Beszámolt a külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésről

2015.10.05., 13:10
rendezés

Szijjártó Péter az ENSZ szerepvállalását sürgette a népvándorlás okozta válsághelyzet megoldásában a hétvégén tartott közgyűlés általános vitáján. A magyar javaslatok világkvóta bevezetését is szorgalmazzák. Az ülésnap folyamán Szijjártó Pétert Kósa Lajos, Németh Zsolt és Gyopáros Alpár fideszes képviselők kérdezték. Követtük az ülést.

Origo
13:08

Jubileumi ENSZ-közgyűlés

A 70. ülés a népvándorlásról szólt - kezdte felszólalását Szijjártó Péter. Soha nem volt ennyi menekült - hangzott el a közgyűlésen. Mintegy 60 millió ember van úton.

Origo
13:10

Globális kihívás

Az okokat keresve Szijjártó Péter elmondta: nem sikerült megállítani az Iszlám Államot, de a nemzetközi politikai döntések is felelősek a globális migrációért. A migráció utánpótlása kimeríthetetlen. A klímaváltozás is az okok között szerepel.

Origo
13:12

Ötpontos javaslatunk

1. Az Iszlám Állam visszaszorítására irányuló nemzetközi erőfeszítések növelése.

2. A Közel-Kelet és Szíria stabilizálása. Ehhez Transzatlanti összefogás kell.

3. Világkvóták bevezetése.

4. Az ENSZ békefenntartó műveleteinek megerősítése.

5. Fenntartható helyzet, szabályozott migráció.

Origo
13:15

Pengeváltások a szomszédos országokkal

A Fidesz a válság fenntartásában érdekelt: erre utalnak a szomszédos országokkal szembeni pengeváltások és a kormányzati nyilatkozatok. Káros politika a magyar emberek félelmeinek fokozása, aminek célja az itthoni gondok elfedése. A Fidesz jól tudja, hogy európai megoldásra van szükség, kíváncsian várjuk a reagálását Angela Merkel cselekvési tervére - mondta a szocialista Tóth Bertalan. 

Origo
13:17

Jobbik: Nemzetállami megoldás kell

Hiába várunk a nemzetközi szervezetekre, nemzetállami hatáskörben kell válaszolni - mondta Mirkóczki Ádám. A nemzetközi kvóta jobb, mint az európai, de ehhez is látni kell a migrációs hullám végét. A Jobbik szerint az európai határokon kívül kell kezelni a problémát. 

Origo
13:19

Németh: Katonai jelenlétre van szükség

Németh Zsolt (Fidesz) a líbiai és a szíriai háború befejezését sürgette, az orosz légicsapásokat viszont károsnak ítélte meg: szerinte az orosz döntéshozók nem koordinálnak az Iszlám Állam elleni harcban. Németh Zsolt Aszad eltávolítása mellett állt ki felszólalásában.

Origo
13:22

Világos álláspontot sürget az LMP

A világkvóta jó, de kérdés, hogy Magyarország mennyiben tud hitelesen érvelni egy ilyen kérdésben az európai kvóták elutasítása után. Schiffer András belbiztonsági együttműködést sürgetett Európában. Magyarország is felel a Közel-Kelet destabilizálásáért, mivel részt vett a háborúkban. Az egyenlőtlen kereskedelem, a bérek leszorítása és a klímaváltozás is a kiváltó okok közt szerepel - fogalmazott.

Origo
13:24

A probléma súlyát nem mindenki látja

Politikán kívüli ok a demográfiai helyzet, de a migráció irányított a kereszténydemokrata Harrach Péter szerint. Miért nem látják egyesek a probléma súlyát? - kérdezte. A migránsok a baloldalra szavaznak, a multikulturális társadalomba vetett hit és egy eltúlzott, a politikai korrektség mázával leöntött ideológia is felel a válságért.

