ügy. 

Origo
11:22

24 órás orvosi ügyelet is lesz

A Verseny utcai bázison lesz áramvételi lehetőség a bázison, lesz 40 WC, 36 zuhanyozó, 6 ivőkút és külön anya-gyermek sátor, továbbá 24 órás orvosi ellátás a Vöröskereszttel összefogva - sorolta Tarlós. Mindez 400 millió forintba kerül, "nem tudom, melyik önkormányzat költ még ennyit e célra" - mondta Tarlós.

A telepen belül nem lesznek rendőrök, kívül viszont megerősítik az egyenruhások jelenlétét - tette hozzá a főpolgármester. szerinte jobb így, mintha a menekültek szétszélednének a városban. "Aki ezt nem látja be, annak gyógypedagógiai foglalkozáson kellene részt vennie" - utalt a tranzitzóna ellen tiltakozókra. A Jobbik még tüntetett is egyébként a zóna ellen.

Origo
11:21

800 ember fér majd el az új tranzitzónában

Nem az a vita a lényeges a főpolgármester szerint, hogy a Verseny utcai volt piac területe hova esik pontosan, a VII. vagy a VIII. kerületbe, hanem az, hogy elkészül 1760 négyzetméteren a három tranzitzónát felváltó egyetlen fővárosi tranzitzóna, ahol 72 sátorban - amit 24 blokkba rendeznek - 800 embert tudnak majd elszállásolni.

Origo
11:16

Tarlós: aki nem humánus, az nem ember

Augusztus közepéig három, a menekülteket segítő tranzitzónát nyitott a főváros a három nagy pályaudvar környékén.

Egyrész humanitárius okokból, mert a menekültek is emberek - fogalmazott Tarlós. Ha valaki ezt a humanitárium megfontolást elutasítja, az nem ember.

Origo
11:15

Özönlenek be a migránsok a határon

A határon jelenleg is ellenőrizetlenül beözönlő migránsok nagy része Budapesten köt ki - mondta Tarlós, aki emlékezetetett: a főváros - 28 szervezettel egyeztetve - július végére cselekvési programot készített.

Origo
11:12

Nem kabarénak szánja

Megérkezett Tarlós IStván főpolgármester és előrebocsátottam, hogy a Budapestinfót nem kabarénak szánja, "humor csak akkor lesz, ha lesz rá ok". Úgy tűnik, ez a mostani, első alkalom nem ilyen, mert főképp menekülttémákról lesz szó.

Utalva a Lázár-tájékoztatókra, azt is mondta: nem rivalizálni kíván Lázárral. A miniszterelnökre utalva hozzátette: egy csapatban játszanak.

Origo
11:07

Ha kell, kijavítja Lázár Jánost is

Nem egészen Lázár János inspirálta a kéthetenkénti sajtótájékoztatók ötletekor, de tény, hogy a két esemény forgatókönyve hasonló lesz - mondta az Origónak a fővárosi tájékoztatósorozatról Tarlós István. Nála is korlátlanul kérdezhetnek majd az újságírók, mindenre igyekszik válaszolni.

Az időpontválasztás nem véletlen, mert a pénteki alkalmakon nemcsak az aktuális budapesti témákról eshet szó, deszükség szerint lehetőség lesz az előző napi Kormányinfón elhangzott téves, vagy pontatlan közléseket javítani - fogalmazott a főpolgármester.

Origo
11:05

A Kormányinfó mintájára, Tarlós ötletére

A hét elején jelentette be a Városháza, hogy sajtótájékoztató-sorozatot indít a főváros aktuális ügyeiről a főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Közölték: első alkalommal pénteken áll a sajtó elé Tarlós István.

A hasonló, hetente jelentkező Kormányinfót e héten 21. alkalommal tartotta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Még több bejegyzés