Gazdaságpolitikai csúcskonferencia a Világgazdaság szervezésében. Az Origo percről percre közvetíti a konferenciát.

11:49
Vége a beszédnek

Véget ért a kormányfői beszéd, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

11:48
Visszakaphatják a gyermekesek a 2021-es szja-t

A kormányfő közölte, hogy a gyerekeket nevelő családokat megviselte a mögöttünk hagyott időszak. Orbán Viktor bejelentette, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülőknek visszaadják a 2021-ben befizetett adót. Az átlagjövedelem után befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek adják vissza. 

Mindez 550-580 milliárd forintot jelent. 

11:44
Ez a legfontosabb szempont

A kormányfő szerint a legfontosabb cél, hogy több munkahely legyen, mint amennyien dolgoznak, mert így mindenki megtalálhatja a helyét. A migráció országon belül is rossz dolog - tette hozzá. A következő hét évben ez a szempont legyen a döntő.A következő hétéves uniós ciklus során a források teljességét a legkevésbé fejlett régiókba kell juttatni, nem akarunk megavárosokat létrehozni. 

11:41
Mi legyen a budapesti turizmussal?

A budapesti turisztikai iparról azt mondta, annak a 90 százaléka a külföldiekre épül, és ez nem lesz versenyképes, és általában nem fog visszaállni a korábbi rend. Orbán Viktor szerint olyan turisztikai kapacitás is kell, ami a vidéki magyarokra épül.

11:39
Nem lehet csak nyugati lábon állni

Nem lehet, hogy Magyarország csak a nyugati lábán álljon - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a világgazdaság súlypontja folyamatosan keletre helyezkedik. Ilyen országmérettel és népességgel csak exportra építhetünk - hívta fel a figyelmet.

11:37
Ezekben kell önállónak lennünk

Egy biztonságos gazdaság azt jelenti, hogy a magyar gazdaságnak önellátónak kell lennie kórházi felszerelésből, gyógyszerből és vakcinából.Teljes spektrumban ki kell építeni ezeket a gyártási sorokat - tette hozzá. Ki kell fejleszteni a saját vakcinánkat - mondta a kormányfő. 

11:35
Biztonságos gazdaság

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a legfőbb kérdés, milyen lesz a gazdaság a válság után. Erre most nem tud senki kielégítő választ adni. A világgazdaság és az európai gazdaság is változni fog, és ehhez okosan és jól kell alkalmazkodni - tette hozzá. Az európai gazdaság törékeny, és ezért mindenki biztonságosabb gazdaságot akar - mondta a kormányfő.

11:32
Beruházásokat akarnak elvenni tőlünk

A globális adóemelésről azt mondta, hogy a nagyhatalmak a saját érdekük szerint döntöttek. Mire ebből lesz valami, addigra lehet, hogy több választást is megnyerünk.Abszurdnak tartom, hogy a világ bármely szervezete megmondja, hogy milyen adó legyen Magyarországon.Az itthoni alacsony vállalati adó nem azért van, hogy adóparadicsomot nyújtsunk, hanem tényleges beruházást hoznak ide - mondta a kormányfő. Aki ezt el akarja venni tőlünk, az a valódi beruházásokat akarja elvenni tőlünk - tette hozzá. 

11:30
Két operatív törzs lesz

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy válságkezelést nem lehet normatív módon végezni. Két operatív törzs lesz ezentúl: a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs és a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs. Az előbbit Szijjártó Péter, míg az utóbbit Novák Katalin vezeti majd.

11:27
50 ezer újabb álláshelyre van szükség

Ma 4,5 millió felett van a dolgozók száma, és ez 50 ezerrel kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában.
Ezt pótolni kell, és még 50 ezer plusz álláshelyre van szükség - mondta a kormányfő.

11:25
Mindenki helytállt

Ebben a válságban Magyarországon mindenki helyt állt - mondta a kormányfő. Mind az orvosok, mind a pedagógusok nagyon gyorsan átálltak. Nincsen futótűzként terjedő családi csődhelyzet sem - tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a vállalkozásoknak persze nehéz volt, de a foglalkoztatási számok alapján ők is helytálltak.

11:23
Orbán Viktor: Ilyet még nem láttam

Eddig azt hittem, válságban nem tudnak nekem újat mutatni, de amiben most vagyunk, azok számomra is újak - mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint az, hogy egy világjárvány megbénítsa a teljes világot, ilyet senki nem látott.

11:21
Nem lehet választási költségvetést csinálni

Orbán Viktor elmondta, hogy nehéz helyzetben vannak, a gazdaság újraindítását tekintve egy széles összefogás kell.
Nem fog menni összefogás és megegyezés nélkül. Gazdaságpolitikát pártalapon nem lehet csinálni.

Ilyen helyzetben nem lehet választási költségvetést csinálni, ezért újraindítási költségvetést kell csinálni - tette hozzá.

11:18
200 ezer forintos minimálbér a cél

A kormányfő elmondta, hogy az adatokat tekintve sokkal jobb intézményrendszerre van szükség a következő időszakban. Orbán Viktor elmondta, hogy a minimálbért tekintve a horizontukon a 200 ezer forintos minimálbér van. Ha ezt rázúdítják a kkv-szektorra, akkor munkanélküliség lesz. Egy magasabb minimálbér-kifizetéséhez forrásokat kell adni, vagy adót kell csökkenteni.

11:15
Orbán Viktor: Ennek a programnak nincs felső határa

Orbán Viktor elmondta, hogy egy rugalmas megoldást kell találni a kkv-k támogatására a megváltozó monetáris politika miatt. A kormányfő közölte, hogy ennek nincs felső határa. Vagy teljes foglalkoztatást akarunk, vagy ha nem adunk eszközöket, akkor nem lesz teljes foglalkoztatottság.

11:14
Költségvetési oldalról kell pótolni

A miniszterelnök elmondta, hogy a magyar kis- és középvállalkozások számára ellensúlyozni kell a kamatemelési hatást és az NHP kifutását.
Elfogadjuk a jegybank megközelítését, akkor a költségvetésnek kell biztosítani 0,5 százaléknál nem nagyobb kamatot nyújtó forrásokat.

11:12
Nem lesz 2022-ben 3 százalékos hiány

A kormányfő szerint a legfőbb kérdés, hogy mikor lesz szufficites költségvetés. A kormány azzal számol, hogy idén 7,5 százalékos hiány lesz, míg jövőre, 2022-ben 5,9 százalék lesz - tette hozzá. Orbán Viktor kiemelte, hogy nem elérhető jövőre a 3 százalékos hiány.

11:10
Marad szeptemberig a moratórium

Orbán Viktor elmondta, hogy a poszt-Covid-szindrómát a gazdaságban el kell kerülni. A teljes foglalkoztatottság egy olyan eszköz, ami a pandémia elleni bizonytalanság ellen hat. Nem szabad kiugrani a moratóriumból. Szeptemberig marad a mostani moratóriumi szisztéma - tette hozzá.

11:07
Orbán: Nincs gondolatszegénység

Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a magyar kormány nem szenved gondolatszegénységben. Innovatív gondolatok termelésében jól állunk - tette hozzá. A legfontosabb kérdés, hogy mekkora lesz a növekedés, és mikorra térünk vissza a korábbi növekedési szinthez.

11:05
Mi legyen a minimálbérrel?

Parragh László szólt arról is, hogy ha ki akarunk lábalni a válságból, akkor a minimálbérszinten is változtatni kell. 

13