Origo
13:29

A migrációt földrablásra használja a Fidesz

A menekültválságot a kormány arra használta, hogy kormányrendelettel elrabolja a magyar emberek földjét. Schiffer András a magyar érdekekkel szembeni merényletnek nevezte a termőföldeladásokat. A földbérletpályázatok nyerteseinek csak 10 százaléka volt 10 hektár alatti gazdálkodó, a földek 90 százalékát a nagyok vitték el. Most is ez várható. A kisbirtok, a kistelepülések a bérlettel is fejlődni tudnának, nincs ok a földek tulajdonba adására. Schiffer András a földeket a szociális földprogramba adná, és a területeken ökológiai gazdálkodást javasol. Az LMP nem mond le a privatizáció felülvizsgálatáról - ígérte meg Schiffer András. Megkezdődtek a szokásos napirend előtti felszólalások

Origo
13:35

Bitay Márton Örs: "Nem alaptörvény-ellenes"

Bitay Márton Örs szerint az LMP is megszavazta a földek lehetséges eladását, ami egy kétharmados törvény volt. Az államnak csak a következő év derekán származik bevétele az eladásokból, szó sincs költségvetési lyukak betöméséről. A közösségi tulajdonon már túlléptünk 1990-ben, amikor a magántulajdon lett az elfogadott tulajdonforma Magyarországon. Az államtitkár szerint nem alaptörvény-ellenes a földek eladása. Bitay Márton Örs Schiffer András adatait is vitatta. A tulajdontól a foglalkoztatás sem függ. Törvényi feltételek és nyilvános eladás lesz, a földek 20 évig nem eladhatók: akkor ez miért kedvez a spekulánsoknak? - kérdezett vissza.

Origo
13:41

KDNP: Hol van a nyelvoktatási stratégia?

Hoffmann Rózsa a kereszténydemokrata frakcióból az idegennyelv-tudást tartja az egyik legfontosabb kérdésnek a globális kihívásokkal szemben. Öt év múlva középfokú nyelvvizsga nélkül nem lehet egyetemre menni, ezért már most el kellene kezdeni a felkészülést. Hol van a nemzeti nyelvoktatási stratégia végrehajtása, amely már három évvel ezelőtt elkészült az Emberi Erőforrások Minisztériumában? - tette fel a kérdést.

Origo
13:45

A kínai is oktatható első nyelvként

Rétvári Bence elismerte, hogy Hoffmann Rózsa is részt vett a nyelvoktatás szempontjainak a kidolgozásában. Az első négy idegen nyelv közé a kínai is bekerült. Az első nyelvek folytatását biztosíthatóvá kell tenni, a második nyelv viszont szabadon választható a hetedik, de általában a kilencedik évfolyamtól. Az óraszámok kimagaslóak uniós átlagban, nem az óraszámmal, hanem a képzés minőségével van baj. A pedagógusok hiányát is elismerte Rétvári Bence. 

Origo
13:50

Futballakadémiákkal nem csökkenthető a válság

A kormány a dolgozói szegénység ellenére olyan költségvetési módosítót nyújtott be, ami megint a lenyúlásról szól - véli a szocialista Lukács Zoltán. Újabb negyven milliárdot javasol a kormány a köztelevízió nevű hazugsággyárnak és további 60 milliárd forintot állítólag a menekültügyre. Utóbbi a Rendkívüli Kormányzati Intézkedés sorban szerepel a tárcák, sora helyett, vagyis nincs garancia arra, hogy a pénzt valóban a menekültkérdésre és nem futballakadémiákra költik majd.

Origo
13:53

L. Simon: fegyelmezett kormányzás folyik

Amikor ön bandaháborúkkal kezdi a felszólalását, akkor nyilván az MSZP-n belüli háborúkról beszél és nem arról a fegyelmezett kormányzásról, ami 2010 óta folyik Magyarországon. 2010 óta 495 100 fővel nőtt a foglalkoztatás, 4,4 százalékkal csökkent a munkanélküliség, ami 165 000 főt jelent - sorolta az adatokat L. Simon László. Ezt a javulást önök nem írhatják csak a közfoglalkoztatás javára.

Origo
13:56

Önök sunyi módon tartózkodtak

Önök nem szavazták meg a honvédség bevonását a menekültválságba, most pedig azt kérik rajtunk számon, hogy miért nem közvetlenül a honvédségnek adjuk a forrásokat. 

Nem tartanánk itt, ha önök a világ leggyalázatosabb PP-programja keretében nem hozzák létre a köztévé Kunigunda utcai telepét. Ön hírhamisításról beszél, holott önök hamisították meg a Teller-levelet - folytatta L. Simon László. 

