Nézőpont: Még az MSZP-sek negyede is elégedett az első forduló eredményével

Vágólapra másolva!
A választók több mint fele úgy gondolja, hogy az ország szempontjából jó, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez az országgyűlési választások második fordulójában. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek negyede csak jobb híján választott pártot, ugyanakkor túlnyomó többségben vannak azok, akik örülnek az első forduló eredményének.
Vágólapra másolva!

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésének eredménye szerint az összes megkérdezett döntő többsége, 72 százaléka örül az első forduló eredményének. A Fidesz-tábor tagjai a legelégedettebbek, a legelégedetlenebbek pedig az MSZP-táborban találhatóak: a fideszesek 95 százaléka örül az eredménynek, az MSZP-szimpatizánsoknak azonban 75 százaléka elégedetlen vele.

A két újonnan bekerült parlamenti párt, a Jobbik és az LMP hívei sem maradéktalanul elégedettek: a Jobbikosok 53 százaléka örül az első forduló eredményének, azonban 43 százalékuk csalódott. Ez nem is olyan meglepő, mivel pártjuk választási győzelmet is esélyesnek nevezte. Az LMP-tábor 39 százaléka ugyan örül az eredménynek, de 47 százalékuk csalódott. Mivel a kérdés nem kizárólag saját pártjuk szereplésére vonatkozott, hanem összességében az első forduló megítélésére, ezért míg a Jobbiknál a túl magasra helyezett elvárások okozhatnak csalódottságot, addig az LMP-szimpatizánsok körében a Jobbik relatíve magas támogatottsága is lehet a magyarázó elv.

Az első fordulóban szavazó megkérdezettek negyede - saját bevallása szerint - csak jobb híján választotta azt a pártot, amelyre végül szavazott, de 74 százalék azt mondta, hogy egyetért az adott párt programjával és politikájával. A Fidesz szavazói között vannak a legtöbben (84 százalék) azok, akik nem jobb híján, hanem belső politikai meggyőződésből szavaztak, azaz csak a 15 százaléknyian választották kizárásos alapon ezt a pártot. Ezzel szemben az MSZP-tábor közel harmada, a Jobbik-tábor ötöde és az LMP-szimpatizánsok több mint fele szavazott jobb híján az adott pártra. Ők tehát egy-egy politikai tábor legkönnyebben lemorzsolódó része.

Rekordmagasságba szökött a Fidesz kétharmados többségének támogatottsága azzal, hogy az első forduló után ez valószínűvé vált, így a Nézőpont Intézet szerint a szocialisták "korlátlan túlhatalom" elleni kampánya nem sok sikerrel kecsegtet. Az április 16-18. között készült felmérés válaszadói között már 57 százalék azok aránya, akik szerint az ország szempontjából inkább jó, ha a Fidesz ilyen erős felhatalmazást szerez.