Erős Fidesz-kormányban bíznak a Reuters magyar elemzői

Vágólapra másolva!
Huszonhárom gazdasági elemzőt kérdezett meg a magyar választások esélyeiről a Reuters brit hírügynökség, amely elemző cikkben foglalkozott a magyarok gazdasági kilátásaival csütörtökön. A hírügynökségnek minden elemző azt mondta, hogy egy reformokra képes, erős Fidesz-kormány lenne a legjobb az országnak, de csak töredékük bízik abban, hogy a párt kétharmadot tud szerezni a választásokon.
Vágólapra másolva!

Erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után - állítják azok az elemzők, akiket a Reuters brit hírügyökség szólaltatott meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban. A 23 megkérdezett magyarországi gazdasági elemző szerint egy ilyen kormány tudná végrehajtani azokat a reformokat, amelyek a gazdaságot versenyképesebbé tennék.

A hírügynökség által megkérdezett elemzők szerint az önkormányzati és az oktatási reform, valamint az adórendszer reformja a legfontosabb feladat a következő kormány számára, hogy megerősítse a válság által sújtott magyar gazdaságot. A 23 elemző mindegyike Fidesz győzelmet vár, de 18-an úgy vélik, hogy a párt csak egyszerű többséget szerez a parlamentben, és nem kap kétharmadot.

A válaszolók nagy többsége szerint a magyar piacok és a gazdaság számára az lenne a legjobb, ha a Fidesz a parlamenti helyek kétharmadát megszerezné. Ez szerintük azért fontos, mert így az új kormány rendbe hozhatná az önkormányzatok rendszerét, amely nagy teher a költségvetésre.

A megkérdezettek közül szinte mindenki azért aggódik leginkább, hogy az új kormány esetleg nem tudja majd kihasználni széles támogatottságát a kulcsfontosságú szerkezeti reformok keresztülvitelére. Az elemzők több mint fele szerint baj lehet az is, ha a kormány lazít a költségvetésen, vagy szembefordul a központi bankkal.