Képviselőként is a képviselőket ellenőrizné Seres Mária

Vágólapra másolva!
Egy 20 ezer e-mail címet tartalmazó listával vágott neki a pártalapításnak Seres Mária, és az első sikert már el is könyvelheti: pártja, a Civil Mozgalom országos listát tudott állítani. Így sem lesz könnyű dolguk, hiszen csak kilenc megyében lehet majd rájuk szavazni, így 10 százalék fölött kell hogy szerepeljenek ahhoz, hogy a parlamentbe jussanak. Seres szerint nincs pénzük reklámra, ezért az utcán kampányolnak.
Vágólapra másolva!

"Én már egyszer okoztam meglepetést" - áll hozzá optimistán a választásokhoz Seres Mária, a kilenc területi és ennek eredményeként országos listát is állító Civil Mozgalom alapítója és listavezetője. Seres ezzel arra célzott: azt sem hitte el neki senki, hogy képes lesz összeszedni 200 ezer aláírást a képviselői költségtérítésekről szóló népszavazásért, aztán több mint 600 ezer gyűlt össze (népszavazás végül nem lett, mert a parlament még idejében megváltoztatta a törvényt, és választókerületi pótlékká keresztelte át a költségtérítést, erről itt olvashat).

Az eredetileg építészmérnök foglalkozású Seres Mária szerint a valódi népképviselet teljes hiányát jelzi, hogy egyetlen képviselő sem akadt az Országgyűlésben, aki 600 ezer érvényes aláírás után felszólalt volna a mutyi ellen, és azt mondta volna: ez a nép akarata (ez nem teljesen igaz, a törvénymódosítást a parlament 341 igen, 19 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el). A Civil Mozgalom legfontosabb céljának épp azt tartja, hogy civil kontrollt vigyen a parlamentbe, és elszámoltassa a pártokat és politikusokat. Programjuk szerint például közvádas büntetőügyekben megszüntetnék a mentelmi jogot.

Ez azonban nem lesz egyszerű, mert a Civil Mozgalomnak csak 24 egyéni jelöltje és 9 területi listája van. Emiatt az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépéséhez nekik 10 százalék feletti eredményt kell elérniük azokban a megyékben, ahol szerepelnek a szavazólapon. Seres úgy számol, hogy a négy évvel ezelőttihez hasonló részvétel esetén minden választókerületben, ahol lehet rájuk szavazni, 3000 voksot kell szerezniük (a 9 megyében összesen 78 egyéni választókerület van, ezekben kell 234 ezer szavazatot szerezniük).

Kitörni a névtelenségből

"Szűk tíz napunk van kitörni a névtelenségből" - mondta kedden újságíróknak Seres, aki arra panaszkodott, hogy szerinte a média méltánytalanul elhallgatja őket. Példaként említette, hogy már megvolt az országos listaállításhoz szükséges hét területi listájuk, amikor az országos napilapok még mindig azt írták, hogy csak öt párt állít országos listát. Mivel pénzük nincs túl sok, ezért plakátok helyett az utcán kampányolnak: Seres szerint ez jó eszköz, mert a közterületi megjelenés vonzza az embereket, akik ott ragadnak, azokkal lehet beszélgetni.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás
Seres az OVB ülésén, ahol nyilvántartásba vették pártja országos listáját

A listavezető szerint voltak, akik ajánlottak nekik pénzt - azt nem kívánta elárulni, hogy pontosan kik -, de állítólag olyan feltételeket szabtak volna, amelyeket nem tudtak elfogadni: például azt, hogy ne állítsanak országos listát, csak ő maga induljon el Nyíregyházán. Seres Mária azt mondta, jelöltjeik magukra vannak utalva, a párt csak egy budapesti iroda bérletét és egy szórólap kiadását tudta kifizetni.

Körlevélből lista

Seres ennek ellenére sem a semmiből építette fel az országos listaállításra képes pártot, egy címlistája biztos volt hozzá. Honlapjának, a még a népszavazási kezdeményezéshez készített seresmaria.hu-nak hírlevelére több mint 20 ezer ember volt feliratkozva - mondta az [origo]-nak Seres. A pártalapításkor ezekre az e-mail címekre küldtek ki körlevelet. Az első körben mintegy 40-en jelentkeztek, hogy lennének képviselőjelöltek, később az ő ismerőseikből verbuválódott a többi jelölt. Seres szerint érdekes, hogy a legtöbben Budapesten szerettek volna indulni, ahol végül egyetlen jelöltet sem tudtak állítani.

A legtöbben, több mint 170-en programalkotásra jelentkeztek - mondta Seres, aki szerint ez meg is látszik az igen terjedelmes, helyenként csapongó, néhol pedig saját bevallása szerint is viccesre sikerült programjukon (a program teljes terjedelmében elérhető a párt honlapján). Seres Mária az [origo]-nak azt mondta, ezen majd még csiszolnak, most úgysem a program a legfontosabb, hiszen nem kormányzati szerepre készülnek.

A pártszervezésnek azonban még vannak gyermekbetegségei: a Civil Mozgalom miskolci elnöke, Horváth Rita például hétfőn azt közölte, hogy kedden választási együttműködést fog kötni (a párt Borsodban nem tudott jelöltet állítani) a Szepessy Zsolt monoki polgármester által alapított Összefogás Párttal, illetve a Torgyán József korábbi földművelésügyi miniszter nevével fémjelzett Torgyán-Kisgazda Koalícióval. Erről kedden Seres azt mondta: Szepessy valóban megkereste őket, de nem tud róla, hogy választási együttműködés jött volna létre, ilyesmit pedig nem is lehet az ő megkérdezése nélkül eldönteni.