Csütörtökön Gulyás Gergely ismerteti a legfontosabb tudnivalókat a Kormányinfón.

11:51
Véget ért a Kormányinfó, jön az összefoglaló

Véget ért a Kormányinfó, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

11:48
Ekkor érhet véget a járvány

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy akkor lesz vége a járványnak, ha az egész világon véget ér. Most a beoltottság növelésével lehet a legjobban harcolni a vírussal, és el kéne érni a 6 millió beoltottat. 

11:46
Jelenleg 1523 ember van intenzíven

Jelenleg 1523 ember van intenzíven - mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

11:45
A nyugati vakcináknál is jobb a Szputnyik hatékonysága

A nyugati vakcináknál is jobb a Szputnyik hatékonysága - mondta kérdésre Gulyás. 

11:43
Aki oltott, annak idővel nem kell karanténba mennie

Gulyás kérdésre azt mondta, az oltással kapcsolatos rémhíreknek senki ne üljön fel, mert a betegségben meg lehet hallni. Aki oltott, annak idővel nem kell karanténba mennie - mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

11:39
7,5 százalék lehet a hiány

A kormány a 2021-es költségvetést úgy készítette elő, hogy a 7,5 százalékos hiánycél elérhető legyen - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Korábban egy konzervatív költségvetési politika volt itthon, de most muszáj több pénzt bevonni a gazdaságba. 

11:36
Gulyás: Ezt nehéz józan ésszel megindokolni

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nehéz józan ésszel megindokolni, hogy miért baj, ha Matovic a szlovák polgárok életét próbálja segíteni az orosz vakcina bevizsgálásával. Egy egészségügyi válsághelyzetben nem egy másik ország belpolitikájáról mond véleményt az az ország, aki egy másik országból szerez be vakcinát - tette hozzá. 

11:33
Gyurcsány diktál Karácsonynak?

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az ellenzék nyitni akart, amikor zárni kellett volna. A kormány előrejelzései eddig is pontosak voltak. Az ellenzék stratégiai döntése az volt, hogy a járványügyi védekezés időszakában is támadják a kormányzatot, erről a stratégiáról Gyurcsány döntött. Jó lett volna, ha Karácsony nem követte volna ezt a stratégiát - mondta Gulyás. 

11:30
Gulyás: Erről még nem döntött az unió

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy egyelőre alakul az uniós szabályozás az utazások kapcsán. Egyelőre még nincsen végső döntés. 

11:27
Meddig lesz ingyenes a parkolás?

Addig lesz ingyenes a parkolás, ameddig a veszélyhelyzet életben van - mondta egy másik kérdésre Gulyás. 

11:24
Zajlanak az egyeztetések

Időben megérkezik a Szputnyik-vakcina - mondta egy másik kérdésre Gulyás. A külügyminisztérium is dolgozik azon, hogy minél hamarabb tudjunk újabb vakcinákat szerezni - mondta a miniszter. A lehető legmagasabb szinten zajlanak az egyeztetések. 

11:22
Gulyás: Nem kell harmadik oltás

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a kínai vakcina a második oltást követően is védettséget nyújt. Nem kell harmadik oltás - tette hozzá. Azok akik Sinopharm-oltást kaptak, sok esetben védettebbek, mint a Pfizert kapók. 

11:20
Karácsony számára csak egy ugródeszka Budapest

A főpolgármester hosszabb ideje úgy viselkedik, hogy a budapesti városvezetés számára egy ugródeszka - mondta egy másik kérdésre Gulyás. Olyan területeken is vitát keres, ahol korábban megállapodtunk - tette hozzá. A kormány tartja magát a fővárossal kötött megállapodáshoz, és a diákváros meg fog épülni, valamint a Fudan Egyetem campusa is - mondta Gulyás. A miniszter érti, hogy Kína esetében nem kell mindenben egyetérteni, de a kommunista vezetésre való hivatkozás meglehetősen hiteltelen, mivel Karácsony kommunista utódpárttal van szövetségben. 

11:16
Ez a két vakcina több esetben jobb, mint a Pfizer

Gulyás szerint a sajtónak is van felelőssége a vakcinák kapcsán megjelent hírek kapcsán. Magyarországon valamennyi oltóanyag hatékony és biztonságos. Az AstraZeneca és a Sinopharm több esetben jobb, mint a Pfizer - tette hozzá. Nincs semmi ok arra, hogy a hazai egészségügyi szakemberekben ne bízzunk meg - mondta a miniszter. 

11:14
Ezt nem lehet előírni senkinek

Ha sehol nem tették kötelezővé az oltást, akkor a vendéglátóiparban sem lehet ezt előírni - mondta kérdésre Gulyás. Négymilliós oltottságtól lehetnek olyan szabályok, amik esetében kell a védettségi igazolvány - mondta egy másik kérdésre. 

11:12
Ekkor lehetnek újabb újraindítási lépések

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy nem akarnak senkit iskolába kényszeríteni. Megvannak a hiányzás pontos szabályozásai. Amikor elérjük a 3,5 millió beoltottsági szintet, akkor azt követően dönt a kormány az újabb intézkedésekről - mondta egy másik kérdésre. 

11:09
Gulyás: Az oltásellenesség helyett az oltás pártjára kell állni

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy világosan ki kell mondani, hogy minden oltás jobb, mint a betegség. Megkérték a baloldalt, hogy a széthúzás helyett az összefogásra koncentráljon - tette hozzá. Mindenkit arra kell bíztatni, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltásellenesség helyett az oltás pártjára kell állni. 

11:07
Így nyitnak az iskolák

Gulyás szólt arról is, hogy az iskolákat csak kellő óvatosság mellett lehet újraindítani. Az óvodákat és az alsó tagozatokat indítják újra - tette hozzá. 

11:07
A bértámogatás májusban is jár az éttermeknek

Mindenkit be tudunk oltani május végére, ha sikerül pótolni a kieső Janssen-vakcinát - mondta Gulyás Gergely. Szólt arról is, hogy 3,5 millió beoltott felett nyithatnak a teraszok, és nem kell fizetni a teraszok bérléséért. A bértámogatás májusban is jár az éttermeknek, valamint kézikönyv készül a vendéglátóhelyeknek. 

11:04
Mindegyik vakcina hatékony és biztonságos

Az oltóanyagok között nincs érdemi különbség a hatékonyság között - mondta a miniszter. Gulyás szólt arról is, hogy a világ egyik legnagyobb üzlete a vakcinák jelenlegi terjesztése. Minden hír mögött üzleti érdekek állhatnak. A kormány kampányt indít a regisztráció növelésére, így óriásplakátok is megjelennek. A kampány jelmondata: az oltás életet ment. 

12