Ma Kornélia napja van. Esős, szeles nap várható, a hőmérséklet 5-15 fok között lesz, négy nyugati megyére figyelmeztetést adtak ki az eső és a hó miatt. 169 éve ezen a napon született Alexander Graham Bell, a telefon skót születésű amerikai feltalálója. Észak-Korea több rakétát lőtt ki az után, hogy az ENSZ újabb büntetőintézkedéseket fogadott el a kommunista állammal szemben. Orbán Viktor leválthatja két miniszterét, a gyilkosággal gyanúsított Gál Roland pedig lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról. Ez történt szerda éjjel és csütörtök reggel, percről percre.

10:19
Fegyverrablás Houstonban

Kalapácsokkal felszerelkezett, maszkot, kesztyűt és kapucnis pulóvert viselő rablók törtek be egy fegyverkereskedésbe a Texas állambeli Houstonban 2016. március elsején. 

Forrás: MTI/EPA/Houston Crime Stoppers/Houston Crime Stoppers


A fekete Chevrolettel érkező betörők legalább 50 fegyvert elraboltak.

Forrás: MTI/EPA/Houston Crime Stoppers/Houston Crime Stoppers

A fotókat most tették közzé.

10:16
Irán büszke a Hezbollahra

Hibának nevezte Hoszein Amír Abdal-Lahián iráni külügyminiszter-helyettes azt, hogy az Öböl Menti Együttműködési Tanács terrorszervezetnek nyilvánította a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetet. A Szaúd-Arábiát, Kuvaitot, Bahreint, Katart, Ománt és az Egyesült Arab Emírségeket tömörítő tanács határozata egy "újabb hiba", amely aláássa a térség stabilitását és békéjét, illetve Libanon egységét - mondta az arab és afrikai országokért felelős külügyminiszter-helyettes. Hozzátette, Irán "büszke" a Hezbollahra.

10:12
Sörrel és almás pitével ünnepelt az űrhajós

Az amerikai Scott Kelly majdnem egy évet töltött az űrben, és amikor Amerikában landolt, többek között Jill Biden, az alelnök felesége, valamint ikertestvére, Mark várta. Biden sörrel és almás pitével köszöntötte Kellyt, akinek az elkövetkező hetekben számos orvosi vizsgálaton kell majd részt vennie, írja a CNN.com.

10:11
A külügy dörgedelmes közleménye migránsügyben

Felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy egyes európai vezetők a kvótareferendummal kapcsolatban bírálják a magyar kormányt, mert a demokrácia egyik legalapvetőbb eszközével akar élni.

A szaktárca Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának vádjait utasította ezzel vissza.

10:01
Két miniszter posztja is veszélyben

A Figyelő szerint Orbán Viktor miniszterelnök két miniszterét is lecserélheti, egyikük Fazekas Sándor agrárminiszter, a másik Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

09:56
A légikísérő gyújtogatott a repülőn

Az American Airlines Dallasból Detroitba tartó járatán tűz ütött ki a vécén, amelyet az egyik légikísérő, Johnathan Tafoya-Montano észlelt, majd el is oltott. Azóta kiderült, a tüzet ő maga okozta, így letartóztatták, de szabadlábon védekezhet. Az eset még február elején történt, és a gép végül gond nélkül landolt Detroitban, írja a CNN.com.

09:49
Lemondott a gyilkossággal gyanúsított Gál

A dunaújvárosi önkormányzat csütörtöki tájékoztatása szerint hétfőn írásban lemondott önkormányzati képviselői megbízatásáról a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland (Fidesz-KDNP). Közlésük szerint a lemondás kedd reggel érkezett meg a helyi választási irodára. Azt írták, hogy a helyi választási bizottság pénteken 8 órakor ülésezik, melynek tárgya Dunaújváros megyei jogú város 4. számú egyéni választókerületében időközi választás kitűzése.

Forrás: AFP/Joe Raedle
09:44
73 ezer hektár van víz alatt itthon

A várható további esőzések miatt a belvízi helyzet egyelőre nem fog javulni, az árhullámok viszont levonulóban vannak - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Siklós Gabriella elmondta: a belvízi elöntés nagysága nem változott, országszerte 73 ezer hektárnyi terület van víz alatt. A következő 5-6 napban még mintegy 15-20 milliméter csapadék várható, a talaj pedig nagyon telített, nem tudja befogadni a csapadékot. 

Belvíz a szántóföldön Hódmezővásárhely térségébenForrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
09:38
580 menekült érkezett ma reggel

Több mint 580 menekült érkezett csütörtök reggel a pireuszi kikötőbe a görög szigetekről, délutánra 515 társukat várják - jelentette a görög állami rádióadó. A görög-macedón határon fekvő Idomeninél eközben továbbra is nagy a feszültség. Görög médiaértesülések szerint jelenleg több mint 11 ezer migráns várja, hogy Macedónia megnyissa a határt. A görög hatóságok előző nap megkezdték egy kisebb méretű fogadótábor felállítását a helyszínen.

