Huszonnyolcadik alkalommal tartott Kormányinfót Lázár János, ezúttal viszont nem Giró-Szász Andrással állt ki a sajtó elé, hanem Kovács Zoltán kormányszóvivővel. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a legtöbb kérdést Colleen Bell amerikai nagykövet kemény bírálatával kapcsolatban kapta, de szó esett a személyes konfliktusairól és Liget-projektről is. 

12:57
Véget ért a Kormányinfó

A 28. Kormányinfón Lázár János a legtöbb kérdést az amerikai nagykövet szerdai kritikáival, valamint a kormányon belüli konfliktusaival kapcsolatban kapta. Colleen Bell bírálatát többnyire azzal a fordulattal zárta rövidre, hogy Magyarország nem része az Amerikai Egyesült Államoknak. A személyes pozícióját firtató kérdéseket pedig szappanoperákhoz hasonlította, és azt hangsúlyozta, hogy a munkájára szeretne koncentrálni. A Kormányinfón egyébként megjelentek az Együtt politikusai is, Kovács Zoltán azt kérte tőlük, hogy hagyják meg ezt a fórumot az újságíróknak. 

12:51
Kiderült, hova utazik Lázár János

Lázár János kérdésre válaszolva elmondta, hogy Frankfurtba utazik egy tárgyalásra, utána pedig szabadságra megy a feleségével.  

12:48
Marad a kerítés

Lázár János szerint hiába enyhül a migrációs nyomás, nem függesztik fel a rendkívüli állapotot, mert ha nem lenne kerítés, naponta 10 ezren érkeznének Magyarországra. 

12:45
Eddig 30 ezren jelentkeztek a csokra

Eddig 30 ezren jelentkeztek, hogy igénybe vennék a csokot (családok otthonteremtési kedvezménye), a rendelkezésre álló keretet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megemelheti. 

12:44
Kiváló a kapcsolat az USA-val

Új dohányadó január elsejétől lesz hatályos, slim és mentolos cigarettákra vonatkozik majd - mondta Lázár, akiről kiderült, hogy soha nem dohányzott. A miniszter egy másik kérdésre azt is leszögezte, hogy kiváló szövetségi kapcsolatban állunk az Egyesült Államokkal. 

12:42
Orbán megmondta, hogy sok balhé lesz

"Ha van hibám, akkor az, hogy a beszéd mellett a cselekvésre helyezem a hangsúlyt" - mondta Lázár, aki szerint nem személyes, hanem szakmai a konfliktusa Tarlós Istvánnal vagy bármelyik más politikustársával. "Ezért rakott ide a miniszterelnök, elmondta, hogy mi a feladatom, és ebből mennyi balhé lesz. Amikor a NAV azt mondja, kicsi változás is elég, mi azt mondjuk, sokkal nagyobb kell" - fogalmazott Lázár. Az áruházláncok kötelező foglalkoztatottságnövelése ellentmondhat az uniós jognak, Lázár János szerint viszont mindenképpen változtatni kell a szektor szerkezetén. A mostani hasznot ugyanis kiviszik a multik, így más módon kell a közteherviselésbe bevonni őket. 

12:37
Budapest dönt az új kórházról

A budapestieknek kell eldönteniük, hogy hol épüljön meg az új fővárosi kórház, ebbe a kormány egészen biztosan nem szól majd bele - mondta Lázár János. 

12:35
Nem emelik a nyugdíjkorhatárt

A nyugdíjkorhatár növelése nem szerepel a kormányzati tervek között - szögezte le Lázár János, aki szerint a demográfiai problémát nem oldhatja meg a bevándorlás.

12:33
Fejlesztésre használható az OTP-pénz

Az OTP-csomag eladásával kapcsolatban Lázár János kijelentette, hogy a tranzakció nem befolyásolja majd azt a kormányzati célt, miszerint a bankok legalább felének magyar kézben kell lennie. A befolyt pénzt csak fejlesztésre lehet használni, működési kiadásokra nem. Ezt az összeget holt vagyonnak tekintjük, most életre keltjük - mondta.  

12:28
Szennyezett vizet hoztak Lázárnak

Illatos úttal kapcsolatban is elhangzott egy kérdés, az egyik újságíró hozott egy flaska, környéki kútból származó vizet. Azt kérdezték, hogy egyetért-e az állami beavatkozás szükségességével, valamint az egészséges élethez való joggal. Lázár János a válaszában elmondta, hogy a szennyező anyagok elszállításáról már döntött a kormány, és biztosította az ehhez szükséges összeget is. Szerinte sok érintett cég inkább csődbe ment annak érdekében, hogy ne kelljen részt vállalniuk a kármentésből. Márpedig a terület egy része magántulajdonban van, és ez nehezíti a munkát.  

12:21
Jól döntöttek, amikor megvették a Divatcsarnokot

Az MFB nem mondott le a Divatcsarnok elővásárlási jogáról, Lázár szerint ez egy jó döntés volt. Ha nem így tettek volna, akkor az lett volna a baj - tette hozzá. 