Origo
14:02

Jobbik: Kudarc a roma integráció

Tény, hogy önök stratégiai partnerként tekintenek a cigányságra, de, mint Lázár János nemrég elmondta, a rendőrség és a NAV nem. Mirkóczki Ádám (Jobbik) szerint ez a roma integráció teljes kudarcát tükrözi.

Tény, hogy egyik botrány követi a másikat, és önök senkit soha nem számoltatnak el. Aki nyomon követte az Országos Roma Önkormányzat legutóbbi ülését, az mindenféle obszcénséget hallhatott, csak rendes munkát nem. Amitől hangos az ORÖ, az az átláthatatlan működés, a titkos kifizetések és a korrupció. Farkas Flórián mindeközben miniszteri biztos lett. Amíg nem öntenek tiszta vizet a pohárba, és nem tüntetik el azokat, akik több százmillió forint eltüntetéséért felelnek, nem várható javulás. Ugyanazt teszik, mint a baloldal, tolvajokat tesznek meg integrációs felelősnek, élet-halál urainak. 

Origo
14:06

Rétvári: Már nem tabutéma

A romakérdés 2010-ben még tabukérdés volt, azóta számos anyag, például az Országos Romastratégia elfogadása, a jogi környezet megteremtése tanúsítja, hogy a kormány komolyan veszi az integrációt, de az nem megy a roma közösség bevonása nélkül. A kormány nyomon követi a szabálytalanságokat, és bőkezűen nyújtott támogatást az uniós forrásokból az integrációra - állítja Rétvári Bence. Közölte: Kevés olyan átlátható program van ma, mint a Híd a munka világába.

Origo
14:11

Kósa: Szociálliberális fenyegetés várható

"Szociálliberális fenyegetés Magyarország ellen" címmel a hetes cikkely nevében indított európai parlamenti kezdeményezésről beszél Kósa Lajos, amelynek célja Magyarország szavazati jogának felfüggesztése. Mindez személyes bosszú a menekülthelyzet magyar kezelése miatt, ami emberséges, de szigorú. A Fidesz-frakció a mai napon úgy döntött, felkéri a kormányt, hogy mindent tegyen meg a kötelező kvótarendszer ellen, mert az sérti Magyarország szuverenitását. Minden állam maga dönti el, hogy saját területén kivel kíván együtt élni, a menekültstátusz megadásáról is az államok maguk döntenek, és elfogadhatatlan a központi döntés. Az önrendelkezés ilyen csorbítására Magyarország senkit nem hatalmazott fel. 

Origo
14:18

Szijjártó: A kvótavita is káros volt

Európa még nem találta meg a megoldást, mert nincs konszenzus a válság természetéről és mértékéről sem - mondta válaszában Szijjártó Péter külügyminiszter. Jelenleg 35 millió ember él menekülttáborban, ők jelentik azt a tömeget, amelyik bármikor megindulhat Európa felé.

A kvótavita maga is káros volt, mert feszültséget keltett a tagállamok között, és meghívást jelentett az embercsempészeknek. Amíg 120 000 ember elosztásáról vitatkozott Európa, addig ugyanennyien érkeztek. Szabályozott bevándorlás nélkül értelmetlen a párbeszéd, a kvótarendszer végrehajtása is nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen. A hotspotok helyszíne egyelőre nem tisztázott, de a schengeni térségen belül nehezen elképzelhető, hogy hogyan lehet megoldani a letelepítettek helyben maradását.

Origo
14:23

Megszavazták a Hungarikum Bizottság tagjait

Az Országgyűlés felkérte a gazdasági bizottságot, a Közbeszerzési Hatóság 2014. január 1. és december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló tárgyalására. 

Lezsák Sándort (Fidesz) Dr. Simicskó Istvánt (KDNP), Magyar Zoltánt (Jobbik) és Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószólót taggá választották a Hungarikum Bizottságba. A tagok rögtön letették esküjüket. 

Origo
14:27

Fazekas Sándort kérdezik

Heringes Anita a földművelésügyi minisztérium botrányait sorolja, legutóbb a TIG ügyét. A száz százalékig állami tulajdonban lévő cég brókercégekre bízta a vagyonát, amiről egy hónappal a Buda-Cash bedőlése előtt  a miniszternek tudnia kellett - állítja a szocialista képviselő. Megkezdődtek az interpellációk.

