Bakizott a terrorfenyegetésről Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kettes szintű terrorfenyegetésről beszélt, de hamar kiderült, hogy még mindig a hármas van érvényben. A tárcavezető megerősítette, hogy ő és Rogán Antal is a budai várba költözik, a minisztériumok üres épületei pedig nem maradnak állami tulajdonban. A TEK hétvégi akciójáról úgy fogalmazott: a terrorelhárítók nem hibáztak. 

16:02
Lázár hozzászokott a sértegetésekhez

Lázár János megerősítette, hogy Gőgös Zoltán kritikáit nem tekinti sértésnek. Mint mondta, meg szokta hallgatni, és el szokta olvasni az írásait, és az abban foglaltakat meg is szokta fontolni. 

"Most elszakadt nála a húr. Érdekes, hogy ez elég gyakran előfordul olyan politikusokkal és döntéshozókkal, akikkel kapcsolatba kerülök" – utalt Tarlós Istvánnal kialakult vitájára Lázár. 

15:58
A menekült gyerekeket fel kell nevelnünk

A miniszter megerősítette, hogy a vártnál alacsonyabb volt a nők és a kiskorúak aránya a migránsok között. Magyarországra több száz gyermek érkezett egyedül, rájuk külön szabályok érvényesek. A gyereket abszolút védelmet illeti meg, amit a magyar kormány megad. Ha nem sikerül megtalálni a szüleiket, akkor őket a magyar kormány fogja felnevelni – tette hozzá. 

15:56
Nem lesz vizitdíj

Nem lesz vizitdíj – mondta kérdésre válaszolva Lázár János, aki szerint a jelenlegi kormánynak nincs szégyellnivalója az egészségüggyel kapcsolatban. 

15:51
Le is bonthatják a kerítést

Lázár szerint a válsághelyzet miatt a kerítésre egyelőre szükség van, mert ha nem lenne a kerítés, akkor a menekültek itt jönnének. Ha március 15-én megszűnik a válsághelyzet, akkor lebontják a kerítést. Martonfán és Sormáson viszont nem építik meg a tervezett menekülttáborokat. 

15:46
Tiszadob az ország állapotának kritikája

Lázár elismerte, hogy az ország állapotának kritikája a tiszadobi kastély állapota. Az államreform feladata, hogy ez változzon, és a kastély végre kinyisson – tette hozzá. 

15:44
Egyeztet a belügy és a Mazsihisz

Hónapok óta egyeztetések vannak a Mazsihisz és a Belügyminisztérium között arról, hogyan tudja fokozottan védeni a kiemelt létesítményeiket. Ez az elmúlt 25 évben minden terrorfenyegetettség idején így volt – mondta Lázár. A Mazsihisz vezetőit a következő kormányülésen arról hallgatják meg, hogyan változott ez a fenyegetettség az utóbbi időkben. 

15:42
Kudarcos a romák felzárkóztatása

Ahogy Németországban komoly kihívást okoz az ott élő török kisebbség integrálása, Magyarországon inkább kudarcos, mint sikeres a magyarországi roma közösség felzárkóztatása. Ez a többség felelőssége is, nem csak a romáké – utalt korábbi kijelentéseire Lázár. 

Bokorra dobott ruhák száradnak Tiszavasváriban, a Széles úti cigánytelepen. Lázár János szerint inkább kudarc, mint siker a magyaroszági romák felzárkóztatásaForrás: MTI/Balázs Attila
15:39
Senki nem Pécs ellen dolgozik

Senki nem Pécs ellen akar ágálni, összesen hat képet érintene, hogy megvalósítsák a festő álmát, és legyen egy Csontváry-kiállítás Budapesten - utalt a kiállítás körül kialakult vitákra Lázár. A miniszter szerint nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a művész különösen fontosnak tartotta az első világháború emlékezetét, amelynek hamarosan centenáriuma lesz. 

15:35
Orbán Viktornak kreatív ötletei vannak

Lázár János nem fél attól, hogy nem tudják hasznosítani a minisztériumok üresen maradt épületeit. Egy dolog biztos: nem maradnak állami tulajdonban. 

