A kormány nem aggódik a Paksi beruházás megvalósulása miatt az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési-eljárás után sem - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Kovács Zoltán kormányszóvivővel közösen tartott 31. Kormányinfó. Lázár János szerint azért nem volt tendereztetés Paks bővítésénél, mert egyetlen uniós országban sem indult tender
amikor új atomerőművet építettek. Beszélt a párizsi merényletekről is, titkosszolgálati információkra hivatkozva azt állította, hogy Magyarország is veszélyben lehet. A BKV pedig fellélegezhet, a kormány ugyanis 24 milliárd forintot utalt a vállalatnak.

16:11
Vége a Kormányinfónak

Véget ért a 31. Kormányinfó, a legtöbb kérdést Pakssal kapcsolatban kapta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy Brüsszel végül lefújja az egész beruházást.

16:08
Ezért nem engedték be az RTL-t

A kormánynak és a politikusoknak joga van megszabni, hogy hogyan tájékoztatják a közvéleményt - mondta Kovács Zoltán az RTL Klub esetére reagálva. Szerinte ez nem egy sajtótájékoztató, hanem egy sajtónyilatkozat volt: "Tekintse úgy, mintha kiadtunk volna egy sajtóközleményt, csak ezt képesített változatban tettük" - mondta. Az M1-es csatorna bemehetett, élőben közvetítették az eseményt. Lázár János viccelődve megjegyezte a kérdést feltevő újságírónak, "Engem sem hívtak meg, de én meghívtam magát ide!"

16:03
Jó a trafiktörvény

A trafikok elosztása Lázár János szerint megfelelő, a legfőbb cél ugyanis az volt, hogy a 18 év alattiakat elzárják a cigarettától.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
16:01
Örülök, ha kevés cigaretta van a polcokon

Személyes véleményem szerint jó, ha kevesebb cigaretta van a polcokon - utalt a várható ellátási bizonytalanságokra Lázár János. Egy-egy dohánygyártó üzleti csatájában nem szeretnék állást foglalni - tette hozzá. 

15:59
Harmincezer oldalt hozhatnak nyilvánosságra

Harmincezer oldalnyi dokumentumot hozhatnak nyilvánosságra a Századvég-ügyben, de még megvárják a Kúria ítéletét. 

15:57
L. Simon átadta magát a költészetnek

L. Simon László most többet foglalkozik a költészettel - mondta Lázár János arra reagálva, hogy a politikus már rendezte az ügyeit. 

15:55
Fontos szerep a Magyar Rádió üres épületeinek

A Magyar Rádió üresen álló épületeibe költöztethetik a Széchenyi Könyvtárt, bár pontos adatok még nincsenek a méretekről.  

15:54
Akadályozzák a NAV átalakítását?

"Én vagyok a legtürelmetlenebb a NAV átalakítását tekintve", jelentette ki Lázár János, aki szerint az adóbürokrácia leépítését csak az adóhatóság átalakításával lehet megoldani. Ennek megfelelően nem akadályozza senki sem a folyamatot - tette hozzá. 

15:52
Nem kellett volna leépíteni a határvédelmi képességeket

A miniszter szerint a határvédelmi képességek leépítése hatalmas hiba volt az Európai Unió részéről, mert erre most hatalmas szükség lenne.  

15:49
Nem tudni, erre jött-e a merénylő

Nem lehet megmondani, hogy az a párizsi merénylő, aki sokak szerint áthaladt a balkáni útvonalon is, Magyarországot is érintette-e. A menekültek túlnyomó többsége ugyanis nem regisztrált - mondta Lázár János. 

15:45
Focilázban ég a kormány

Magyarország nem tervezi, hogy a biztonsági helyzet miatt csökkenti a szabadságjogokat - jelentette ki Lázár János. A sikeres Eb-kvalifikációról nem volt szó a szerdai ülésen, mert a kormány tagjai már korábban megvitatták az eredményt.

15:44
Megvizsgálják az ÁSZ-jelentést

Az erdőgazdaságokkal kapcsolatos vizsgálat eredményéről szólva Lázár János elmondta, hogy még megvárják a Kehi-jelentést is, és megvizsgálják az elkészült ÁSZ-jelentés megállapításait is. Ez is olyan történet, hogy amikor az egyik kormány van hatalmon, akkor az lopja szét, ha pedig a másik, akkor az? - kérdezték Lázártól korábbi nyilatkozatára utalva, ám ő nem dőlt be. Újra megismételte, hogy nem saját véleményt, hanem közvélekedést mondott. 

