Ma reggel 8 és 10 óra között országszerte több iskolában sztrájkoltak a pedagógusok. Ez idő alatt minden iskola nyitva volt, és felügyelték a tanulókat, csak tanítás nem volt. Az Origo a tanársztrájkot percről percre tudósította. 

08:47
Budaörsön is tüntetnek

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium előtt körülbelül húsz szimpatizáns tüntet.

A budaörsi gimnáziumnálFotó: Polyák Attila - Origo
08:45
Van, ahol szerdára készülnek

Több iskolában is arról tájékoztatták az Origót, hogy pénteken a beiratkozás miatt nem sztrájkolnak, szerdára viszont nagy megmozdulást terveznek. Volt azonban olyan intézmény is, ahol a 60 fős tanári karból öten döntöttek a munkabeszüntetés mellett. 

08:44
Bemehet az Origo

Az egyik iskola beengedi az Origo tudósítóit. Hogy melyik, azt még nem merjük megmondani. Tegnap 15 iskolát hívtunk fel, a Telekin kívül sehol nem akartak fogadni bennünket.

08:42
Csak ebből értenek

Egy nő szóvá tette a trágár transzparenst a Teleki-gimnázium előtt, amire a mellette álló férfi azt mondta: "Erre felkapják a fejüket a politikusok, ezek csak ebből értenek." Mire a nő: "Értik ők, csak nem akarják."

"Erre felkapják a fejüket a politikusok"Forrás: Origo
08:37
Dudálva biztatják

Nincs lezárva az út a Teleki-gimnázium előtt, több autó dudálva biztatta a tüntetőket. Vallási zenék után ismét a Himnuszt játsszák a túloldalon álló ellentüntetők.

08:34
Nem akar beszélni

A sajtó nem mehet be a Teleki-gimnáziumba, ezért telefonon hívtuk Pukli István igazgatót, hogy megkérdezzük, milyen bent a hangulat, erről azonban nem akart beszélni. Azt mondta, utána sem tart sajtótájékoztatót, így biztosan csalódottak lesznek az ellentüntetők. 

08:25
Fekete ruhások

Többen fekete ruhát viselve jelentek meg a Telekinél, és fekete szalagot kötöttek a gimnázium kerítésére, így jelezve szolidaritásukat az egészségügyben dolgozók iránt. "Sándor Máriáért vagyok itt" - mondta az egyikük.

08:23
A konyhás néni is támogatja

A Fekete István Általános Iskolánál a kint cigiző konyhás nénit is megszólította tudósítónk.
- Lesz sztrájk?
- Biztos, hogy lesz, a múltkor is volt.
- Támogatja?
- Naná, hiszen a technikai személyzet fizetését is meg akarják emelni.
- Mennyit keres?
- Minimálbért.

Szimpatizánsok a TelekinélFotó: Dudás Szabolcs - Origo
08:12
Nem lehet bemenni

A Teleki-gimnáziumba nem lehet bemenni, előtte 20-30 szimpatizáns gyűlt össze, egyikük az Origo helyszíni tudósítójának azt mondta, hogy tarthatatlan az oktatásban kialakult helyzet, ezért jött tüntetni. Hozzátette, a huszadikára hirdetett ötperces szünetben szintén részt vesz majd.

A Teleki-gimnáziumnálFotó: Dudás Szabolcs - Origo
08:09
Kockás ingben

A Fekete István iskola előtt egy harmincas apuka tudósítónknak elmondta, támogatja a sztrájkot, kockás inget is felvett.

08:05
Ellentüntetés készül

A budapesti Teleki Blanka gimnázium előtt két ember ellentüntetésre készül, hangosbemondóval felszerelkezve. Mindketten hitoktatók, és az ellen tüntetnek, hogy a szakszervezetek kivennék a kötelező hitoktatást a tananyagból. "Ez olyan, mintha megszüntetnék a matematikát" – mondta Antal Péter, az egyik ellentüntető.

Ellentüntető a Teleki Blanka GimnáziumnálFotó: Dudás Szabolcs - Origo
08:00
A gyerekek nem tudnak róla

A Fekete István iskola előtt tudósítónk az iskolába érkező gyerekeket is megkérdezte.
- Mit tudtok a mai sztrájkról?
- Miről? Sztrájkról? Semmit.
- És Kobe Bryant hány pontot dobott a búcsúmeccsén?
- Nem kérdés, hatvanat!

A Fekete István Általános IskolaFotó: Polyák Attila - Origo
07:55
Rendőrök az iskola előtt

A Teleki Blanka Gimnáziumnál egyelőre nyugodt a hangulat. Három rendőr vigyáz arra, hogy ez így is maradjon.

07:50
Nem tudják, mi lesz

Az Origo tudósítója a Budapest, XII. kerületi Fekete István Általános Iskola előtt beszélt egy apával. Azt mondja, nem tudják, lesz-e sztrájk, nekik nem szóltak előre semmit. A háromgyerekes apuka nincs elköteleződve a sztrájk mellett, elmondása szerint mindkét oldal mellett tudna érvelni.

Fotó: Polyák Attila - Origo
07:46
Két szervezet támogatja

A tanársztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezte, de támogatja a civil közoktatási platform és a Tanítanék Mozgalom is.

07:46
A 12 pont

A szakszervezet 12 pontban határozta meg a követeléseit, ezek között szerepel a gyerekek és a tanárok terheinek csökkentése és a tankötelezettség visszaállítása 18 évre. Az összes követelést itt olvashatja el. 

22