Újabb pedagógustüntetést szervezett a Tanítanék Mozgalom. Szombaton Budapesten és az ország több pontján tiltakoztak: kiosztották a kormány bizonyítványát: Orbán Viktor és a miniszterek megbuktak. A fővárosi demonstráción bejelentették: erőt gyűjtenek, hogy ősszel "olyan jöjjön, amit még nem látott az ország." Reagálásában a Fidesz kifejtette: a szervezők elutasították a párbeszédet, és "a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek".

Vége a tanévnek, eljött a bizonyítványosztás ideje – gondolta az elmúlt fél évben több tiltakozó akciót is szervező Tanítanék Mozgalom, amely szombatra újabb tüntetést hirdetett. A budapesti demonstrációhoz több vidéki nagyváros is csatlakozott: Nyíregyháza, Pécs, Miskolc, Győr, Békéscsaba, Szeged és Debrecen is.  

Az ország több pontján is tartanak tiltakozó akciókatForrás: Origo

A fővárosi tüntetés résztvevői – szülőket, diákokat, pedagógusokat és szimpatizánsokat is várnak a szervezők, de pártpolitikus nem szólalt fel, és a pártjelvényeket is kérték mellőzni –, a Március 15. térről a Várkert Bazárhoz vonultak, ahol értékelték a saját munkájukat, és kiosztották a kormány bizonyítványát is.  Mint előre jelezték: "Lesz, akinek ősszel pótvizsgáznia kell."

16:09
Fidesz: A baloldal mindig csak elvette a pénzt az oktatásból

„A baloldal a kormányzása alatt mindig csak elvette a pénzt az oktatásból, eladósította és csaknem csődbe vitte az iskolákat fenntartó önkormányzatokat, több száz iskolát zártak be, és több ezer tanárt tettek az utcára” – írta a Fidesz-frakció sajtóosztálya a tüntetésekre és az ellenéki megszólalásokra reagálva közleményben.

TanártüntetésFotó: Szabó Gábor - Origo

Mint arról az Origo is beszámolt, a kormánypárt szerint "ugyanazok, akik ma utcára hívják a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal, a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek".

A pedagógusok többsége azonban mára pontosan felismerte, hogy csak fel akarják őket használni - tette hozzá közleményében a Fidesz.

 

16:07
Mozgósít a Tanítanék Mozgalom

A rendezvény végén az 1848–49-es szabadságharc legnépszerűbb toborzó dala, a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű Kossuth-nóta csendült fel, a szervezők pedig azt üzenték, hogy mozgósítanak, erőt gyűjtenek, hogy ősszel "olyan jöjjön, amit még nem látott az ország."

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
TanártüntetésFotó: Szabó Gábor - Origo
16:02
Beteg az ország, meg kell gyógyítani

"Beteg az ország, meg kell gyógyítani" - mondta Sándor Mária, aki azt is bejelentette, hogy július elsején a Kossuth téren az egészségügyi dolgozók tartanak demonstrációt.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
16:01
Sándor Mária a jövőt hozta el

Színpadra lépett a fekete ruhás ápolónőként megismert Sándor Mária, aki egy kisgyereket hozott a karjában, mondván: "Hoztam a jövőt!"

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:58
Egyenként állnak színpadra

Egyenként állnak színpadra a szervezők felhívására tanárok és szülők, akik néhány mondatban mind kifejtik, hogy miért csatlakoztak a tüntetéshez, miért nem értenek egyet az oktatási kormányzat tevékenységével. Mindannyian hatalmas tapsot kaptak.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:56
Az MSZP támogatja a tüntetést

Az MSZP támogatja a szombati pedagógustüntetést - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja választmányi ülését követően.

Tóbiás József pártelnökFotó: M.Schmidt János – Origo

A pártelnök úgy gondolja, hogy a tárgyalóasztal mellett nem lehet hinni a Fidesznek, Magyarországnak "csak és kizárólag az utcán és tereken kell tudnia megfogalmazni követeléseit" 

TanártüntetésFotó: Szabó Gábor - Origo
15:52
Nem adják az önbecsülésüket

Mi nem életszerű? - kérdeztek vissza a tüntetők Orbán Viktornál, aki korábban azt mondta a pedagógusdemonstrációkra, hogy valakik befolyásolják őket, mert nem életszerű a tiltakozásuk. A demonstrálók visszakérdeztek: az például életszerű, hogy annyian vándorolnak ki Magyarországról?

Tanártüntetés Forrás: Adrian Zoltan  

Ezután Orbán Viktor is megkapta a maga egyes osztályzatát, miközben a tüntetők azt kiabálták: "Nem vehetitek el az önbecsülésünket, ha mi nem adjuk oda". "Nem hátrálunk, nem alkuszunk, erőszakmentesen, de harcolunk" - hangzott el.

