A III. Budapesti Demográfiai Csúcsra magas rangú politikusok érkeztek, az ő jelenlétük pedig arra utal, hogy egyfajta családpárti szövetség alakul a világban. A Várkert Bazárban tartott rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mellett beszédet mond többek között Andrej Babis, cseh miniszterelnök, és Alekszandar Vucsis, szerb elnök is.

11:50
Véget ért Orbán Viktor beszéde

Véget ért Orbán Viktor beszéde. Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

11:48
Három feltétel kell a magyar demográfiai politika sikeréhez

Vajon sikeres lesz-e ez a magyar politika? - tette fel a kérdést a kormányfő. 10-ből 9 vezető európai vezető azt mondta, hogy nem. Korábban az IMF hazaküldése esetén, a bankadó bevezetése, a rezsicsökkentés esetében is azt mondták, hogy nem lehetséges. Orbán felidézte, hogy a migráció megállítása esetében is azt mondták, hogy nem lehet. Persze nem lehet tudni, hogy most sikeresek leszünk-e, de meg kell próbálni - hangsúlyozta a kormányfő. A magyar demográfiai politika sikerességének vannak feltételei: az első, hogy a kereszténységnek vissza kell erősödnie Európában, legyenek társak, és a magyar nemzeti össztermék 2030-ig legalább kettő százalékponttal haladja meg az EU átlagát. Mindezek kellenek a sikerhez. 

11:44
Orbán Viktor: Ekkor lesz sikeres a magyar családpolitika

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy hazánkban a közoktatás 3-4 éves kortól kezdődik, így pedig meghosszabbították a közoktatás idejét. Sajnos mindennek ellenére még nem érkezett el a fordulópont a demográfiai területen - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Akkor győztünk, ha olyan családtámogatási rendszert tudunk felépíteni, hogy a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket - mondta el Orbán Viktor. Ezt a pontot keressük, és itt fog átbilleni a magyar családtámogatási rendszer - tette hozzá.

11:41
Magyar tapasztalat, hogy a családtámogatási juttatásokat mindig össze kell kötni a munkavállalással

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a korábbi magyar kormányok idejében a családtámogatási forrásokat kurtították meg. Magyar tapasztalat, hogy a családtámogatási juttatásokat mindig össze kell kötni a munkavállalással - tette hozzá. A családtámogatás minél több elemét össze kell kötni a munkavállalással - hangsúlyozta a kormányfő. Ha a szülő nem teljesíti a kötelességeit, így nem küldi a gyermeket óvodába, vagy iskolába, akkor nem várhatja, hogy támogatást kap az államtól. 

11:39
Orbán Viktor: A jó családpolitikához kellenek erős gazdasági alapok is

Orbán Viktor a magyar családpolitikáról azt mondta, hogy annak alkotmányos alapja van. Mindezen alap nélkül az államon kívüli családellenes szereplők be tudnak lépni az adott állam terébe - tette hozzá. A jó családpolitikához kellenek erős gazdasági alapok is - mondta Orbán Viktor. A sikeres családpolitikához pénz is kell - tette hozzá. 2010 óta kétszeresére nőttek a családoknak juttatott források - hívta fel a figyelmet a kormányfő. 

11:35
Orbán Viktor: Ha nincsenek családok, akkor egy nemzeti közösség el tud tűnni

Orbán Viktor arról a nézetről is beszélt, amik azt hirdetik, hogy a kevesebb gyermekkel fel lehet lépni a klímaváltozás ellen. Ezeket a nézeteket esztelenségnek nevezte. Nem lehet a természetet szembefordítani az emberi élettel - mondta Orbán Viktor. Mi a hagyományos családmodellt védjük, és nemzeti keretekben gondolkozunk. Ha nincsenek családok, akkor egy nemzeti közösség el tud tűnni - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint egy szerb, egy cseh és egy magyar nézőpontból nézve valóságos veszély, hogy olyan kicsire csökken le a népesség, hogy a nemzeti identitás fenntartása lehetetlenné válik. Egy nemzet eltűnésével egy pótolhatatlan dolog tűnik el a világból - mondta Orbán Viktor. 

