A szélsőjobbról is faggatták Orbánt Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor Fidesz - elnök szerint a szélsőjobboldal Magyarországon  nem jelent nagyobb gondot, mint más európai országokban. Az Európai Néppárt vezetőinek brüsszeli találkozója után arról beszélt, hogy a görögországihoz hasonló válsághelyzet elkerülése érdekében kormányra kerülésük esetén első dolguk a valóság feltárása lesz, még akkor is, ha ennek vannak kockázatai.
Vágólapra másolva!

Hazugságra nem lehet sikeres politikát építeni - jelentette ki Orbán Viktor Fidesz-elnök csütörtökön Brüsszelben, az Európai Néppárt vezetőinek találkozóján, amelynek legizgalmasabb kérdése az volt, hogy miként segíthet az unió a pénzügyi bajba került Görögországon. "Magyarországnak, ha el akarja kerülni Görögország sorsát, minél hamarabb fel kell fednie a valódi tényeket" - mondta Orbán a találkozó után újságíróknak.

"Ha meghamisítják a számokat, hazudoznak a miniszterelnökök, elsinkófálják a valódi adatokat a pénzügyminiszterek, az Európai Unió pedig nem mozgósít kellő erőfeszítést, hogy ezt kellő időben észrevételezze, és eljárásokat indítson meg, akkor az egész Európai Unió kerül bajba" - fogalmazott Orbán Viktor. Szerinte ezért - akármibe is kerül, akármilyen kockázatokat rejt magában - Magyarországon az első lépés a valóság feltárása lesz. Úgy kell felfedni az igazságot, "hogy ne jussunk Görögország sorsára" - tette hozzá Orbán, aki szerint a néppárti találkozón feltettek neki olyan kérdéseket is, hogy Magyarországon mennyi a költségvetési hiány, vagy mekkora a valutaárfolyam-kockázat.

A Görögország ügyében formálódó uniós támogatással kapcsolatban a Fidesz elnöke lehangolónak nevezte, hogy az EU nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy saját maga képes legyen megoldani a helyzetet. Szerinte nem elsősorban azért került többségbe az a felfogás, hogy a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) is be kell vonni a válság kezelésébe, mert enyhíteni akarják az EU-országokra nehezedő terheket, hanem inkább azért, mert az EU nem képes működtetni a pénz rendeltetésszerű felhasználását megfelelően biztosító érdekérvényesítő, megfigyelő rendszert, és ezt a feladatot kell az IMF-nek elvégeznie.

A Fidesz-elnök kitért arra, hogy a néppárti találkozón a magyarországi szélsőjobbot illetően is kérdéseket tettek fel neki. Mint mondta, e kérdésekre azt válaszolta európai partnereinek, hogy "nem állunk rosszabbul, mint önök". Utalt a franciaországi választási eredményekre, az európai tendenciákra. Hozzátette ugyanakkor: "a szélsőségek térnyerése és a kormányzás minősége szoros összefüggésben áll egymással", mert a jó kormányzás, amely rendet tesz, vissza tudja szorítani, a veszélyességi szint alatt tudja tartani a szélsőségeket.