Tanártüntetés Forrás: Adrian Zoltan

15:46
Most Orbán bizonyítványát osztják

Végül Orbán Viktort értékelte a színpadon a Tanítanék Mozgalom nevében Törley Kata. A miniszterelnök értékelése közben felhívták telefonon Pilz Olivért, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárát, aki a miskolci tanártüntetésen vesz részt éppen. Azt mondta, már ők is kiosztották a bizonyítványokat.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:41
Kósa, Rogán, Lázár mind megbukott

Szintén egyes osztályzatot kapott a demonstrálóktól Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető, Rogán Antal miniszter és egy másik kormánytag, Lázár János is. Németh Szilárd is megbukott, ő is egyest kapott. 

EgyesFotó: Polyák Attila - Origo
15:39
László hazudik, ez is egyes

Palkovics László oktatási államtitkár szintén egyest kapott a tüntetőktől, mert azt közölte, hogy a tüntetés okafogyott. "László hazudik, ez egyes" – szólt a verdikt.

EgyesFotó: Marton Szilvia - Origo
15:37
Balog Zoltán egyes kapott

"Sajnálom, Zoltán, ez bizony egyes" – ezekkel a szavakkal osztották ki a tüntetők a humánminiszter, Balog Zoltán bizonyítványát, amit egyesre értékeltek. 

"Megbuktál, megbuktál!" – skandálta a tömeg. 

Balog Zoltán miniszter egyest kapottFotó: Szabó Gábor - Origo
15:36
Pukli: Káosz az egy nagy és az 58 kis Klik is

Orbán Viktor és Áder János nemhogy nem kértek bocsánatot, hanem továbbra is tűrik, hogy kollégáinkat megfélemlítsék és megalázzák az állam képviselői – mondta a tüntetésen Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. 

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo

Pukli szerint a kormány sem centralizálni, sem decentralizálni nem képes, és kétségét fejezte ki, hogy ha az egy nagy Klik nem tudott úrrá lenni a káoszon a közoktatásban, akkor vajon milyen sikerrel teszi majd ezt az 58 felé szabdalt új Klik-szervezet. 

15:31
Erőt gyűjtenek, nem adják fel

"Lezárult egy időszak, sok tapasztalattal, tanulsággal, most a nyári szünidő az erőgyűjtés időszaka lesz, mert nem adjuk fel, nem adhatjuk fel" – mondta Galló Istvánné a tanártüntetésen.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:27
Ezekben nem engedett a kormány

Nem engedett a kormány a 18 éves korig tartó tankötelezettség visszaállítására, az állami tankönyv-monopólium megszüntetésére vonatkozó és még egy sor további eredeti pedagóguskövetelésben – állapította meg Galló Istvánné, szerinte ez vezetett ahhoz, hogy megint az utcára vonultak.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:25
Gallóné: Semmit sem értünk el

Sokat beszéltünk, de semmit sem értünk el - vonta meg a kormánnyal folytatott kerekasztal-tárgyalások mérlegét a Mendrey után felszólaló Galló Istvánné.

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetője szerint mintegy ötven órát tárgyaltak összesen több fordulóban, de ezt úgy érezte, mintha "a halál ötven órája" lett volna.

TanártüntetésFotó: Szabó Gábor - Origo
15:20
Mendrey: Az első a gyerek érdeke

Zuhogó esőben beszél a Várkert Bazárnál a tüntetők előtt Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetsége (PDSZ) elnöke. 

Mendrey László, a PDSZ elnöke egy korábbi rendezvényenFotó: M. Schmidt János - Origo

Az érdekvédelmi vezető a tankönyvpiac elsorvasztásáról, az értelmetlen és káros központosításról beszélt, és felhívta a figyelmet: a gyerekek érdeke az első, ez kell, hogy vezesse a demonstrálókat.

15:16
Válaszolt a kormány a tüntetőknek

A pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem az utcai akciókban és politikai hergelésben – értékelte az oktatási államtitkárság a tanárdemonstrációt.

Mint arról az Origo is beszámolt, az államtitkárság szerint felháborító, hogy azok akarják mindig utcára vinni a pedagógusokat, akik rendszeresen elutasították a párbeszéd lehetőségét és a kormány meghívását a köznevelési kerekasztalhoz, amely a pedagógusokról és a gyermekekről szóló párbeszéd legeredményesebb fóruma – írták állásfoglalásukban. 

15:12
Hömpölygött a tömeg Pestről Budára
TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:09
Ilyen volt a tömeg az Erzsébet hídon

Így kígyózott a tüntető menet az Erzsébet hídon:

TanártüntetésForrás: Adrian Zoltan - Origo
15:04
Megérkezett a menet, esernyőerdő

Megérkezett a menet eleje a Várkert Bazárhoz, a legtöbben már kinyitották az esernyőjüket. Sokan így üdvözölték a demonstrálókat az épület oldalában.

TanártüntetésForrás: Origo
12