11:32
Politikákat építenek Európában arra, hogy lakosságcserét akarnak

A politikának egy ilyen érzékeny kérdésben, mint a demográfia, lépnie kell, mert maga a politika idézte elő a bajt - mondta a magyar miniszterelnök. Éppen ezért döntött úgy a magyar kormány, hogy erőteljes demográfiai politikát kell folytatnia - tette hozzá. A migrációról azt mondta, hogy az európai népességcsökkenés esetében nem lehet elfogadni, hogy a globális migráció majd megoldja ezt a problémát. Politikákat építenek Európában arra, hogy lakosságcserét akarnak - mutatott rá a magyar kormányfő. Ha demográfiai politikát akarunk csinálni, akkor a migrációs megoldást távol kell tartani - tette hozzá.

11:30
A népességfogyás Európára jellemző probléma

Orbán Viktor elmondta, hogy a népességfogyás esetén először magát a problémát kellett megnézni. Kiderült, hogy nem civilizációs, és nem a kereszténységhez köthető baj a népességfogyás. A fogyásról kiderült, hogy csak Európára jellemző probléma - tette hozzá. Mindennek több oka van: az egyik a két világháború megvívása, ami egy nyugati polgárháború volt - hangsúlyozta a kormányfő. Csak a két világháborúban 50 millió embert vesztett Európa, és ebből máig nem sikerült felállni. 

11:26
Az élet végességének három megoldása

Orbán Viktor elmondta, hogy a magyar családpolitika szellemi alapja ott keresendő, amikor régen egy ilyen konferencia meglepetést keltett volna. Az élet végességének a problémáját több módon lehet elfelejteni, az egyik út a szenvedélyek habzsolása, a másik út a vallási élet, míg a harmadik életünk evilági létének a meghosszabbítása, ez pedig a családalapítás. Orbán kijelentette, hogy ezeket a dolgokat régen mindenki tudta, de nagy változások történtek. 

11:22
Orbán Viktor: Ausztrália képes volt határozottan fellépni a migrációval szemben

Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt a demográfiai csúcson, hogy külön öröm Ausztrália jelenléte, akik képesek voltak erőteljesen fellépni a migrációval szemben. A kormányfő külön köszöntötte a szerb államelnököt és a cseh kormányfőt. 

11:14
Abbot: A legjobb bevándorló a saját gyermekünk

Tony Abbot szerint a legjobb bevándorló a saját gyermekünk. Az egyik legfontosabb politika az lenne, hogy a jól képzett nők minél több gyermeket vállaljanak - tette hozzá, azonban az ausztrál költségvetés nem tette ezt lehetővé. A kormányfő szerint minél nagyobb a családok támogatása, annál nagyobb lesz a családok mérete. Magyarország családpolitikája valóban egyedi abból a szempontból, hogy a növekedést támogatja. Nem a klímaváltozás és a terrorizmus a legnagyobb  probléma a világon, hanem a gyermekek számának a csökkenése, mivel így egész országok halhatnak ki - hívta fel a figyelmet a politikus. 

11:09
A nyugati összezsugorodás csak folytatódni fog

A Nyugat összezsugorodása csak gyorsulni fog - hívta fel a figyelmet a volt ausztrál kormányfő. Példaként hozta fel, hogy 2075-re az USA lakossága 400 millió lesz, míg Nigériáé 600 millió. Ausztrália a szerény népességnövekedését a bevándorlásnak köszönheti - tette hozzá. A migráció során kiderült, hogy a bevándorlók egy részét nem lehet integrálni - mondta a politikus. 

11:06
Folyamatosan veszíti el a pozícióit a Nyugat

Abbot szólt arról is, hogy Ázsiában Kína egy hatalmas fejlődést hajtott végre, 500 millió ember lett a középosztály része. Mára nem az a fő probléma Nyugaton, hogy mekkora a népesség, hanem hogy sok nagy népességű ország nagyon gyors növekedést hajt végre - tette hozzá. Abbot szerint a Nyugat folyamatosan veszít a demográfiai és a gazdasági súlyából. 

11:03
Tony Abbot: Igenis számít a népesség mérete

Tony Abbot, Ausztrália volt konzervatív miniszterelnöke arról beszélt, hogy Magyarországon nagyon erős önbizalom van, és erre érdemes az egész világnak figyelnie. Úgy látja, hogy a kevesebb születés nem segíti majd a klímát, de így gyengébbek lesznek a nyugati országok. Minden ország versenyez egymással, és ezért is számít a méret - tette hozzá. 

10:57
A családpolitikának a gyermekszám-növekedés érdekében kell állnia

Babis kijelentette, hogy a legfőbb cél, hogy minél jobb családpolitikai lépések legyenek, amik hozzájárulnak a tervezett gyermekek megszületéséhez. 

10:55
Csehországban a harmadik gyermek sajnos luxus lett

Andrej Babis szólt arról is, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni a munkavállalást és a gyermekvállalást egymással. Elmondta, hogy kulcskérdés a harmadik gyermek megszületése, azonban Csehországban csak tavaly 5 ezer olyan művi vetélés történt, amikor a harmadik gyermeket nem vállalták az érintettek. Babis arra is rámutatott, hogy az 1990-es években eleve kevesebb gyermek született, így a következő években mindenképpen csökkenni fog a születések száma. Sajnos a harmadik gyermek luxus lett, és ezt kell támogatni a következő években - tette hozzá. 

10:50
Babis: Nem a támogatás miatt vállalnak gyermeket a nők

A cseh kormányfő szerint az egyik legfontosabb lépés az kellene, hogy legyen, hogy minél több családban két gyermek legyen. A gyerek egy érték, és nem a támogatás miatt vállalnak gyermeket - tette hozzá. Babis kiemelte, hogy Csehországban négy évig tart a gyes, ami az egyik leghosszabb időszak a térségben. Elmondta, hogy a legtöbb szülő és vállalkozó nő Csehországban van.

10:47
Innen lehet felismerni a jó államot

Babis szólt arról is, hogy több európai országban meg fog többszöröződni a nyugdíjasok száma a következő évtizedekben. A jó államot onnan lehet felismerni, hogy növekszik a létszáma, és nem a külföldi migrációt támogatják. A cseh kormányfő szerint az egyik legfőbb kérdés, hogy az 1989 után született generációk minél több gyermeket vállaljanak. Csehországban 2011 óta enyhén növekedett a születések száma.  

10:44
Babis: A demográfiai kérdés egy időzített bomba

Andrej Babis cseh miniszterelnök arról beszélt, hogy a demográfiai változások nem olyan népszerű téma, mint a klímaváltozás. Ez egy időzített bomba, ami több évtized múlva fog jelentkezni - tette közzé. Sajnos kihalóban vagyunk, annak ellenére, hogy az élet hossza nagyban növekszik. A népesedési helyzet nem túl jó, mivel folyamatosan növekszik a nyugdíjasok száma - mondta Babis.  

10:37
Vucic: Túl sok egyéb kérdéssel foglalkoztunk az elmúlt években

A szerb elnök szerint az egyik legfőbb probléma, hogy túl későn kötnek házasságot az emberek Szerbiában, és emiatt is csökken a népesség. Úgy látja, hogy rengeteg egyéb kérdéssel foglalkozott a politika az elmúlt években, így nem jutott elég idő a demográfiai kérdésekre. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a szülők minél több gyermeket vállaljanak - tette hozzá. 

12