Origo
14:31

A miniszter mindenről tud

Nagy István visszautasította, hogy a miniszter ne tudna a tárcájánál lévő ügyekről. A kérdésekre most is csak ugyanazokat a válaszokat tudjuk adni, mint korábban - mondta. A parlagfű-mentesítésre elkülönült összeget a tárca pótolta, a hortobágyi szennyezés ügyében a felügyelőség megakadályozta, hogy kikerüljön a szennyezés. Nagy István visszakérdezett: vajon a szocialista kormányok költöttek-e ekkora összeget valaha is kármentesítésre? Horváth István munkája a sertésszámok növekedésében megmutatkozik. Kiss Szilárd sohasem volt miniszteri biztos, büntetőügye nem függ össze a minisztériumnak végzett munkájával. A minisztérium a TIG teljes vezetését leváltotta, és feljelentést tett, az eljárás folyamatban van.

Origo
14:34

Az MSZP sajtófigyelést javasol

Mi nem Horváth István munkáját, hanem a kinevezését vitattuk, arra válaszoljon! - reagált immár Szakács László. A minisztérium 416 millióról tudott, miközben a sajtó szerint 1,6 milliárdos összeg került brókercégekhez. Szakács László egyszerű sajtófigyelést javasolt a tárcának. A szocialisták nem fogadták el a választ.

Origo
14:38

Csatornapályázatok

Szinte fillérre azonos hozzájárulást kérnek valamennyi lakostól a csatornapályázatokon: a vízközmű-társulatok ellenőrzése nem megfelelő. A Jobbik a KEOP-pályázatok kivizsgálását kéri több településről érkező panasz miatt. Hegedűs Lórántné szerint összehangolt akcióban az összes megyében olyan szennyvízberuházások történnek, amelyek nem a helyi ellátást, hanem az induló cégek meggazdagodását célozzák.

Origo
14:42

"Magas önrészért kötik be a településeket"

Fónagy János közölte: országosan 274 településen újultak meg a szennyvízcsatornák. A projektcélok ellenőrzése biztosított. Ha bárki nem tud rákötni a rendszerre, az önkormányzatnál tehet bejelentést. A minisztérium nem tervez átfogó vizsgálatot. 

Hegedűs Lórántné sajnálja, hogy nem kapott érdemi választ. Rendkívül nagy összegű pályázatokról van szó, és az önerő is magas, így a Jobbik szerint vizsgálni kell, hogy szabályosan költik-e el a pénzeket. A párt költség-haszon elemzést szeretne.

Origo
14:46

LMP: Autóipari válság Magyarországon?

A kormány 48 milliárd forinttal támogatta az Audi autógyár beruházását Magyarországon, ami 25 millió forintot jelent munkavállalónként, mégsem tervez vizsgálatot a Volkswagen-botrány miatt, pedig az elbocsátásokat hozhat - mondta Schmuck Erzsébet. Az LMP szerint a jogkövető polgárokat is zavarja a vizsgálatok elmaradása. 

Origo
14:52

Egyelőre nincs intézkedés az autóiparban

Tállai András a stratégiai partnerség, a fejlesztési adókedvezmény és az egyedi kormánydöntés fogalmai közti különbségeket tisztázta válaszában. Az Audi a magyar export 9 százalékát biztosítja, de még nem lehet tudni, hogy hogyan érinti a győri céget a nemzetközi dízelbotrány. 

Schmuck Erzsébet szomorúnak nevezte, hogy a stratégiai partnerségre, ami mindössze egy szándéknyilatkozat, ekkora összeget költ a kormány, és azt is, hogy a nagy cégek 200-szoros  fejlesztési adókedvezményt kapnak a kis- és közepes magyar cégekhez képest. Nem fogadta el a választ, de azt 110 igen, 37 nem ellenében megszavazta az Országgyűlés.

Origo
15:01

A kormány szerdán dönt a kvótákról

Gyopáros Alpár (Fidesz) "Valóban ránk kényszeríti-e az Európai Unió a menekültek kvótaalapú befogadását?" címmel (I/6429) kérdezi a külügyminisztert. 

