Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

07:57
Vége a kormányfői interjúnak

Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

07:56
Az oltatlanokat érinthetik a korlátozások

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormánynak csak annyi felelőssége van, hogy legyen oltóanyag. Év végére közel 18 millió adag vakcina lesz - tette hozzá. Méltányosnak kell lenni az esetleges korlátozásokat illetően, nem szabad olyan korlátozást bevezetni, amit valaki igazságtalannak érez - mondta. Igazságtalanok lennének a beoltottakkal szemben a korlátozások. Az utolsó pillanatig a lezárások ellen érvelek. Ha lesz is bármilyen korlátozás, akkor az a védettségi igazolványhoz lesz kötve. Azokat kell korlátozni, akik nem oltották be magukat.

07:52
Orbán Viktor: Csak az oltás segít

Orbán Viktor a koronavírus-járványról azt mondta, hogy lesz negyedik hullám. Majdnem olyan jól ismerjük a vírust, amilyen jól ismer minket. Csak az oltás segít, de aki ezt nem hiszi el, az nem oltatja be magát. A kormányfő szerint az oltatlanok egy súlyos betegségnek vannak kitéve. Mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert kockáztat. Egyelőre nem lesz kötelező oltás, mert az ellenállásba ütközne Magyarországon.

07:50
Akár a teljes 13. havi nyugdíjat kifizethetik jövőre

Esetleg a 3. és a 4. heti nyugdíjat is megpróbáljuk jövőre visszaadni a nyugdíjasoknak, hogy úgy álljak a választók elé, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszakot végleg meghaladtuk - mondta a kormányfő.

07:49
Majdnem 20 százalékos minimálbér-emelés jöhet

Orbán Viktor közölte, hogy a kisvállalkozók is visszakapják a befizetett adójuk egy részét. Két nagy adóssága volt a kormánynak, de ezt nem a mostani okozta: be kellett bizonyítani, hogy vége van a korábbi Gyurcsány-Bajnai-korszaknak. Vissza kellett adni legalább egyhavi bért és egyhavi nyugdíjat - tette hozzá. Majdnem 20 százalékos minimálbér-emelést szeretnénk elérni, de ehhez segítségre van szükség a kormány részéről. Ha rosszul emelünk minimálbért, akkor abból munkanélküliség lesz.

07:45
Ez a legigazságosabb döntés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy mindenkit meggyötört a pandémia, de azoknak volt a legnehezebb, akiknek gyerekük van. Le a kalappal a családok előtt - tette hozzá.  Nagyon nagy terheket viseltek, és hogy most az újraindítás minden várakozást felülmúlóan sikerült, ezért döntést kell hozni, mi legyen a többletbevétellel. Az volna a legigazságosabb, ha a gyermeket nevelők visszakapnák a befizetett adójukat - mondta a kormányfő. A nemzeti konzultáció ezt megtámogatta.

07:42
Ez egy nagyon fontos cél

A kormányfő szerint a legfontosabb, hogy akinek gyereke van, az jobban éljen. Orbán Viktor szerint ma még nem ez a helyzet, és sokan úgy gondolják, hogy a gyerek elvesz az életéből. Nagyon nehéz a munkát és a gyereknevelést összehangolni. Ha nem hozunk létre egy olyan adórendszert, ami segít, akkor elveszik a gazdasági motiváció - tette hozzá. Azt még nem értük el, hogy az jobban éljen, aki vállal gyereket.

Szeretném, ha összekapcsolódna egy gazdasági előnnyel a gyerekvállalás - tette hozzá.

07:38
Orbán Viktor: Ez nem lehet a szabályozás alapja

Egy hiányzó magyar gyerek helyett ide lehet hozni egy afrikai gyereket, de ez nem megoldás - mondta a kormányfő. Orbán Viktor megérti az LMBTQ-életformát választó embereket, de ők a kivételek, és nem lehet hozzájuk igazítani a szabályozásokat. Azt nem fogadjuk el, hogy ők neveljék a gyerekeinket. A csekély számú kivétel nem lehet a szabályozás alapja.

07:36
A magyar családpolitika unortodox

Orbán Viktor szólt arról is, hogy Európa jövője a gyermekekben van, és nem egyéb dolgokban. Elfogadhatatlan, hogy migrációval oldjuk meg a munkaerőhiányt. A Nyugat nem képes saját magát fenntartani - hívta fel a figyelmet. A magyar családpolitika unortodox, példátlan Európában - mondta a kormányfő. Mindenkit érdekel, hogy működik-e ez a politika, de ehhez kell legalább két évtizedes folyamatos működés - tette hozzá.

07:34
Orbán Viktor: Eljöttek a barátaink

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, eljöttek a barátaink a demográfiai csúcsra. Nagy forgalom van, egymásnak adják a kilincset a tudósok és a politikusok.

Megindult egy vita Európa jövőjéről, a jövő pedig azon múlik, lesz-e gyerek - tette hozzá.

07:29
Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.

07:07
Magyarország családbarát ország
07:06
Orbán Viktor: A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját

A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban. Kifejtette, ennek része, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen, illetve, hogy a családokat saját tulajdonú lakáshoz segítse. A családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, és az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. Emellett a jog eszközeivel is meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket - hangoztatta a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, az államnak segítenie kell a családalapítást, a családok boldogulását.

07:05
Kormányfői interjú

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

11