Az LMP vizsgálja a roma pályázatokon győztes jelöltje ügyét

2010.04.08. 19:27

Az LMP etikai bizottsága és választmánya vizsgálja kispesti jelöltjük ügyét, aki 480 ezer forint támogatást kapott roma fiataloknak kiírt pályázatokon az Oktatási Minisztériumtól. Faith Balázs a választásokig nem akar nyilatkozni arról, hogy roma származásúnak vallja-e magát.

"Két nap van hátra a választásokig, nem szerencsés most ezt az ügyet bolygatni" - válaszolta az [origo] megkeresésére csütörtökön délelőtt Faith Balázs. Az LMP kispesti jelöltje a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatójaként roma fiatalok támogatására kiírt pályázatokon indult és nyert költségtérítésére támogatást. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján olvasható pályázati eredmények szerint Faith a 2008/2009-es tanévben kétszer kapott 160 ezer forintot (erről itt és itt olvashat), de a képviselőjelölt neve szerepel egy korábbi félév támogatási listáján is, akkor szintén 160 ezer forintot kapott. Faith pályázatairól a Barikád című radikális hetilap számolt be először, honlapján azt írta, hogy Faith a Kispesti Zsidó Közösség társelnöke, és az egyesületben hébert oktat.

Az LMP honlapján céljai közt első helyen a tiszta, átlátható gazdálkodást és a korrupció visszaszorítását említő képviselőjelölt nem válaszolt az  [origo]-nak arra a kérdésre, hogy azonos-e az Oktatási Minisztérium honlapján szereplő Faith Balázzsal, bár azt is mondta, hogy "magáért beszél a dokumentáció". Azt mondta, a választások után, hétfőn már szívesen válaszol az [origo] kérdéseire, így arra is, hogy roma származásúnak vallja-e magát.

Az LMP tud az esetről és a Faithról megjelent cikkről, és jelenleg vizsgálják annak valóságtartalmát - mondta az [origo]-nak Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke. Hámori szerint a pártnak "nagyon is komolyan kell vennie egy ilyen ügyet", amiről a párt választmánya és etikai bizottsága fog dönteni a tények megvizsgálása után. A sajtófőnök azt mondta, nem sok esélyt lát arra, hogy a vizsgálat és a döntés még a választások előtt megszülessen.