Kerülgetik a nők és a melegek témáját a pártok

Vágólapra másolva!
A családjuk mellett karrierre is vágyó nőket segítenék a parlamentbe készülő pártok, egyenlő béreket, több óvodát, rugalmas munkaidőt ígérnek nekik. Elképzeléseik azonban vázlatosak, a probléma nem is szerepel hangsúlyosan programjukban, a Fidesznek és az MSZP-nek pedig saját női jelöltjeivel is meggyűlt már a baja. A melegek sem sok jóra számíthatnak, jogaik szélesítésére egyik párt sem lát esélyt, a Jobbik szerint pedig már az is túlzás, amit most megtehetnek.
Vágólapra másolva!

"Az óvodai nevelés tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, és elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását" - az új óvodai nevelési programból ezt a mondatot emelte ki és bírálta a múlt héten a KDNP és a Fidesz is. Hoffmann Rózsa, a kereszténydemokrata párt képviselője országgyűlési felszólalásban azt mondta, szerinte az idézet azt jelenti, "mintha a nemi meghatározottság tudatosítása nevelési hiba volna az óvodákban".

A Fidesz elnöksége is megvizsgálta az óvodai programot, majd közleményben tiltakozott az ellen, hogy "a rendelet nyomán az óvodákban el akarják homályosítani a nemi szerepet a gyermekekben". A párt szerint olyan óvodákra van szükség, ahol "nem a családok akarata, mindennapi élete és szokásai ellenére, hanem azokkal összhangban nevelik a gyermekeket".

Kerülgetik a női témát a pártok

Az áprilisi választásokon a közvélemény-kutatások szerint a parlamentbe jutásra esélyes pártok programjai alig foglalkoznak a nemi szerepekkel vagy a homoszexualitással. A Fidesz egyelőre nem mutatta be választási programját, a párt sajtóosztálya pedig csak annyit reagált kérdéseinkre, hogy az elnökség idézett, kétmondatos állásfoglalása "világos és egyértelmű". A Fidesz és a nők viszonyát jelzi, hogy - bár jelöltjeinek teljes listáját még nem hozták nyilvánosságra - kiderült: csak kilenc nő indul majd egyéniben fideszes jelöltként. Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője ezt azzal indokolta, hogy "a választókerületben a kampány az egy férfias sport", azért van kevés női jelöltjük, mert az egyéni választókerületekben meglehetősen kemény kampány vár a jelöltekre.

Az MSZP szombaton bemutatott választási programjában összesen három mondat szerepel a témáról, és azokban is főleg általánosságok vannak. "Megvédjük a nők döntési szabadságát életüket mélyen befolyásoló döntéseikben" - írja programjában az MSZP, egy másik helyen pedig az élettársi közösségek egyenrangúságának megvédését ígéri a párt, bár a szocialistáknak is meggyűlt a baja korábban a női jelöltekkel. Az MSZP többször dicsekedett azzal, hogy az egyetlen magyar párt, amelyiknél női kvóta van érvényben. Az MSZP alapszabálya szerint a párt választási listáin legalább minden ötödik helyet nőknek kell adni. Az áprilisi választásra tavaly ősszel összeállított országos lista első 75 helyénél ezt az elvet nem érvényesítették. Ezt a listán hátra sorolt nők közül többen elfogadhatatlannak érezték, és visszaadták listás helyüket.

Hogyan akarják erősíteni a nők szerepét?

Az MSZP célja, hogy minél kevésbé kényszerüljenek rá a nők, hogy választaniuk kelljen családjuk és karrierjük között - jelentette ki az [origo]-nak Szabóné Müller Tímea, a parlament emberi jogi bizottságának MSZP-s tagja. Ezt Szabóné szerint többek között a rugalmas munkaidő támogatásával és bölcsődeprogrammal könnyítenék meg. "Törekvéseink ellenére sem sikerült eredményt elérnünk abban, hogy megerősítsük a nők szerepét a döntéshozatalban" - mondta az elmúlt 8 év szocialista kormányai által elszalasztott lehetőségekről.