Szijjártó Péter szerint a kvótarendszer káros mindaddig, amíg Görögország nem tudja megvédeni a határait. Ez nem kritika, hiszen több száz kilométerről van szó. Ebben a kérdésben, az egységes határvédelem ügyében, Magyarország támogatná a kötelező kvótarendszert. Magyarország azt is támogatja, hogy az Európai Unió vállalja magára a Törökországban, Jordániában és Libanonban lévő menekülttáborok finanszírozását. A kormány szerdai ülésén alakítja ki az álláspontját az európai kvótákról - tájékoztatott Szijjártó Péter. 

Gyopáros Alpár szerint kormányközi nyomást kell gyakorolni az Európai Unióra. Elfogadta a választ.

Origo
15:11

500 milliárd az egészségügynek?

A kárpátaljai betegek miatt nagy nyomás nehezedik a vásárosneményi, és általában a Szabolcs-Szatmár megyei kórházakra - állítja a szocialista Legény Zsolt. Mit tesz a kormány?

500 milliárd forint ment egészségügyi fejlesztésekre, ebből több mint 300 milliárd kórházépítésekre, a többi felszerelésekre. Ez az összeg egyetlen korszakban, egyetlen kormány alatt sem fordult eddig még elő - állítja Rétvári Bence. A konkrét megye 27 milliárd forintot kapott, a Felső-Szabolcsi Kórház 4 milliárd forintot. A kormány a jövőben a humánerőforrás és az alapellátás javítására szán pénzt. Rétvári Bence örül, hogy végre az MSZP is felszólal a határon túliak ügyében. Ez nem volt mindig így - emlékeztetett. A kettős állampolgárság ennek a jogi keretét teremtette meg. 

Legény Zsolt komolytalannak nevezte a választ. A kormány ugyanennyit vont ki az egészségügyből, a kárpátaljaiak nem kaptak választ a kérdésükre - mondta.

Origo
15:19

Az állatok világnapján

Az állatjólétről kérdez a jobbikos Egyed Zsolt az állatok világnapján.

Az állatokat érő rossz bánásmód sok esetben a megfelelő állattartás iránti tájékozatlanságból, nem gonoszságból történik. A kormány szemléletváltó tájékoztatással, a haszonállattartásra vonatkozó útmutatással igyekszik javítani a helyzeten. Eddig 4288 fő vett részt haszonállatjóléti képzésen. Az állattartó telepeket rendszeresen ellenőrzik - mondta Zsigó Róbert. A kóbor macskákat és ebeket a telepeken ivartalanítják. A kitűzött ezerből tavaly több mint 900 állatot ivartalanítottak - mondta.

Egyed Zsolt szerint országos ivartalanítási akcióra lenne szükség a csapatokban élő kóbor állatok szaporulatának megfékezésére. A Jobbik országos kampányt indít, mert szerinte a szép szavak mellett a valóság az, hogy civilszervezetek látják el az állam feladatát. 

Origo
15:26

A női foglalkoztatás rekordokat dönt

A családpolitika is egy olyan terület, ahol rombolni könnyű, de építeni nehéz - utalt a Bokros-csomagra Rétvári Bence. A trendek visszafordítása évekbe telt, és sokrétű intézkedést igényelt. A nők gyermekvállalása és a munka összeegyeztetését több eszközzel segítették.Több mint 6000 bölcsőde újult meg vagy épült fel, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig védi a gyermeket vállaló nők munkahelyét, hogy legyen hová visszamenniük, ha dolgozni akarnak. Mindezeknek köszönhetően a női foglalkoztatás 25 éves rekordot dönt. Az államtitkár Hollik István (KDNP) "Megyünk bölcsődébe?" című (I/6418) kérdésére válaszolt.  

Origo
15:34

Vége a devizahiteles rémálomnak

Korábban senki sem gondolta volna, hogy a bankok ilyen mértékben rászoríthatók arra, hogy a magyar állampolgárok érdekeit képviseljék - mondta Szabolcs Attila a devizahitel-állomány csökkenése kapcsán. Lakossági panaszokra reagálva a kormány határozott az autóhitelek forintosításáról is, mert az autó nem luxuscikk, hanem sok esetben munkaeszköz - mondta a fideszes képviselő.

A devizahitelezés nemcsak gazdasági, de társadalmi problémákat teremtett. A forintosítás viszont nemzetközi elismerést kapott. A teljes megoldást a gépjármű- és a személyi hitelek forintosítása jelenti, ami az államnak 31 milliárd forintjába kerül, fele-fele arányban oszlik meg, és 229 000 szerződést érint - mondta válaszában Tállai András. 

