Ocsmány fideszes bűnt emleget a kampánytól búcsúzó Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerint "ocsmány bűnben" fog megszületni a Fidesz új politikai pozíciója, ha hitelesnek bizonyul az a szerdán nyilvánosságra került, ismeretlen forrásból származó hangfelvétel, amely szerint adatbázist épített ki a választók személyes adataiból a Fidesz, és ezt fel is használja. Gyurcsány csütörtökön azt mondta: ha a Fidesz nem tisztázza magát, akkor kormányzása alatt nem kérhet majd semmit az emberekről.
Vágólapra másolva!

Keményen támadta a Fideszt a szerdán nyilvánosságra került hangfelvétel tartalma miatt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján, a Gyarapodó Magyarország című kötet bemutatóján. Az ismeretlen forrásból származó felvételt a Jobbikot nyíltan támogató Barikád című lap tette közzé honlapján.

A felvételen hallható férfi arról beszél, hogy a Fidesz elnökségének tudtával online adatbázist építettek ki választók pártszimpátiájáról és személyes adatairól. (A felvétel tartalmáról részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat.) A lap szerint a felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója hallható. A Fidesz közleményben tagadta, hogy törvénysértést követett volna el, de azt nem cáfolta, hogy Kubatov beszél és az elhangzottak tartalmát sem tagadta.

Ha hiteles ez a felvétel, akkor ez egy bűncselekmény beismerésre, és azt jelenti, hogy a Fidesz új politikai pozíciója "ocsmány bűnben fog megszületni" - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön. Szerinte a Fidesz nem magyar emberekként tekint a választókra, hanem "magunkfajtákra és magukfajtákra" osztja a társadalmat, és Gyurcsány szerint ez a diktatúra gondolkodásmódja. A korábbi miniszterelnök azt mondta: jó lenne, ha nem tűnne el egyetlen szerver sem a Fidesztől, ha nem nyúlnának hozzá az online adatbázisokhoz, ha a delete gombot sem nyomnák meg.

Gyurcsány párhuzamot vont a hangfelvétel ügye és saját egykori helyzete, őszödi beszéde között. Szerinte időnként lehet hibázni, de azzal szembe kell nézni. "Ha valaki tudja, én tudom" - mondta Gyurcsány, és kijelentette: ha a Fidesz nem tisztázza magát, "mocskosak lesznek és azok is maradnak, nem kicsit, hanem nagyon", és egy ilyen pártnak "jaj lesz a kormányzás", mert nem kérhet semmit az emberektől.

Az [origo] kérdésére, hogy nem tartja-e elhamarkodottnak ezeket a súlyos állításokat, amikor még a felvétel tartalmának hitelessége nem bizonyított, Gyurcsány azt felelte, hogy de, ezért is fogalmaz úgy, hogy "amennyiben igaz, amit a pártigazgató mondott". A legfontosabbnak azt tartja, hogy tisztázzák, mi is történt pontosan - tette hozzá.