15:41
Rendezett körülmények a földárveréseken

Rendezett, szabályozott körülmények között zajlanak a földárverések, a jogviták a bíróságra tartoznak, nem a kormányra - mondta. 

Földárverés NyíregyházánForrás: MTI/Balázs Attila
15:38
Bíznak Farkas Flóriánban

Farkas Flóriánnal és az Országos Roma Önkormányzattal kapcsolatban azt mondta, hogy a magyarországi cigányságnak erős érdekérvényesítésre lenne szükség. Ha belső viták vannak, akkor ez a képesség gyengül, a magyar kormány pedig szeretné távol tartani magát az önkormányzatok ügyeitől. "Farkas Flórián továbbra is élvezi a kormány bizalmát, képviselőtársunkról van szó" - mondta Lázár János, hozzátéve, hogy minden forinttal el kell számolnia tisztességesen. 

15:34
Altus: nem dolgoznak a céggel

Nem tervezzük az együttműködést az Altusszal, mert nem volt jogszerű szerződéskötésük az Európai Unióval, így nem adunk a cégnek semmilyen információt sem - jelentette ki Lázár János. 

15:32
Akár katonákat is küldhetünk Franciaországba

Katonai együttműködést kért Franciaország, mit tesz Magyarország? - szegezték a kérdést Lázár Jánosnak, aki leszögezte, hogy az Európai Uniónak nincs hadserege, de minden lehetséges módon támogatjuk Franciaországot. Akár katonákat is küldhetünk, de eddig semmilyen felkérés sem érkezett a francia féltől. Eddig hatvan milliárd forintot költöttünk a menekültválságra, de további költségek is felmerülhetnek - mondta a miniszter.  

15:29
Nem aggódnak Paks miatt

Lázár János a földtörvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy minden állampolgárnak lehetősége lesz arra, hogy ellenőrizze a privatizációt. Arról pedig nem tehet, hogy a vásárlók adatait nem mondhatja el, mert adatvédelmileg nem lehetséges. Ennél publikusabb azonban szerinte nem lehetne a földeladás, mert az árverések nyilvánosak, mindenki megnézheti a jelentkezők arcát is. 

Mi lesz, ha nem engedélyezik a paksi beruházást, hogyan számolnak el az eddig elköltött forrásokkal - kérdezték Lázár Jánost. A miniszter azt mondta, hogy Barroso kifejezetten hozzájárult a szerződés megkötéséhez, tehát szó sincs arról, hogy nem valósul meg a beruházás. Ez egy kereskedelempolitikai vita - fogalmazott, hozztéve, hogy az oroszok még ki sem írták a pályázatokat. 

15:18
Nem építik le a MÁV-ot, de kevesebb lesz a vonat

A kormányzatnak nem célja a MÁV leépítése - reagált Lázár János a MÁV mai bejelentésére, bár azt is megjegyezte, hogy vannak olyan körzetek, ahol nagyon alacsony a kihasználtság. 

15:16
30 milliárdért költöztetik a könyvtárat

Kaptak-e figyelmeztetést a brit hatóságtól, amikor elkapták a dzsihádistát - kérdezte az Origo Lázár Jánostól, aki erre nem tudott válaszolni. A VIII. kerületbe kerülhet 30 milliárd forintért a Széchényi Könyvtár - ismerte el a miniszter egy másik kérdésre válaszolva, hozzátéve, hogy előtte egy ötletpályázatot is kiírnak.

Abu Izzadint Nagy-Britanniában mindenki ismeri, mint a rossz pénzt. Állandó főszereplője és szónoka volt a szélsőséges dzsihádista megmozdulásoknakFotó: Dudás Szabolcs - Origo
15:13
Üzent Soros Györgynek is

Európa jobb lesz a bevándorlással - állítják sokan Lázár János szerint, aki úgy véli, Soros György nagy szóvivője ennek a véleménynek. Az elmúlt hetek eseményei megmutatták, hogy igenis kockázatos is lehet a bevándorlás - tette hozzá.

13