12:20
Irritáló volt szerinte Colleen Bell

Lázár János azt is leszögezte, hogy Magyarország nem lesz sem Oroszország, sem az EU, sem az Egyesült Államok gyarmata. "Nekem, mint magyar állampolgárnak, kifejezetten irritáló, hogy idejön egy amerikai állampolgár, és beleszól az életünkbe. Mi ezt jól viseljük, mert a magyar nagyvonalú nép, de az USA-nak látnia kellene, hogy mennyire sértő a nagykövet kijelentése a magyar embereknek. Nem nekünk, hanem a magyar embereknek" - fogalmazott Lázár János. 

12:16
Több konkrétumot akar Lázár

Bizonyos döntéseket nem ismerhet meg a nyilvánosság - mondta Colleen Bell szerdai előadásában, de Lázár János ezt sem akarta érdemben kommentálni, mert - mint fogalmazott - ezek a megállapítások nélkülözik a konkrétumokat. Kovács Zoltán szerint a nagykövet által felvetett kérdéseket már lezárták. 

12:14
Nem érzi bizonytalannak a helyét

Lázár János szerint teljesen alaptalanok a sajtóban megjelent állítások, amelyek szerint a kormányon belül megingott a helye. "Nem olvasom, nem tudom kommentálni ezeket" - tette hozzá. 

12:11
Ezért vesztették el a szocialisták a választásokat

A vasárnapi zárvatartásról szóló népszavazásról is kérdezték Lázárt, miszerint nem furcsa, hogy nem sikerült egyetlen érvényes népszavazási beadványt sem benyújtani? A miniszter szerint a szocialisták ezért vesztették el a választásokat: "mit csináljunk, írjuk meg helyettük? Isten ments, hogy korrepetáljuk őket!" Lázár szerint nincs gond a népszavazási rendszerrel. 

12:07
Hagyjanak dolgozni!

Az amerikai nagykövet azt mondta, hogy rendszerszintű korrupció van Magyarországon, mi lehet ennek hátterében? - kérdezték a minisztertől. Lázár szerint ezt a nagykövet asszonytól kell megkérdezni, ugyanis konkrét bizonyítékok nélkül beszélt. Az Orbán–Lázár-viszonyról szólva azt mondta, hogy nem néz szappanoperákat, ugyanis olyan volumenű munkákkal foglalkozik, amelyek lekötik az energiáit. "Nincs arra időm, hogy párton belüli lökdösődéssel törődjek, ehhez sem kedvem, sem időm nincs. Jó lenne, ha leállnának, és hagynának dolgozni, ez a fideszes politikus érdeke is" - fogalmazott. 

11:56
Olcsó áram és olcsó gáz

Olcsó áram és olcsó gáz - ez a kormány célja Lázár János szerint, aki úgy véli, rezsicsökkentés-ellenes politikát folytat Brüsszel. Hamarosan - az EKSZ révén - minden magyar háztartásban az állam adja majd az energiát. "Vissza kell szerezni az energiaszolgáltatókat, az egyetemes szolgáltatókat, az elosztókat, valamint a gáztározókat, Paksot pedig soha nem szabad eladni" - fogalmazott. Paks 2 esetében az Origo müncheni tudósítására hivatkozott, szerinte jól sikerült az előadás. 

11:52
Csontváry-múzeumot hoznának létre

"Csontváry mester 1918-ra, az első világháború vége felé megálmodott egy múzeumot a hadiárvák megsegítésére" - emlékeztetett Lázár János. Erre hat képet ajánlott fel, sőt egy boríték hátuljára felskiccelte azt is, hogy hogyan nézzen ki a múzeum. A kormány úgy döntött, hogy ötletpályázatot írnak ki ezzel kapcsolatban, elképzelhető, hogy ennek a múzeumnak is a Ligetben lesz a helye.

11:49
Lesz Liget 2 is

A Liget-projekttel kapcsolatban elmondta, hogy már nagyon várja az építkezést, mert annyit beszéltek róla, hogy már-már háttérbe szorultak a konkrétumok. "A Ligetben elsősorban ligetet szeretnénk" - fogalmazott Lázár, aki szerint a zöldterületre is nagy hangsúlyt kell fektetni. Ennek érdekében ötletpályázatot kell kiírnia Baán Lászlónak, Orbán Viktor pedig kifejezetten türelmetlenül várja az eredményeket - mondta Lázár. A Néprajzi Múzeum kiköltözik a Ligetből, a projektnek pedig része lesz a meglévő helyek felújítása is. Lesz Liget 2 is, ami a Miniszterelnökséghez tartozik majd, és a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti rész rehabilitációjáról szólna. Első körben a pályaudvar környékét hoznák létre, majd Finta József tervei alapján a nem használt vasúti részeket parkosítanák. Hogy lehetne egymillió fát ültetni a MÁV által nem használt területeken? - vetette fel a MÁV vezetőjének Lázár.

11:43
Az újságíróktól kért segítséget

A bürokráciacsökkentés érdekében a hivatalos papírok nyelvezetén is változtatna Lázár János, aki ehhez az újságírók segítségét kérte. 

12