"Orbán Viktor arról sem mondott le, hogy minisztériumokat vidékre költöztessen. Elég kreatív ötletei vannak" – mondta Lázár. 

15:33
A választók bizalmát kell megnyerni

A pártok támogatásáról szóló legújabb közvélemény-kutatásokra reagálva Lázár János elmondta: fontos eredmény, hogy képesek az országot megvédeni. Ez mindennél fontosabb, még a pártpolitikai vitákat is felülírja. 

"Persze az is fontos, hogy a választópolgárok bizalmát megtartsuk, ezen dolgozunk" – tette hozzá. 

15:27
Nem sérül a sajtószabadság

Kovács Zoltán szerint nem igaz, hogy sérül a sajtószabadság. "Semmilyen titkolnivalónk nincs" – mondta a kormányszóvivő, aki példaként hozta fel, hogy két, két és fél órán át szoktak válaszolni az újságírók kérdéseire a kormányinfókon.

15:25
A sajtónak be kell tartania a szabályokat

Az igényt, hogy a kormány álljon a sajtó rendelkezésére, a kormányinfóval korlátlanul kielégítjük – mondta Lázár, aki szerint ugyanakkor mindenkinek be kell tartania a szabályokat. Ha valakit nem hívnak meg egy sajtónyilatkozatra, akkor oda nem illik elmenni – utalt az RTL Klub kitiltására a miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy erről nem ő dönt, hanem a házelnök. 

Természetesen nem örülök a konfliktusnak, de a sajtóval kapcsolatban is reális elvárás, hogy betartsa a szabályokat  – tette hozzá.

15:22
Lázár megnyugtatta Tarlós Istvánt

Tarlós István aggodalma nyilvánvalóan tiszteletben tartandó, de a főváros 2010 óta minden bajban számíthat Orbán Viktor és a kormány segítségére – nyugtatta meg a főpolgármestert Lázár. 

15:21
Mindenre felkészültek

Magyarország arra is felkészült, ha esetleg az ukrán határon át érkeznének a menekültek. Erre azonban nincs sok esély, a titkosszolgálati jelentések inkább az irányba mutatnak, hogy a német vagy osztrák határ lezárása esetén Romániából jönnek majd.

15:19
Angela Merkel a barátunk

Angela Merkel Magyarország nagy támogatója és barátja, nekünk semmilyen érdekünk nem fűződik ahhoz, hogy a CDU meggyengüljön – válaszolt egy következő kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy a német politikai elit elveszítette a realitásérzékét. 

15:18
Kiemelten támogatják a lakásépítést

December hatodikán tárgyalja a kormány a lakásépítések támogatását – mondta a miniszter. Ez mindenképpen kiemelt feladat lesz, mert az épített lakások számától is függ a gazdaság növekedése. 

15:16
Jól halad a NAV átalakítása

A NAV-átalakítás kétlépcsős, és jól halad. A szervezeti változások decemberben elkezdődnek, az adóeljárási reformokról jövőre döntenek. 

15:15
Brüsszel sok pénzbe fog kerülni

Van reális esély arra, hogy egy brüsszeli megállapodás esetén súlyos többletköltsége lesz a kormánynak, de ezt nem hárítja át a lakosságra – erősítette meg Lázár János. 

15:12
Készen állnak az új határzárra

Ha Németország, Ausztria vagy Szlovénia lezárja a határait, akkor fennáll a veszélye, hogy az embercsempészek módosítják a menekültek útvonalát. Első helyen a lehetőségek között a magyar–román határszakasz áll, ezért készen állunk a biztonsági határzár felemelésére, de erre csak akkor van szükség, ha a németek vagy az osztrákok lezárják a határt. 

15:11
Megvédik a zsidó közösség tagjait is

Lázár János az Origo kérdésére elmondta: a magyar kormány minden magyar állampolgár biztonságát garantálja. A Mazsihisz segítségkéréséről természetesen tájékoztatta Orbán Viktort, a következő kormányülésen napirend előtt szó lesz a levélről. A belügyminiszter azonban már megtette a szükséges intézkedéseket a magyarországi zsidó hitközség védelmére. 

13