A 36. Kormányinfón az egészségügy és a BKV helyzete volt a középpontban. 

16:00
Véget ért a Kormányinfó

Véget ért a 36. Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

15:59
Gépfegyver és gumibot

Egy földműves agrárcsaládból származom, ahol a 40-es években gépfegyverrel és gumibottal vették el a földjeiket. Most pedig háromszoros áron vásárolhatják vissza - mondta Lázár János. 

15:57
Hitelt vesz föl Lázár édesapja

Lázár János a családi földvásárlásokról azt mondta, édesapja 40 éve folytat mezőgazdasági tevékenységet. Minden törvényi feltételnek megfelelt a nyílt árverésen. Hitelt vesz majd föl, hogy ki tudja fizetni a vételárat - mondta a politikus. 

15:54
Lázár: Ezt nem tartom ördögtől valónak

L. Simon László korábban vállalkozói tevékenységet folytatott. Azt nem tartom ördögtől valónak, hogy a kormányzati szerepvállalása előtt üzleti tevékenységet folytatott - mondta Lázár János. Nem tudok mást tenni, csak hogy a vagyonnyilatkozatát ismertetem - tette hozzá a miniszter.

L. Simon LászlóFotó: Mudra László - Origo
15:48
Demokratikus jogállam

A magyar fesztiválzenekar esete is bizonyítja, hogy Magyarország demokratikus jogállam, mivel Fischer Iván kormánnyal szembeni véleményét nyugodtan elmondhatja - mondta Lázár. 

15:45
Lázár: Ez egy politikai akció

Ki lesz írva minden pályázat, és ki is lesz fizetve minden uniós forrás - mondta Lázár János. Orbán és Putyin 2014 januárjában állapodott meg, így az EB számára elegendő idő állt rendelkezésre, hogy mindent megismerjen, ráadásul a kormány a szerződést előre megküldte az EB-nek. Az egész kötelezettségszegési eljárás egy politikai akció a magyar kormány ellen,  ez a személyes meggyőződésem - mondta Lázár János.   

15:37
Megússzák a fodrászatok

Nem lesz a fodrászatokban online pénztárgéprendszer - jelentette be Lázár János. 

Egyelőre nem lesznek online kasszák a fodrászatokbanFotó: Hajdú D. András/Origo
15:35
Megszegték az alaptörvényt?

Folyamatosan alaptörvényszegés érvényesül a szociális ágazatban, mivel az alaptörvényben az szerepel, hogy az érintetteknek gondosodniuk kell a szüleikről. Sokan ezt nem teszik meg, mivel nem fizetnek a szociális ellátásért - mondta Lázár János. 

Képünk illusztrációForrás: MTI/Nagy Lajos
15:32
Jó szervezeti struktúra kell

A bérrendezés csak akkor kezdődik, ha a szervezeti struktúra rendben van. A szociális ágazatban folyamatos az átalakítás, ha ez végbemegy, akkor van csak értelme az életpályamodelleknek - mondta Lázár János. 

15:29
Lázár: Fontos az utánpótlás

Az utánpótlásra fordított pénzek teljes mértékben megtérülnek a magyar állam számára - mondta Lázár János. 

15:27
Sok az indulat

Sok az indulat és az érzelem az oktatási kérdésekben, de jó volna, ha ezek a viták abban manifesztálódnának, hogy a gyerekek miért tudnak kevesebbet - mondta a politikus. 

Az eredményeket javítani kell - mondta Lázár JánosForrás: PhotoAlto/Michčle Constantini
15:21
Lázár: Adtak egy kávét

Adtak inkább egy kávét - mondta Lázár arra a kérdésre, hogy Brüsszelben foglalkoztak-e Gyurcsány Ferenc uniós megbízásával

15:17
Bürokráciacsökkentés

A bürokráciacsökkentésről Lázár János azt mondta, hogy a Miniszterelnökség felülvizsgálja a kormányzati háttérintézmények rendszerét. Azoknak egy része meg fog szűnni. Meggyőződésem szerint egy 6,2 százalékos munkanélküliségnél a versenyszféra képes átvenni az állami szférából munkavállalókat  - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár JánosForrás: MTI/Koszticsák Szilárd
15:12
Orbán segít, ha kell

Lázár János elmondta, hogy ha probléma van, akkor Orbán Viktor segítséget nyújt a fővárosnak. Soha nem mondott olyat a miniszterelnök, hogy semmilyen fejlesztési forrást nem kellene nyújtani a fővárosnak. 

15:09
Lázár: Az agglomeráció megnyugodhat

Seszták Miklós és Tarlós István tárgyalásai az átvételről szólnak majd, így az agglomerációban élők megnyugodhatnak - mondta Lázár János. A főváros mentesül ettől a tehertől. Mindig készen állunk, hogy a fővárosnak segítsünk, ha nehéz helyzetben van - mondta a politikus. Az agglomerációs tömegközlekedéssel járó költségeket a kormány átveszi.  

A Volán üzemeltetésében, az agglomerációban közlekedő buszokForrás: MTI/Máthé Zoltán
15:06
Segítség az építőiparban

A csok bevezetése segíthet az építőipar fellendülésében is - mondta Lázár. Az építőiparban bérnyomás van, ami szintén segíthet a mostani helyzetben - tette hozzá. A Miniszterelnökség vezetője szerint szempont volt az építőipar segítése, de nem ez volt az elsőrendű dolog.  

Az építőipart is jobb helyzetbe hozza a csokFotó: Polyák Attila - Origo
15:01
Még nem kaptak bírósági végzést

Lázár János elmondta, a miniszterelnök azt közölte, hogy ő elfogadja a főpolgármester érveit. Nem érzékelem, hogy bármelyik kormánytag izgalmi állapotba került volna - mondta a politikus. Egyelőre nem kapott bírósági végzést a Miniszterelnökség arról, hogy a Századvég tanulmányokat ki kell adni. 

14:57
Nem kárpótlási ügy

Lázár János a restitúcióról azt mondta, az alaptörvény a kárpótlási ügyeket lezárta. A kérdés, hogy a magyar állam tulajdonában vannak-e olyan tárgyak, amik nem az övéi. Ezeknek a tulajdonoknak a hovatartozásáról van vita - mondta a politikus. Ha az állam nem tudja bizonyítani, hogy az adott tárgy jogtalanul van a tulajdonában, akkor azt vissza kell szolgáltatni. 

14:52
Lázár: Keressük a kincseket

Keressük a kincseket - mondta a Seuso-kincsről Lázár János. Folyamatosak a tárgyalások ebben az ügyben. 

14:51
Nem engedtük tönkremenni a kórházakat

Az Origo kérdésére Lázár János azt mondta, hogy ma Magyarország nem tud annyit fizetni az orvosoknak, mint a nyugat-európai országok. A kormány megemelte a háziorvosok támogatását, és igyekszik pénzügyileg stabilizálni a helyzetet, de egyelőre az is óriási eredmény, hogy nem engedtük tönkremenni a kórházakat - mondta Lázár János.

Az energetikai korszerűsítés befejeztével átadott budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének egyik betegszobájaForrás: MTI/Mohai Balázs
12