A harmincadik Tusványost, azaz a Tusnádfürdőn megtartott nyári szabadegyetemet és fesztivált rendezik idén. Tusványos legfőbb programpontja mostanra Orbán Viktor beszéde lett. Az ő előadását várják legjobban minden évben. Orbán Viktor minden évben programbeszédet tart, előadásai a magyar sajtó mellett bekerülnek a világsajtóba is.

11:57
Véget ért Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde

Véget ért Orbán Viktor Tusnádfürdői beszéde. Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

11:57
Orbán Viktor: Ne féljetek

Merítsünk erőt abból, amit magunk mögött hagytunk - mondta Orbán Viktor. Meggyőződésem, hogy tíz év sikereinek ismeretében mindenki bátron álljon ki, és akkor Magyarországon és Erdélyben is győzni fogunk. Csak ne féljetek - zárta a kérdésekre adott válaszát Orbán Viktor. 

11:54
Van még tartalék a magyar munkaerőpiacon

Orbán Viktor a magyar munkaerőpiacról azt mondta, hogy foglalkoztatottsági adatok szerint még legalább 6-7 százaléknyi tartalék van. Szólt arról is, hogy a magyarok nem tehetik meg, hogy bizonyos munkákat nem végeznek el, hanem másokra bízzák. Nem támogatok semmilyen külföldről érkező munkaerőbeáramlást.

11:51
Magas szintű ukrán-magyar csúcstalálkozó jöhet

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy azok az EP-képviselők, akik nem szavazták meg a magyar jelölteket Brüsszelben, az egy ócska és vacak dolog. Kárpátaljáról azt mondta, hogy a választás része volt a fizikai megfélemlítés is. Csak akkor kerülhet közelebb a NATO-hoz és az EU-hoz Ukrajna, ha a magyar kisebbség jogai biztosítva lesznek. A kormányfő szurkol az új ukrán vezetésnek, és kapott egy lehetőséget az új többség, hogy újjászervezze az ukrán államot. Előkészítés alatt van egy magas szintű ukrán-magyar találkozó – tette hozzá.

11:47
Orbán Viktor: Johannisz segítsége nélkül Timmermans lett volna az EB elnöke

Orbán Viktor elmondta, hogy a román politikai elittel folyamatosan tárgyal. Kiemelte, hogy Klausz Johannisz román államelnök kiállása nélkül nem lehetett volna megakadályozni, hogy Timmermans kerüljön az Európai bizottság élére. A mai román politika nincs döntésképességi helyzetben, mivel több választásra is készülnek – tette hozzá. Addig nincs értelme egy csúcstalálkozónak, amíg nem tudunk közös döntéseket hozni – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

11:44
„Nem lehet politikai kategóriában beszélni arról, ami az Úzvölgyében történt”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormány a hatalomról úgy gondolkozik, hogy az nem más, mint a közös cselekvés képessége. Közös cselekvésre békeidőben nem lehet rávenni az embereket – tette hozzá. Tőlem nem várhatják az erdélyiek, hogy Budapestről rendet tegyek a pártviszonyokban – tette hozzá. Úzvölgyéről azt mondta, hogy a kormány tárgyal a románokkal. Nem tudok politikai kategóriában beszélni arról, ami történt ott – mondta Orbán Viktor. Nem érti, hogyan juthatott egyesek eszébe, hogy a végtisztesség megadását megtagadják. Higgadtan végig kell beszélni a románokkal, mi történt.

11:39
Egyelőre nem terjesztik ki a CSOK-ot a határon túlra

Orbán Viktor a kérdésekre azt mondta, hogy a családvédelmi intézkedéseket csak akkor lehet kiterjeszteni a határon túlra, ha az anyaországbeli támogatás megvan hozzá. Ha olyasmivel próbálkozunk, amihez nincs meg a megfelelő támogatás, akkor az rosszul sülhet el. Egyelőre nincsen meg a megfelelő támogatás az anyaországban ahhoz, hogy kiterjesszük a határon túlra a családvédelmi intézkedéseket.

11:31
Újfajta magyar egységre van szükség Erdélyben

Tőkés László arról is beszélt, hogy egy újfajta magyar egységre van szükség Erdélyben. Úgy látja, önmagában egy magyar-román csúcsnak nincs semmi értelme, amíg a romániai politikában nem lesz jelentős változás.

11:26
Tőkés: Nekünk kell a sarkunkra állnunk

Elsőként Tőkés László válaszolt a felmerült kérdésekre. A volt EP-képviselő nem híve annak, hogy a szórványmagyarságot a tömbmagyarság közé kéne telepíteni a megmaradás érdekében. Nem lehet Magyarországtól elvárni azt, hogy helyettünk elvégezze azt a munkát, amit nekünk kéne. Nekünk kell a sarkunkra állnunk - tette hozzá.  

11:21
Sok kérdés jött az Úz-völgyi temetőgyalázás ügyében

A kérdések egy másik része belpolitikai kérdések érint, valamint az Úz-völgyi temetőgyalázás is felmerült.  

11:17
Középpontban a határon túli magyarság

A kérdések egy jelentős része a határon túli magyarságról, és az autonómia lehetőségeiről szólt. 

11:12
Jönnek a kérdések

Jönnek a kérdések Orbán Viktor miniszterelnök beszéde után. 