A Fidesz még nem hozta nyilvánosságra programját - ez ígéretük szerint március 15-e után történik majd meg -, és az arra vonatkozó kérdéseinkre sem válaszoltak, hogy milyen elképzeléseik vannak a nemek társadalmi egyenlőségéről, a nők helyzetének javításáról. A párt női tagozatának elnöke, Pelczné Gál Ildikó a múlt héten A választók neme című konferencia Lépések a nemek társadalmi egyenlősége felé című beszélgetésén azt mondta, az lenne a legfontosabb, hogy a nők egyenlő munkáért egyenlő bért kaphassanak és ne érje őket hátrány nemük miatt a munkaerőpiacon.

Az óvodai alapprogram Fidesz által bírált része a Jobbiknak sem tetszik. "Miféle előítélete lehet egy óvodásnak? A gyerekek nem sztereotípiákban gondolkodnak, hanem játszanak és tanulnak, nem mellesleg az óvodában alakulnak ki a férfi és női nemi szerepek is" - mondta Király András, a Jobbik szóvivője az [origo]-nak.

A Jobbik programjában a nemek közötti esélyegyenlőség javításáról egyetlen mondat szerepel, ez a férfiak és nők azonos bérezésének támogatását ígéri. Röviden írnak arról is, hogy több bölcsődei férőhellyel segítenék a gyermekvállaló nőket abban, hogy ha akarnak, mielőbb visszatérhessenek a munkába. A program ezen kívül csak az abortusszal kapcsolatban foglalkozik a nőkkel. A párt szerint hamis az a "liberális retorika", mely szerint az abortusz a nők "szabad választása", és a társadalom akkor teszi jól, ha nem szól bele ebbe a kérdésbe. A Jobbik nem kisebb célt tűzött ki programjában, mint hogy "az abortusz jelensége a lehető legrövidebb időn belül a társadalomtörténet rossz emlékei közé kerüljön".

Az azonos munkáért azonos bért követelést az LMP is támogatja, a párt ezen kívül a gyerekes anyák helyzetének könnyítésével javítana a magyar nők helyzetén. Bővítenék a távmunka és a részmunkaidő lehetőségeit, a bölcsődei és óvodai férőhelyeket, valamint kisgyermekbaráttá tennék a közintézményeket, a közösségi közlekedést, a nyilvános tereket és az egész társadalmat annak érdekében, hogy a kisgyerekes anyáknak ne kelljen "bezárva élniük" - közölte a párt sajtóosztálya az [origo]-val.

Az MDF-nek több éve átfogó esélyegyenlőségi programja van, amely nemcsak a nők, hanem a férfiak hátrányos helyzetével is foglalkozik - mondta az [origo]-nak Pusztai Erzsébet pártigazgató. Azt, hogy a választott képviselők esetében, például egy országos választási listán milyen kvótákat lehetne alkalmazni, egyelőre csak vizsgálják, de fontosnak tartják, hogy a nők szerepet kapjanak a döntés-előkészítésben, részt vegyenek a helyi vagy országos bizottságok munkájában. Az egészségügyben, a jogban és a gazdaságban is egyenlő esélyeket biztosítanának a nőknek és a férfiaknak, fontosnak tartják például a részmunkaidős foglalkoztatást és azt, hogy a házimunka értéke is megjelenjen a makrogazdasági mutatókban - mondta Pusztai. A férfiakra például az egészségmegelőzés és a nemek közötti erőszak területén fordítanának figyelmet. Az MDF a reklámokban, az oktatásban és a médiában megjelenő negatív szereotípiák ellen is fellépne, és vizsgálnák az egyedülálló életmód okait és következményeit.

Nem számíthatnak sok jóra a melegek sem

A homoszexuálisoknak szóló üzeneteket is alig fogalmaztak meg a pártok. Az Országgyűlés az MSZP és az SZDSZ támogatásával 2009-ben törvényt hozott a regisztrált élettársi kapcsolatról (a jogszabály első, 2007-es változatát az Alkotmánybíróság megsemmisítette, mert úgy ítélte meg, hogy nem tesz egyértelmű különbséget a házasság és regisztrált pártkapcsolat között). Szabóné Müller Tímea az [origo]-nak azt mondta, ezt fontos eredménynek tartja, de ennél többre nem lát esélyt. "Az, hogy meleg nők magukat egyedülálló nőnek kiadva gyereket vállalnak, vagy meleg férfiak másságukat eltitkolva fogadnak örökbe, ma is létező gyakorlat. Fontos lenne, hogy senkinek ne kelljen hazugságra kényszerülnie ez ügyben sem, de az is, hogy az ezzel kapcsolatos döntéseket amennyire csak lehet, széles társadalmi támogatással és konszenzussal hozza meg a parlament. Erre egyelőre nem látok esélyt" - mondta.