Origo
15:40

Honvéd Egészségpénztár

Demeter Márta kérdez az Egészségpénztár 1,8 milliárdos csődjéről, amit a Buda-Cash csődje tüntetett el. A szolgálat megbecsülésének a minimuma, hogy a kormány ilyen esetben segítséget nyújt, hiszen 27 000 katona, rendőr és nemzetbiztonsági szakember egészségügyi befizetése veszett el. A Fidesz a honvédelmi bizottságban leszavazta azt a javaslatot, ami a Quaestorhoz hasonlóan azonnal kártalanította volna az érintetteket. 

L. Simon László a helyzetleírást elismerte. Az érintettek ugyanakkor önként hozták meg döntésüket, amikor a Honvéd Egészségpénztárnál helyezték el betéteiket. Az OBA befizetései nem terjednek ki az önkéntes befizetésekre - közölte, ezért a labda nem a kormánynál pattog.

Origo
15:43

MSZP: A politikai akarat hiányzik

Éppen azért fordultam önhöz, mert a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium is kikerülte a választ. Politikai akarattal lehetne találni megoldást - véli Demeter Márta, aki emlékeztetett: az érintettek cafeteriabefizetéseit a minisztériumok is a Honvéd Egészségpénztárba utalták, ami azt sugallta, hogy biztonságosak ezek a befizetések. 

Origo
15:50

Közfelkiáltás: Egészségügyi Kerekasztal

Az ellenzékből a Jobbik és az MSZP is részt vett a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalon - tájékoztatott a jobbikos Lukács László György. A kerekasztal GDP-arányosan 500-600 milliárd forintos többletforrást követel az ágazat működőképességének a fenntartásához. 

Hétezer fővel csökkent a várólisták száma, ami 15-20 százalékos csökkenés fél év alatt. Mindez azért, mert a kormány több forrást szánt e területre, de az egészségügy helyzetét nem lehet két percben megoldani - reagált Rétvári Bence. 

A Kerekasztalon az elmondottakkal szöges ellentétben álló tények hangzottak el. Hallják meg a közfelkiáltást, mert ennyi szervezet nem tévedhet, a kormány téved - véli a Jobbik. 

Origo
15:57

LMP: Miért hagyják magukra a családokat?

Nem jár családtámogatás a 18 éves gyermek után, ami érthetetlen, hiszen a gyermekek még további öt évig tanulnak a gyakran fizetős felsőoktatásban. Szél Bernadett egy családapa kérdését hozta az Országgyűlésbe. 

Felszólalása megerősíti, hogy a családi adókedvezmény általánosan elfogadottá vált - reagált Tállai András. Azok tudják ezt igénybe venni, akik dolgoznak. Az ön által elmondott élethelyzet érthető, de nyilvánvaló, hogy az adókedvezménynek is vannak korlátai: a jelenlegi rendszer a középiskolás korig támogat. Felvetése megfontolandó. 

Akkor fontolják meg és költsék erre az adófizetők pénzét, mert a befektetés busásan megtérül és a családok többségének a kérésével is találkozik. Ausztriában jó példát is találnak rá - mondta Szél Bernadett. Ha nem teszik, akkor úgy ítélem meg, hogy cserbenhagyják a családokat. 

Origo
16:04

Nagy a hangzavar, de nincs szintézis

A német kancellár végre a görög határok közös megvédése mellett állt ki, holott korábban nem szavazták meg Orbán Viktor erre irányuló javaslatát az Európai Unióban. Németh Zsolt (Fidesz) "Meghallják-e Európa vezetői a polgárok szavait?" címmel (A/6496) kérdez.

Szijjártó Péter nem tudja a választ, hiszen, mint mondta, nincs konszenzus a helyzet megítéléséről. A külügyminiszter szerint Európának először is világos prioritásokat kéne elfogadnia. Első helyen a határok védelme áll.

Németh Zsolt reméli, hogy a kiegyensúlyozott magyar megközelítés előbb-utóbb többségbe kerül Európában: az alapjogok mellett a közbiztonság, a jószándék mellett a józanság is szempont. 

Origo
16:11

Önök romák nélkül döntenek

Komolyan gondolják a Farkas Flóriánnal és a Lungodrommal történő együttműködést? Kívánnak-e más partnereket ibevonni, nem politikai, hanem szakmai alapon, mert ha nem, akkor nagyon rossz irányba megy az integráció - kérdezte-állította a szocialista Teleki László.