09:32
Ezzel védi Räikkönen fejét a Ferrari

Jules Bianchi halála óta ismét előkerült a téma, hogy ki kellene találni egy megoldást, amely megvédi a Forma-1-es pilóták fejét, és a Barcelonában tesztelő Ferrari elővezette a saját találmányát, amelyet a lenti képen Kimi Räikkönen autóján csodálhatunk meg.

09:26
Olasz speciális egység indul Líbiába

Az olasz fegyveres erők ötvenfős speciális felderítő egysége indul el Líbiába a következő órákban, és Róma további háromezer katonával kész részt venni az észak-afrikai országban tervezett nemzetközi műveletben - írta a Corriere della Sera olasz napilap. Az észak-afrikai országban kezdődő katonai misszióval Olaszország nyíltan szerepet vállal a Líbiában zajló nemzetközi műveletben, amelynek célja az ország stabilitásának helyreállítása. Az olasz egységek hivatalosan a líbiai hatóságok felkérésére támogatják a nyugati szövetségeseket.

09:20
Párizs pluszban, London mínuszban nyitott

Vegyesen nyitottak csütörtökön a vezető európai értéktőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,13 százalékos pluszban, míg a londoni FTSE-100 index 0,05 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,19 százalékkal növekedett. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.

09:14
4500 éves szobor maradt a menekültek után

A migránsok által hátrahagyott, 4 és fél ezer éves sumér szobrokat találtak a szlovén hatóságok a Macelj-Gruskovje horvát-szlovén határátkelőhöz közeli befogadóállomáson. A három, jelentős történelmi és művészeti értékkel bíró szoborra még tavaly novemberben bukkant a rendőrség, de addig nem hozták nyilvánosságra, míg a ljubljanai nemzeti múzeum az alkotások eredetiségét hivatalosan meg nem erősítette.

09:09
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom januárban 1,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi magas bázishoz képest, és 2,1 százalékkal bővült a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első hónapjában 1,5 százalékos csökkenést mutatott az élelmiszerfogyasztás a naptárhatástól megszűrt adatok szerint. A nem élelmiszer jellegű termékek forgalma 5,7 százalékkal nőtt. Az üzemanyagok kereslete az egy évvel korábbi magas szinthez képest 4,4 százalékkal nőtt januárban.

09:04
Csökkenéssel nyitott a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,22 pontos csökkenéssel, 24 093 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.

09:02
Menekültek is indulhatnak a riói olimpián

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében részt vehetnek a riói olimpián olyan menekült sportolók is, akik teljesítik a szintidőt, illetve kvótát szereznek. A brit Guardian híre szerint 43 sportolóról lehet szó, akinek ott lenne a helye a játékokon, de jelenleg nem képviselheti a hazáját.

08:59
A görögök 150 ezer migránsra készülnek

Görögország felkészül akár 150 ezer migráns ideiglenes ellátására is, miután Macedónia jelenleg csak nagyon kevés embert enged be saját területére a két ország közös határán, és emiatt feltorlódhatnak Görögországban. "Számolnunk kell azzal az eshetőséggel is, hogy Macedónia teljesen lezárja a határt. Amíg ez így lesz, és amíg nem áll fel az európai migránsáthelyezési és letelepítési program, addig ezek az emberek nálunk lesznek" - mondta Joannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter.

Sátortábor Macedóniában, a görög határfalu, Idomeni közelében március 2-ánForrás: AFP/Louisa Gouliamaki
08:52
Verebest súlyos tüdőbetegség kínozza

A Blikk szerint kiderült, hogy súlyos tüdőbetegségben szenved a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, Verebes József. A 74 éves Verebes nagyon sokat fogyott, ehhez gyengeség és kiszáradás társult, és erős köhögőrohamok kínozzák, olyankor még fulladás is. Az MTK egyik törzsszurkolója, Fränk Sándor azt mondta a lapnak, Verebes csak néhány lépést képes megtenni, és alig van étvágya.

08:46
Így zajlik a Puskás-stadion bontása

Nyolc hónapig tartanak a legendás létesítmény bontási munkálatai, az új stadiont év végén kezdik el építeni, és 2019-re készülhet el. 2020-ban pedig Eb-meccseket rendeznek majd az új stadionban. 

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
08:39
Zavarkeltésnek indult, négy halott a vége

Négy halálos áldozata van a muzulmán felkelők támadásainak Thaiföld déli részén. Az egyik támadás Jala tartományban történt csütörtök reggel egy kaucsukfa-ültetvényen. Az áldozat 55 éves, buddhista vallású volt, aki ott dolgozott. Holttestét a támadók felgyújtották. Praponvat Khantivaranant, a helyi rendőrség parancsnoka elmondta, hogy a tettesek indítéka feltehetően zavarkeltés volt, az áldozatnak nem volt semmilyen konfliktusa szomszédaival.

13