A Fidesz több politikusát is megkereste az [origo], hogy megtudjuk, mit gondolnak a melegek jogairól, de a párt álláspontjáról érdemben egyikük sem kívánt nyilatkozni. A regisztrált élettársi kapcsolatról szóló 2009-es törvény vitájában a Fidesz részéről Mátrai Márta és Ékes Ilona szólalt fel, mindketten ellenezték a javaslatot. "Ki védi meg a gyermekeket? Milyen mintát fog követni az a kislány, vagy milyen mintát fog követni az a kisfiú, aki olyan közösségben nevelkedik, ahol azt látja, hogy két nő vagy pedig két férfi szereti egymást?" - kérdezte akkor Mátrai, aki az Ab korábbi határozatára és a "melegek egészségügyi veszélyeire" figyelmeztette az Országgyűlést. A vitában kifejtett véleményemet most is tartom - mondta az [origo]-nak. Mátrai úgy gondolja, a polgári törvénykönyvnek a melegek élettársi kapcsolatát szabályozó fejezet is "át kell dolgozni", de hozzátette, hogy véleménye nem a párt álláspontja.

A Fidesz ugyanakkor bizonyos, a melegekről szóló kérdésekben kevésbé elutasító, mint a KDNP. 2009-ben a melegfelvonulás előtt a kereszténydemokraták provokációnak nevezték a rendezvényt, és tiltakoztak ellene, a fideszes Ékes Ilona pedig egyenesen a felvonulás betiltását kérte. A Fidesz nem állt ki mellette, azt mondták, Ékes magánemberként beszélt a tüntetés és a melegek ellen. Bár pártja a törvény ellen szavazott, Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság korábbi fideszes elnöke egy interjúban azt mondta, ő elfogadja a melegek regisztrált élettársi kapcsolatát, de házasságkötésüket és a gyerekvállalást már nem engedélyezné.

A Jobbik a melegfelvonulást is betiltaná

Sem a melegek házasságkötéshez, sem gyerekvállaláshoz, sem az örökbefogadáshoz való jogát nem támogatná a Jobbik. Szerintük a melegek "felelőtlenek és önzők", amikor a gyereknevelésről beszélnek, mert "a gyerekek érdeke az, hogy egészséges házasságban, családban nevelkedjenek", márpedig ezt nem tudják nekik biztosítani - mondta Király, a párt szóvivője, aki úgy látja, a gyereknek az óvodában és az iskolában problémái lennének abból, ha melegek nevelik fel.

A Jobbik szerint az emberek szexuális beállítottsága magánügy, a párt elítéli azokat, akik ezt "a nyilvánosság elé tárják, mutogatják" - mondta Király. Bár programjukban a gyülekezési és egyéb szabadságjogok képviseletéről írnak, Király András azt mondta, a korábbi években rendszeresen politikai viták tárgyává váló melegfelvonulásokat betilatnák. "Ha nem hirdetnék, nem lenne ekkora elutasítás a társadalomban. Ez mindenkinek a magánügye, hálószobatitok, de ha valaki ilyen, attól még lehet normális, erkölcsös ember és szavazópolgár" - mondta.

A melegek helyzetével sem foglalkozik az MDF programja, de amikor a parlament először tárgyalta 2007-ben a regisztrált élettársi kapcsolatot, a párt akkori elnökhelyettese, Hock Zoltán azt mondta, a melegek élettársi kapcsolatát támogatják ugyan, de házasságukat nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak sem, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok.

Nem lát esélyt a melegek jogainak kiterjesztésére az LMP sem, a párt sajtóosztálya szerint "a következő ciklusban nem látjuk realitását további jogkiterjesztésnek, de a szerzett jogok sem sérülhetnek". A párt szerint azzal lehetne javítani a kisebbségek, hátrányos helyzetű csoportok megítélésén, ha a téma bekerülne a középiskolai oktatásba, mert a diszkrimináció és az előítéletes gondolkodás "legjobb ellenszere, ha megismerjük és megértjük a nők, az idősek, a fogyatékossággal élők, a melegek, a romák, a szenvedélybetegek és sok más csoport helyzetét és problémáit".