Sebeiket nyalogatják az elnökválasztásra készülő MDF-esek

2010.04.13. 13:16

A héten ül össze az MDF elnöksége, hogy értékelje a választási eredményeket. Az ülés után hívhatják össze az országos gyűlést, amely új pártelnököt választhat a vasárnap lemondott Dávid Ibolya helyett.

Még a héten összeülhet az MDF elnöksége, hogy értékelje a választási eredményeket - közölte Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja kedden. Arra a kérdésre, hogy ki lehet az új elnök, Karsai még nem tudott válaszolni. "Egyelőre a sebeket nyalogatjuk" - tette hozzá.

A rendkívüli országos gyűlést, mely új elnököt választhat, 30 napon belül kell összehívni a pártelnök lemondása után. Az országos gyűlést az országos választmány hívhatja össze, ezt pedig az elnökség ülésének kell megelőznie - mondta Karsai.

Herényi Károly hétfőn bejelentette, hogy ő vezeti az MDF-et elnökhelyettesként addig, amíg a lemondott Dávid Ibolya helyett nem választanak új elnököt a parlamentből kiszorult párt élére. Herényi azt mondta, nem tervezi, hogy lemond elnökségi tagságáról. Arról sem tud, hogy Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivőn kívül - aki hétfőn jelentette be lemondását - más lemondana elnökségi tisztségéről.

Dávid Ibolya vasárnap késő este, a választások első fordulójának eredménye miatt jelentette be, hogy lemond az MDF elnöki posztjáról. Mint mondta, "súlyos vereségnek" tartja az MDF által elért eredményt, ami szerinte a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak is köszönhető. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője hétfőn reggel jelentette be, hogy lemond elnökségi tagságáról, kiállva a lemondását vasárnap éjjel bejelentő Dávid Ibolya mellett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK