Szerdán ülést tartott a kormány, csütörtökön pedig Kormányinfón ismertetik a részleteket. 

11:45
Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk

Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

11:43
Szeptemberben hagyományos módon kezdődhet meg az oktatás

Gulyás kérdésre arról is beszélt, hogy a focimeccs testi kontaktus esetében jóval kisebb veszéllyel jár, mint egy koncert, ráadásul nem nőtt a fertőzöttek száma.  A szeptemberi iskolakezdéssel kapcsolatban egyelőre hagyományos tanítással számolnak - mondta egy másik kérdésre. 

11:39
Gulyás: Nincs rendszerszintű korrupció a műszaki vizsgák terén

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nincs rendszerszintű korrupció a műszaki vizsgák terén, de van nagyon komoly korrupciós kockázat. 

11:35
Gulyás: Ebben a kérdésben óvatosnak kell lenni

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy Törökország bírálata esetében óvatosnak kell lenni, de sajnálja a Haghia Sophia esetében történteket. A napokban zárult a János-kórház felújítása kapcsán a tervpályázat lezárása – mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

11:32
Ez történik, ha valaki megáll egy sárga és piros jelzésű országban, de zöldből indult

A Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy aki egy zöld országból érkezik, de megáll egy más színű besorolású országban, akkor az utóbbi a döntő szempont. 

11:29
A strandok esetében nem lesz szigorítás

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a strandokat érintően nem lesz szigorítás, mindenki tartsa be a védőtávolságot. 

11:25
Ez a helyzet a lélegeztetőgépekkel

Magyarországon közel 10 ezer lélegeztetőgép kell, ami lehetővé teszi, hogy senki ne haljon meg az eszköz hiánya miatt, ha nagyon magas lesz a fertőzöttek száma - mondta kérdésre Gulyás. 

11:22
Ezek a legfontosabb szempontok az országok színezése kapcsán

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy a fertőzöttség mértéke, és a fertőzés terjedésének a gyorsasága alapján döntöttek az országok besorolása esetében. 

11:19
Gulyás nem számít arra, hogy idén plusz uniós forrás érkezne

A Miniszterelnökség vezetője nem számol azzal, hogy az idei költségvetésben bármilyen plusz uniós forrás érkezne. 

11:17
Itt vannak a magyar feltételek az uniós csúcsra

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az uniós csúcson a magyar érdek, hogy a támogatási feltételeket és a támogatottak körét kell meghatározni a hitel esetében. 

11:15
Az őshonos kisebbségekről szóló egységes uniós politikát szeretne a kormány

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nemzetiségi ügyekben azokat az országokat kell megcélozni, ahol sok nemzetiség él. A kormány mindig is támogatta egy olyan dokumentum megszületését, ami uniós szinten szabályozná az őshonos kisebbségek ügyét - tette hozzá. 

11:12
Igazodási politikát folytat az ellenzék

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy az ellenzék igazodási kényszerből folytat olyan politikát, amit folytat.

11:10
Gulyás reméli, nem lesz kötelező kvóta

A Miniszterelnökség vezetője kérdésre azt mondta, hogy bízik benne, hogy a kötelező kvótát nem fogadják el az unióban. 

11:07
Nem kaptunk segítséget az EU-tól a határvédelemre

Gulyás arról is beszélt, hogy a déli határzárral kapcsolatban semmilyen uniós segítséget nem kapott. 

11:04
Ősszel dönt a kormány a rozsdaövezeti területekről

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy ősszel dönt a kormány a rozsdaövezeti területekről, de ez a besorolás később is folyamatosan változhat. Első körben az állami területeket veszi számba a kabinet - tette hozzá. 

11:00
A kormány teljes mértékben tiszteletben tartja a köztársasági elnök döntését

A Kaleta-ügyben az adatnyilvánosság mellett áll a kormány - mondta egy másik kérdésre Gulyás. A Kúria élére a köztársasági elnök jelöl személyt, és ezt a kabinet teljes mértékben tiszteletben tartja - hangsúlyozta a miniszter. 

10:57
Gulyás: A sárga és a piros kategória közötti különbséget én nem érzem nagynak

A legkisebb kockázat a határok teljes lezárása lenne, de ez nem lenne méltányos megoldás, főleg mert nagyon sok magyar él külföldön - mondta Gulyás. A sárga és a piros kategória közötti különbséget én nem érzem nagynak - tette hozzá. A fertőzöttek számát vettük alapul. 

10:55
Így segítene a zeneipari szektoron a kormány

Nézzük az európai mintákat a zeneipar támogatása esetében, a legjobb út a német lehet - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Olyan rendszer kell, ami a kicsiknek segít – tette hozzá. 

10:53
Gulyás: Gyenge csapatnak is lehet drukkolni, mi is így vagyunk a főváros vezetésével

Gyenge csapatnak is lehet drukkolni, mi is így vagyunk a főváros vezetésével - mondta kérdésre Gulyás. Egy másik kérdésre azt mondta, hogy a focimeccsek látogatása esetében nem történt meg a fertőzések növekedése.

10:50
Ez döntött a színskálák meghatározása esetében

A színskálák meghatározása esetében az országos tisztifőorvos ajánlott, az egyik fő szempont a 100 ezer főre jutó aktív esetek száma. Ebből a szempontból Horvátország sokkal jobb helyzetben van, mint a többi balkáni ország - mondta Gulyás Gergely. 

12