Offshore cégekkel, végkielégítésekkel, zavargásokkal kezdené az elszámoltatást a Fidesz

Vágólapra másolva!
Bejelentette pénteken a Fidesz, hogy a kormányváltás után milyen ügyek kivizsgálásával kezdenék meg az elszámoltatást. Tizenegy ügyet neveztek meg, ezek közé tartoznak például a BKV botrányai, illetve a sukorói kaszinóberuházás.
Vágólapra másolva!

Tizenegy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást és a felelősségre vonást - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Lázár szerint ezek közé tartoznak: a BKV körüli botrányok, a Nyugati pályaudvar mellé tervezett, majd meghiúsult kormányzati negyed ügye, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladás, a Magyar Televízió székházának építése, a Magyar Posta székházának eladása, a Malév privatizációja, majd visszaállamosítása, a 2006. októberi 23-i zavargások, a gazdasági adatok megvizsgálása, az állami vezetők végkielégítésének ügye, valamint az állami vezetők offshore érdekeltségeinek vizsgálata.