Hétfőn Magyarországra érkezett, és délután tárgyalásokba folytatott a V4-es országok vezetőivel Emmanuel Macron francia elnök. A tárgyaláson részt vett Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel-, Eduard Heger szlovák – és Andrej Babis ügyvezető cseh miniszterelnök.

20:24
Vége a tájékoztatónak

Véget ért a tájékoztató, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

20:23
Heger: Hajlandóak vagyunk magas árat fizetni a békéért

Eduard Heger szerint mindnyájan azt akarjuk, hogy az unióban és annak határain túl is béke legyen. Az eszkaláció nem megoldás, és hajlandóak vagyunk magas árat fizetni a békéért - tette hozzá. 

20:21
Orbán Viktor: Ideje elszámolást készíteni

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy 2015-ben, miközben Magyarország védte a határait, addig jó sok helyről hátba lőtték. Most, hogy a helyzet megváltozott, így ideje elszámolást készíteni - tette hozzá. Az nem fog menni, hogy egyes országoknak komoly erőket kell mozgósítani, hogy megvédjék magukat, ideje lenne, hogy tisztességesen elszámoljunk - mondta a magyar kormányfő. Legalább az eddigi költségeinknek a felét meg akarjuk kapni az eddigi védekezésünkért - hangsúlyozta Orbán Viktor.  

20:18
Franciaország mindenkivel szolidáris

Ma Franciaország olyan ország, amely azonos szolidaritási szinttel néz minden országra - mondta kérdésre Macron. Minden európai ország biztonsága Franciaország számára is szuverenitási kérdés. 

20:17
Mi történik, ha Minszk tovább feszíti a húrt

Morawiecki szerint jó lenne, ha a határok védelmében inkább segítene, és nem akadályozna. Úgy látja, hogy Minszk esetében, ha tovább feszíti a helyzetet, akkor még határozottabb választ kell adni.  

20:16
Morawiecki: Ukrajna körül egyre inkább szorul a hurok

Morawiecki kérdésre elmondta, hogy sikerült megállítani a migrációs nyomást. Ukrajna körül egyre inkább szorul a hurok - tette hozzá. Ennek a keleti területnek a biztonsága központi kérdés - mondta Morawiecki. A tagállamaink között fontos a biztonsági tényező, és nagyon koncentrálunk is erre - mondta. 

20:10
Ebbe nem szabad politikai kérdéseket keverni

Meg kell, hogy szűnjenek a félreértések, és nem szabad politikai kérdéseket keverni bizonyos dolgokba - mondta kérdésre Macron.

20:09
Orbán: A választások előtt nem időszer a reptér megvétele

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy Magyarország nem tagja az eurózónának. Az ország gazdasági teljesítményét a piac méri meg, és nekünk ott kell helyt állni. A költségvetési hiányra figyelni kell - tette hozzá. Egyelőre a repülőtér megvételét nem lehet a választások előtt végrehajtani, a választások után döntünk erről. 

Politikai okokból nem kapjuk meg azt az összeget, ami az RFF-ből járna - mondta Orbán. A brüsszeli zsarolás miatt semmilen hátrányt nem szenvednek a magyar emberek - tette hozzá. 

20:05
Orbán: Semmilyen megjegyzést nem teszek a francia belpolitikára

Minőségi vitákat szeretek folytatni a francia elnökkel, ráadásul a francia elnökök megítélése nagyon jó Magyarországon - mondta Orbán Viktor. A magyar kormányfő közölte, hogy mindig is nagy volt a tisztelete a francia elnököknek. Semmilyen megjegyzést nem teszek a francia belpolitikára. 

20:03
"Nem formálok véleményt a magyar választásokról"

Macron kérdésre azt mondta, hogy valóban több ellenzéki képviselővel találkozott, de ez teljesen legitim. Vannak valós véleményeltérések, de sohasem avatkoztam be egyetlen tagállam belső életébe, soha nem kampányoltam külföldön - tette hozzá. Nem formálok véleményt a magyar választásokról. 

20:00
Macron: Kevésbé függő Európára van szükség

Macron kérdésre azt mondta, hogy a V4-ek esetében egy létező csoportosulásról van szó. Európának az egységben van az ereje - tette hozzá. Kevésbé függő Európára van szükség, és ehhez a V4-ekkel kötelességem tárgyalni. 

Konvergenciautakat kell találni. 

