Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

07:59
Vége a kormányfő interjúnak

Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk. 

07:58
Nem változik az abortusztörvény

Orbán Viktor a szívhangrendeletről azt mondta, hogy az nem érinti a jelenlegi abortusztörvényt. Nem támogatja az abortusztörvény megváltoztatását - tette hozzá. 

07:57
"Nehéz együttműködni olyan emberekkel, akik nem urai a saját akaratuknak"

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nehéz együttműködni olyan emberekkel, akik nem urai a saját akaratuknak és mások kottájából játszanak. Hiba lenne, ha az ellenzékkel való együttműködésre alapozna a kormány és az ország. Amerikából fizetik őket - tette hozzá. 

07:55
Marad a 13. havi nyugdíj

A nyugdíjakról azt mondta, hogy a kormány garantálta korában annak az értékét. Marad a 13. havi nyugdíj, és az értékét is megőrizzük. Tartjuk az inflációkövető nyugdíjemelést. 

Novemberben lesz újabb nyugdíjkorrekció - tette hozzá. Lesz inflációkövető emelés, és ha a növekedés 3,5 százalék fölött lesz, akkor még egy prémium lesz. 

07:53
December elején módosítják a költségvetést

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az MVM veszi az energia jó részét, és nekik alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó árszínvonalhoz. Október végére talán látni lehet a költségvetési számokat, de belül leszünk a vállalt hiány mértékén - tette hozzá. A költségvetési törvényt december elején módosítják, mert akkor lehet már látni a várható folyamatokat - mondta. 

07:51
181 ezer forint családonként rezsivédelemre

Orbán Viktor szerint a kormány legfontosabb dolga, hogy legyen energia az országban. Ma Magyarország képes arra, hogy 4,5-5 hónapig működjön akkor is, ha nem jönne gáz. Meg kell védeni az áremelkedésektől az embereket. A rezsivédelem átlagosan 181 ezer forintot jelent. Európában jövedelmi szintet nézve ez a legmagasabb támogatás. 

Elindult a tűzifa-, a barnaszén-program, működik a kamatstop és az élelmiszerárstop. A vállalkozások számára most indult egy 200 milliós program. 

07:48
Ezért kell megváltoztatni a szankciós politikát

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a hibás döntések egy részét ki lehet javítani. A legtöbb politikai rossz döntést ki lehet javítani, és ilyen a szankciós döntés is - tette hozzá. Ha nem változtatják meg a szankciós politikát, akkor a szankciós felár beépül a gazdaságba. Ha nem érjük el, hogy a szankciós politikán változtassanak, akkor a következő 5-10 évben ez az életünk részévé válik.

07:45
Ezért kellettek az árstopok

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a szankciók révén a spekulánsok nagyon komoly haszonra tettek szert. Mi mentességet harcoltunk ki az olajszankciók esetében - mondta a kormányfő. A világpiaci árakhoz meg alkalmazkodni kell - tette hozzá. Amit a németek átállásakor rögtön tudtunk, hogy az élelmiszerárak meg fognak nőni - tette hozzá. Ebből egy felgyorsuló infláció lesz, és ez minket lényegesen jobban érint. Ezért kellettek az élelmiszerárstopok. 

07:42
Brüsszel nem ezt ígérte

Orbán Viktor szerint a korábbi kompromisszumot a németek felrúgták, és ezért szankciók jöttek az energiára. Brüsszel nem azt ígérte, hogy a szankciók nekünk ártanak majd - mondta a kormányfő. 

07:40
Orbán Viktor: Az energia ára nem gazdasági összefüggések miatt ment fel

Egyetértési pontok létrehozása a fontos, esélyt kell adni az embereknek, hogy elmondják az egyetértésüket vagy az egyet nem értésüket. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nálunk nem megy, hogy a politikusok a választókkal szemben politizáljanak. Van egy szankciós felár, és az energia ára nem gazdasági összefüggések miatt ment fel - tette hozzá. Most politikai döntéseket hoztak Brüsszelben, és ezek hajtották fel az árakat. 100 dollár körüli gáz- és olajárral számolt a kabinet a választás idején - mondta a kormányfő. 

07:37
Ilyenkor jó, ha bevonjuk az embereket a döntésbe

Orbán Viktor a beszélgetés elején közölte, a legjobb a politikában a tapasztalatokat használni. Az elmúlt 12 évben is voltak válságos pillanatok a kormányzásunk során, volt gazdasági válság, volt migráció és Covid-válság . A legjobb, ha ilyenkor ha be tudjuk vonni az embereket a politikába - tette hozzá. Ilyen a nemzeti konzultáció, mert jogilag a legrugalmasabb forma - mondta a kormányfő.  

07:32
Hamarosan kezdődik

Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.

07:27
Papíron és az interneten is kitölthető lesz a nemzeti konzultáció a szankciókról

A kormány megtárgyalta a nemzeti konzultációs kezdeményezést és döntött annak elindításáról – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón. Mint mondta, jelenleg a legnagyobb problémát a háború és a háborús szankciók miatti energiaárak okozzák, ez sokszor négy-ötszörös energiaszámlákat okoz. Magyarországon az átlagfogyasztás szintjéig sikerült megtartani az árakat, és 181 ezer forintos támogatást adunk valamennyi háztartás számára - emelte ki Gulyás Gergely.

07:24
Hosszabb lesz a téli szünet

Európát megviseli a helyzet és az energiaárak növekedésével mi finanszírozzuk Oroszország háborúját, éppen ezért a kormány úgy gondolja, hogy mivel az emberek bőrükön érzik ennek következményeit, ezért lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondhassák véleményüket - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón, amelyet élőben közvetített ezúttal is az Origo. Kiemelt fontosságú, hogy az elitek döntése helyett az emberek véleményét hallgassák meg a szankciókról. Szólt arról is, hogy idén hosszabb lesz a téli szünet. 

07:21
Kormányfői interjú

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.

11