Gazdaságpolitikai csúcskonferencia a Világgazdaság szervezésében. Az Origo percről percre közvetíti a konferenciát.

11:02
Új intézkedések a Széchenyi Kártyák esetében

Újraindítási programot indít az MKIK a Széchenyi Kártya Programon keresztül. Többféle konstrukció lesz elérhető a következő hónapokban. Szeptembertől indul a lízingkonstrukció új eszközök vásárlására és az önerő-kiegészítési hitel. Mindez 500 milliárd forintot jelenthet - tette hozzá.

11:00
Oltásra buzdított az MKIK

Parragh László elmondta, hogy a kamara több javaslatát is beépítette a kormány a válságkezelés során. Az MKIK elnöke külön kiemelte, hogy 400 ezer társas vállalkozást értesítettek arról, hogy vegyék fel az oltást. 

10:56
Egyre kevesebb a bizonytalanság a vállalkozások körében

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy 2017 után a magyar gazdaság növekedése lényegesen gyorsabb volt, mint Németországé. Az elmúlt időszakban jelentősen nőttek a konjunktúravárakozások itthon. A bizonytalanság alakulása jelentősen csökkent a vállalkozások körében - tette hozzá. 

10:52
Kedvező adókörnyezet

Varga Mihály szólt arról is, hogy a válságtűrő képessége jelentősen javult a magyar lakosságnak. A cél az volt, hogy duplázzuk meg a magyar kézben lévő állampapírok összegét, és ebben jó irányban haladunk - tette hozzá. Az Unió legkedvezőbb társasági adószintjét nyújtja Magyarország, de egyelőre nem világos, hogy mi a nemzetközi cél. A magyar kormány mindent megtesz, hogy a kedvező adókörnyezet fennmaradjon itthon - mondta a miniszter. 

10:49
2024-re lehet újra 3 százalékos hiány

Varga Mihály szólt arról is, hogy 2022-ben folytatódik az adócsökkentés. Úgy látja, hogy Magyarország és Lengyelország 2024-re térhet vissza a 3 százalékos hiányszint időszakába. Nem most van itt az ideje, amikor az államháztartást vissza kell korrigálni a 2019 előtti időszakba.

10:47
Varga Mihály az inflációról

Varga Mihály szólt arról is, hogy az infláció valóban magasabb, de ez egyszeri jelenség. Abban bízik, hogy ez a kiugróan magas inflációs szint visszatér oda, ahol korábban volt, és a 3 százalékos sávban marad. 

10:43
Áttörés a foglalkoztatottság területén

Varga Mihály elmondta, hogy az elmúlt tíz évben nagyon komoly eredményt sikerült elérni a foglalkoztatás terén. Mostanra sikerült elérni, hogy 90 ezerrel kevesebb álláskereső van, mint tavaly tavasszal - tette hozzá. A foglalkoztatotti létszám 4,5 millió fő a korábbi 3,7 millióval szemben. 

10:40
Ezek a fékező tényezők

Varga Mihály közölte, hogy a gazdaság húzóágazatai lesznek a foglalkoztatás, a beruházások és az uniós források. Lesznek fékező elemek a fellendülésben: a külföldi turizmus visszaépülése, a hiteltörlesztési moratórium kivezetése, valamint az uniós kereslet is visszafogottabb lehet. 

10:39
A vendéglátó ágazat elérte a 2019-es szintet

Az év második felében elérjük a 2019-es teljesítményt - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter közölte, hogy az újraindítás már megkezdődött. Korábban 2022 első felére tettük a 2019-es szint elérését, de most jó esélyünk van az idei év második felében elérni azt. A pénzügyminiszter közölte, a vendéglátásban elkezdődött egy erőteljes alkalmazkodás, és az ágazat teljesítménye elérte júniusban a 2019. júniusi szezont. 

10:36
Hamar épülünk vissza

Varga Mihály elmondta, hogy 2020-ban globális visszaesés volt. Mintha az Unió lemaradna az újraindításban - tette hozzá. Varga Mihály költségvetés-arányosan 30 százalékra tette a magyar élénkítő csomagot. Összesen közel 14 000 milliárd forint jutott a válság ellen. A magyar gazdaság ellenálló képessége megerősödött az elmúlt 10 évben, így hamarabb jutunk vissza a válság előtti szintre.

10:33
Varga Mihály: Véget ért a harmadik hullám

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a sikeres járványkezelés miatt véget ért a harmadik hullám. Magyarország sikeresen ágyazott meg az újraindításhoz - tette hozzá. Az átoltottság kiemelkedő itthon.  