19:58
Morawiecki: Nem lehet kettős mérce a tagállamok között

Lengyelország védi az EU és a NATO keleti határait - mondta Mateusz Morawiecki. A lengyel kormányfő szerint meg kell előzni az embercsempészetet. Szó volt még a jogállamiság kérdéséről is. Mi alapvető szabály szerint működünk, ami az egyik tagállamban megengedett, annak a másiknak is életben kell lennie - mondta a lengyel kormányfő. Az egyenlőség azt jelenti, hogy egyenlő módon kezelik a különféle szabályokat, és ebbe beletartozik az igazságszolgáltatás is - mondta a lengyel kormányfő. Van egy világjárvány utáni krízis, az energetikai krízissel, a migrációs krízissel, és biztonsági krízissel is szembesülünk  - mondta Morawiecki. 

19:54
Középpontban az energetika

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő arról beszélt, hogy Macron bemutatta a francia elnökség féléves programját. Lengyelország szeretne együttműködni Franciaországgal az energiaügyekben. Sajnos most nagyon magasak az energiaárak, és az EB-vel szemben egyértelmű állásfoglalást várnak. Mi is nagyon aggódunk az ETS-rendszerrel kapcsolatban, és nem lenne helyes, ha kereskedelmi bankok is részt tudnának venni ennek a kereskedésében - tette hozzá. Más országok is függenek az ETS-rendszertől és nem akarják, hogy spekulálni lehessen vele. 

19:51
Nyílt társalgás volt

Babis örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a Macron sem ért egyet azzal, hogy a háztartásokra terheljék az ETS-ek árát. Nyílt és baráti társalgás volt - tette hozzá. 

19:48
Babis: Orbán Viktor volt az első, aki kiállt a schengeni határok védelme mellett

Andrej Babis arról beszélt, hogy továbbra is nagy barátja marad Franciaországnak. Bízik benne, hogy az új cseh kormányfő majd érteni fogja a V4 fontosságát. Az ügyvezető cseh kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Viktor volt az első, aki 2015-ben kiállt a schengeni térség védelme mellett, míg most már mindenki kerítést épít. Szinte az összes ország elfogadta a migrációhoz való hozzáállásunkat - tette hozzá. Babis is kiállt az atomenergia fenntarthatósága mellett. 

19:44
Nehéz időszak jön

Eduard Heger arról is beszélt, hogy messzemenően üdvözlendő a francia elnökség azon célkitűzése, hogy minél szélesebb együttműködés legyen. Nehéz időszak előtt állunk, de ez komoly segítség lehet az unió számára, hogy az EU megerősítse a helyét a globális erőtérben. 

19:42
Heger: A polgárok biztonságára is tekintettel kell lenni

Eduard Heger, Szlovákia kormányfője arról beszélt, hogy az unió a mi életterünk. A partnerségek megerősítése fontos a tagállamok között, mivel még mindig a világjárvány válsága van - tette hozzá. Heger közölte, a visegrádi négyeken belüli együttműködést folyamatosan fejlesztjük. A klímaváltozás egy nagy kihívás, és az egész világot érinti, a szén-dioxid semlegesség egy olyan fontos dolog, amiből nem lehet engedni, de a polgároknak a biztonságára is tekintettel kell lenni.

19:38
"Vannak eltérő vélemények, de ezekről mélyreható módon beszélni kell"

Macron elmondta, hogy a megfelelő és jó szándékú megállapodást kell találni a témákban, ahol lehet az előrelépést garantálni. A francia elnök köszönetet mondott mindenkinek. Macron szerint hatékonyabb energiapolitika kell, és az atomenergiát nem átmeneti energiaforrásként használjuk fel. Az ETS-rendszert nem lehet kiterjeszteni a háztartásokra - tette hozzá. Egy nyugat-balkáni csúcs lesz a következő hónapokban - mondta az elnök. Vannak eltérő vélemények, de ezekről mélyreható módon beszélni kell.  

19:35
Macron: Fontos a külső határok védelme

Macron arról beszélt, hogy 40 évvel ezelőtt támadta meg a Szovjetunió Lengyelországot. Szándékunk, hogy előrehaladjunk a migráció ügyében - tette hozzá, a francia elnök. Schengennek politikai kormányzásra és mélyreható reformra van szükség. A külső határokat védeni kell, és a származási országba való kitoloncolást is számba kell venni azok esetében, akik nem tartózkodhatnak az unióban - mondta a francia elnök. A jogállamiságról azt mondta, hogy különböző álláspontokat feljegyezte. 

19:33
Erről tárgyaltak a felek

Alaposan és kimerítően a migárcióról tárgyaltunk, a jogállamiság kérdéséről, a Nyugat-Balkán kérdéséről, az energia, és a nukleáris energia kérdéséről - mondta Orbán Viktor. Nyíltan beszéltünk ezekről a kérdésekről - tette hozzá a magyar kormányfő. 

12