Nyilván az Országos Roma Önkormányzat a kormány első számú partnere, de rajta kívül további 118 roma szervezet vesz részt az együttműködésben. Rétvári Bence számos szervezetet név szerint megemlített. 

Az ön által felsorolt intézmények párthű szervezetek, azokat, akik vitatják az önök politikáját és adott esetben függetlenek, nem vonják be. Kormányon mi nemcsak gesztusokat tettünk, hanem valódi intézkedéseket, mert akkor működik egy demokrácia, ha átlátható - reagált Teleki László.

Origo
16:20

Képtelenség Deutsch Tamással konzultálni

Novák Előd (Jobbik) július óta próbál találkozni a miniszteri biztossal sikertelenül. Az internetáfa csökkentése ügyében szeretett volna beszélni vele, hogy elmondja, a vonatkozó uniós irányelv, a közös hozzáadott értékadó nem teszi lehetővé a 27 százalékos áfa csökkentését. 

Simicskó István miniszter úgy tudja Deutsch Tamás együttesen fogja tájékoztatni a parlamenti pártokat. Az ügyben már történtek lépéseket az illetékes szakbizottságnál - tájékoztatott. 

A Jobbik ingyenes internetről is konzultálna. "Remélem a kellemetlenségem nem vezet oda, hogy a büntetőszázadban találom magam" - utalt Novák Előd Simicskó szavaira, aki úgy fogalmazott: honvédelmi miniszterként Novák Elődnek mint önkéntes katonának is válaszol. 

Origo
16:36

LMP: Meddig hizlalják még Andy Vajnát?

2015 első negyedéve óta ígéri a kormány a játékkaszinókra vonatkozó rendeleteket. 150 000 kóros játékfüggő sorsáról van szó. De van egy másik hiányosság is: miközben egyre több embert kötnek be közvetlenül a NAV-hoz, egyedül a 130 milliárd forintos forgalmat bonyolító Andy Vajna és Szima Gábor kaszinói maradnak ki, Meddig hizlalják még kedvenc offshorelovagjukat, Andy Vajnát?  - kérdezi Ikotity István.  

Tállai András szerint a képviselő figyelmét elkerülte a kaszinók szigorú elszámolását szabályozó rendelet. A játékfüggőségről szóló rendeletet pénteken fogadta el a kormány - tájékoztatott. Az online pénztárgépekkel is lehet csalni, a csalást a szigorú ellenőrzések szorítják vissza mindkét területen - reagált Tállai András.

Az LMP ismeri a kaszinók adózására vonatkozó szabályokat, de látja a hiányosságait is: a szabályozás egyedül az illetők lelkiismeretére bízza az adóbevallást - véli Ikotity István.

Origo
16:44

Jobbik: Mi változott az egészségügyben?

Rig Lajos szerint Rétvári Bence korábbi válaszából kihagyta a mentőállomásokat: Kőszeg és Dombóvár például kimaradt a fejlesztésekből: utóbbiban 19. századi állapotok uralkodnak. A jobbikos képviselő szintén szóvá tette, hogy az egészségügyben dolgozók nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, mekkora összeggel nőtt a bérük, minden bizonnyal azért, mert nem vették észre. A kórházi adósság állománya pedig az év végére ismét eléri a 60 milliárdot. Mi változott? 

Ami változott, az az, hogy a mentők immár 15 percen belül kiérnek a betegekhez. Mentőautókat is vásárolt a kormány - mondta Rétvári Bence. 

Origo
16:51

A Jobbik szerint semmi

Rig Lajos két esetet is említett, amikor a 300 000, illetve 500 000 kilométert futott mentőautók lerobbantak kiszálláskor. Magánszemélyek sem használnának hasonló autókat, mert az ilyenek nem alkalmasak közlekedésre, nemhogy életmentésre. Az egészségügyben csak a kórházigazgatók elégedettek a bérfejlesztéssel - véli a Jobbik. 

Rétvári Bence közölte: a gazdasági növekedés kétszeresét fizették ki bérfejlesztésre az egészségügyben. Vége az azonnali kérdéseknek. Köszönjük a figyelmet!

Még több bejegyzés