10:29
Digitális átmenet

Fel kell gyorsítani a digitális átmenetet, a fenntarthatóság felé kell elmozdulni, be kell kapcsolódni a világban zajló pénzforradalomba - mondta Matolcsy. Részt kell venni Ázsia felemelkedésében - tette hozzá. A sikeres felzárkózáshoz növelni kell az okosberuházások arányát - mondta a jegybankelnök. Jó, hogy 30 százalékos a magyar beruházási ráta, de a szerkezetét át kell alakítani. Növelni kell az okosberuházáok arányát - tette hozzá. Az adat az új olaj, és így minden adatot ki kell bányászni, ami a válságkezelésre vonatkozik. 

10:26
Matolcsy újabb reformprogramot szeretne

Matolcsy György felhívta a figyelmet arra, hogy 43 fontos reformot hajtott végre a kabinet 2010-13 között. A 2020-as évek elején egy újabb reformprogramra van szükség - tette hozzá, hogy megnyerjük a 2020-as évtizedet. 

10:24
Zöld otthon program indulhat az MNB égisze alatt

Matolcsy György közölte, hogy a növekedési hitelprogram esetében gondolkoznak a folytatáson. Egy zöld otthon programot indít a nemzeti bank - jelentette be a jegybankelnök. Indítsunk egy új reformprogramot! - mondta a jegybankelnök. 

10:23
Júniustól lassú alapkamat-emelés jöhet

Matolcsy György szerint tőkén és innováción alapuló növekedést kell megcélozni. Jövőre a harmadik legnagyobb költségvetési hiányt tervezi Magyarország, de szerinte korrekcióra van szükség. Az infláció a gazdaság egyik legfontosabb kockázata. A tartósan magas infláció veszélyeztetné a kilábalást. Júniusban alapkamat-emelési ciklus indulhat. 

10:21
Egyensúlyi kérdések

Aranyat értek a 2013 óta végrehajtott jegybanki és monetáris fordulatok - mondta Matolcsy. Szeretnénk elkerülni a poszt-Covid-szindrómát, lelkileg is ki kell jönni a mostani helyzetből. Ha a növekedés helyreáll, akkor a munkaerőpiac egyensúlyát és a pénzügyek egyensúlyát is helyre kell állítani. Az maradjon bent a moratóriumban, aki nem képes törleszteni. Azt valljuk, hogy 2022-ben szükségessé és lehetségessé válik az államháztartási egyensúly helyreállítása  - mondta Matolcsy. 

10:18
Matolcsy: Nem volt pénzügyi válság

Matolcsy György kiemelte, hogy 9311 milliárd forinttal segítették a magyar gazdaságot az elmúlt évben. Az összetett válságot egy sokrétű eszközrendszerrel kezeltük. Nem volt pénzügyi válság Magyarországon - hívta fel a figyelmet a jegybankelnök. Sehol a globális térben nem volt pénzügyi válság, mert a világ kormányai tanultak a 2007-2009-es időszakból. 

10:16
Nagyot segített a jegybank

Matolcsy György elmondta, hogy 2020-ban sikeresen kezeltük a válságot, főleg a magánszektor hitelezése terén. Az egyik legtöbb forrást a magyar válságkezelés mozdította meg - mondta. Az MNB elnöke közölte, hogy a régióban sok forrás jutott a magyar válságkezelésre. A jegybanki mérleg bővülése adta a válságkezelés jelentős részét - tette hozzá. 

10:12
Az unió leggyorsabb növekedését produkálhatjuk

A világ egy nagy, összetett válságot viszonylag gyorsan kihever - mondta Matolcsy. A 2008-2009-es válság során az USA 11 hónap alatt, míg Magyarország 6,5 év alatt állította helyre a teljesítményét, míg az eurózóna 10 év alatt. Ez a mostani válság sok szempontból más, mivel jóval gyorsabb a helyreállítási szakasz - mondta Matolcsy. A magyar helyreállítás tendenciájának a lényege, hogy 2021-ben az EU leggyorsabb növekedését teljesítheti - tette hozzá. 

10:11
Orbán Viktor is beszédet mond

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatást ad arról, hogy a kormány mit tett és tesz a gazdaságösztönzés terén, miként összpontosítja a központi forrásokat a nehezebb helyzetbe jutott ágazatokba, és milyen eszközökkel javítja a versenyképességet, a teljesítmény további javulását.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára ugyancsak a kormány képviseletében mutatja be azokat a fejlesztési-kutatási terveket, amelyek a gazdaság gyors és hatékony talpra állását teszik lehetővé. A csúcskonferencia kiemelt előadója lesz Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is, aki a gazdaságpolitikának monetáris támaszt nyújtó jegybank programjait osztja meg az érdeklődőkkel.

23