11:10
Orbán Viktor: Csak akkor lehetünk sikeresek, ha bátrak vagyunk és összetartunk

A kormányfő szerint a keresztény szabadságot veszélyezteti a migráció és a keresztény értékek leépülése. A mi nemzedékünk legfontosabb feladata, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel, és kiálljunk a keresztény szabadság mellett – mondta Orbán Viktor. Lehetséges-e, hogy egy 10 milliós ország gyorsabban fejlődjön a liberális korszellemmel szemben? – tette fel a kérdést a kormányfő. Mindez igenis lehetséges, de csak akkor, ha bátrak vagyunk és összetartunk. Erről fog szólni a következő 15 évünk – zárta beszédét Orbán Viktor.

11:07
„Az illiberális rendszer lényege a keresztény szabadság megvédése”

A kormányfő szerint az európai egység megalkotói az illiberális táborba tartoztak. Egyetemes üdvözülést hirdetnek a liberálisok, és ez az akarat nem ütközhet semmibe, ha pedig beleütközik, akkor csak gyűlölettel tud válaszolni. Orbán szerint egy kis makacsság sem fér bele, mivel annak fennmaradása esetén az egész rendszer bomlik. Ez a magyarázata annak, hogy Magyarországot, Lengyelországot, Olaszországot, Ausztriát és Csehországot gyűlölni kell, mert más utat járnak. Orbán szerint a legutóbbi EP-választáson azok érték el a legnagyobb sikert, akikre ágyúval lőttek. Pozitív értelmet kell adni az illiberális kifejezésnek. Az illiberális rendszer lényege a keresztény szabadság megvédése – mondta Orbán.

11:01
Az az illiberális, aki védi a határokat és a hagyományos családot

Orbán Viktor szerint mára az európai politikai eszmékben az alakult ki, hogy csak a liberális demokrata álláspont a jó. Ők úgy gondolják, hogy ez a liberális tézis mondja meg, hogy mit szabad gondolni, és mit nem – tette hozzá. A liberálisok szerint minden kapcsolatot a lazán szerveződő üzleti modell alapján kell megszervezni. Innen érthető meg a migráció szervezése – tette hozzá. Ha valaki ki tud lépni a keretekből, akkor éri el a célját. Ezzel szemben áll az illiberális nézet, amely szerint az állam több kérdésben nem lehet közömbös. Ma az illiberális, aki védi a határokat és a családokat – mondta Orbán Viktor.

10:57
Egy illiberális-keresztény állam jött létre Magyarországon

Orbán Viktor elmondta, hogy létrejött Magyarországon egy illiberális-keresztény állam. Miért gyűlölnek minket a liberális demokrácia hívei? – tette fel a kérdést a kormányfő. Nem vitatkoznak velünk az ellenfeleink, hanem gyűlölnek minket – mondta a kormányfő. Ezzel szemben mi nem gyűlöljük az ellenfeleinket – tette hozzá.

10:54
Orbán: Kereszténység nélkül nem jöhetett volna a liberalizmus

Orbán Viktor az illiberalizmusról azt mondta, hogy annak adtak a liberálisok egy negatív tartalmat. Pedig kereszténység nélkül nem jöhetett volna a liberalizmus, mivel például mindenkinek ugyanannyit ér a szavazata. A miniszterelnök szerint mindez csak úgy jöhetett létre, hogy elismerjük, hogy az Isten mindenkit a saját képmására teremtett. Az a tétel, hogy kereszténydemokráciának liberálisnak kell lennie, az egyszerűen nem igaz – tette hozzá. Azt követően, hogy a liberalizmus leértékelte a korábbi stabil értékeket, elvesztette korábbi jellemzőjét.

10:51
Nem magánügy az elismerésre méltó teljesítmény

Orbán Viktor azt is mondta, hogy a liberális felfogásban az egyéni teljesítmény magánügy, nem eshet erkölcsi megítélés alá. Egy nemzeti rendszerben az az egyéni teljesítmény érdemel elismerést, amivel a közösség javát szolgálják – tette hozzá. A nemzeti rendszerben nem magánügy az elismerésre méltó teljesítmény – hangsúlyozta a kormányfő. Ami Magyarországon létrejött az teljesen más, mint ami az 1990-es liberális rendszerváltás után megvalósult – hívta fel a figyelmet a kormányfő. ma egy más erkölcsi iránytűt követünk, és ennek lényege, hogy amit másnak nem kívánsz, azt nem teszed meg.

10:46
A liberális demokrácia keretében nem lehetett választ adni

A kormányfő szólt arról is, hogy a nemzetközi közmegegyezés szerint mindenhol liberális demokráciáknak kell működnie. Magyarország valami mást csinál, és sokan mindenfélét mondanak. Orbán Viktor szerint a helyzet megértéséhez vissza kell menni 2010-ig. Akkor az ország terheinek a jelentős részét kevesebb, mint az emberek fele viselte, míg mára már 4,5 millióan dolgoznak. Egy kilátástalan adóssághelyzetben voltunk 2010-ben, és folyamatosan gyengült a magyar nemzet – mondta a kormányfő. Szellemileg és biológiailag is kiürülőben volt az ország – hívta fel a figyelmet a kormányfő. A liberális demokráciák keretében nem lehetett választ adni az akkori súlyos kérdésekre – mondta Orbán Viktor. A közösség szervezési módját radikálisan meg kellett változtatni – tette hozzá.

10:42
Orbán Viktor: Nem szabad kinevetni a minket bírálókat

Orbán Viktor elmondta, hogy a jövőben komoly nemzetközi vitákra kell számítani többek között azzal a Finnországgal jogállamiság ügyében. A kormányfő szerint nem szabad nevetéssel reagálni a finn felvetésekre, hanem kellő tisztelettel kell, válaszolni. Példaként említette, hogy Finnországban a bírákat a köztársasági elnök nevezi ki.

12