Vágólapra másolva!
A lassú, kézi adminisztráció helyett a második fordulóban már elég lesz kipipálni a lakóhelyüktől távol szavazók nevét és aláiratni velük a névjegyzéket. Az első forduló hatalmas soraiból tanulva az önkormányzati miniszter rendeletben intézkedett arról, hogy vasárnap már legyen külön, előre nyomtatott lista az igazolással szavazókról. Budapest néhány szavazókörében így is kialakulhatnak sorok, bár az átjelentkező szavazók megkönnyíthetik a saját dolgukat is.
Vágólapra másolva!

Összesen 121 képviselői mandátum - 57 egyéni körzet és 64 országos listás hely - sorsa dől el a parlamenti választások vasárnapi második fordulójában. Mivel az első fordulóban a Fidesz már megszerezte az abszolút többséget, a legfontosabb kérdés az lesz, hogy a Fidesz-KDNP megszerezheti-e a kétharmados többséget, illetve az első fordulóhoz hasonlóan kialakulnak-e hatalmas sorok egyes szavazókörök előtt.

Április 11-én több szavazókörben is a törvényben előírt este hét óra helyett késő éjszakáig tartott a szavazás. A legkésőbb, hajnali negyed kettőkor a XI. kerületben szavazott az utolsó választópolgár. A problémát egy 2007-es törvénymódosítás okozta, ami előírta, hogy azoknak, akik nem a lakhelyükön szavaznak, minden településen (Budapesten minden kerületben) egyetlen, kijelölt szavazókörben kell voksolniuk.

Két lista lesz

Egy múlt pénteken megjelent önkormányzati miniszteri rendelet úgy próbál segíteni az ezekben a szavazókörökben dolgozó szavazatszámláló bizottságoknak, illetve az itt voksoló szavazóknak, hogy a választói névjegyzék mellett lesz egy másik, előre kinyomtatott lista is, amely a "névjegyzékbe vehető választópolgárok" nevet viseli. Ezen azok szerepelnek majd, akik az adott településre (kerületbe) kérték át magukat a hivatalos lakóhelyükről.

Míg korábban az igazolással érkező szavazók nevét és egyéb személyes adatait egyenként, kézzel kellett a névjegyzékbe rögzíteni, a második fordulóban a jegyzőkönyvvezető már egyszerűen kipipálja, a választópolgár pedig aláírja a listát. A listán szereplő, de urnazárásig meg nem jelent választókat egyszerűen kihúzzák, majd ezt a listát hozzácsatolják a névjegyzékhez.

Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője szerint ezzel a módosítással "akár egy perccel is csökkenhet" az egy szavazóra jutó adminisztrációs idő, amit az első forduló után szavazónként 50-150 másodpercre becsültek. Az OVI emellett arra is kérte az igazolással szavazókat, hogy ha tehetik, vetessék fel magukat előre a névjegyzékbe (ezt a helyi választási irodában tehetik meg, csak személyesen, péntek délután 4 óráig), és lehetőleg "ne a napszak utolsó részében" érkezzenek meg a szavazókörhöz, mert ez növeli az esélyét, hogy a szavazás nem fejeződik be hét óráig.

Budapesten lehetnek sorok

Az OVI adatai szerint az első fordulóban mintegy 66 ezer ember kért igazolást, közülük 56 655 ember szavazott ténylegesen otthonától távol, a második fordulóban körülbelül 23 ezer ember szavazhat majd igazolással, akik közül több mint 15 ezren még nem vetették fel magukat a névjegyzékbe (a második fordulóban érintett 57 választókerület, illetve a tíz, az OVI szerint kritikus szavazókör listáját itt találja).

A legtöbben - 1706 választópolgár - a XI. kerületben szavaztak április 11-én, de ebben a választókerületben már az első fordulóban eldőlt a mandátum sorsa (Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert 54,6 százalékkal), így nem lesz második forduló. Több mint 1500 ember szavazott igazolással a XIII kerületben (Budapest 19. választókerület), ahol az utolsó szavazókör meg is fordította az eredményt a fideszes Szalay Péter javára, aki végül 429 szavazattal előzte meg az MSZP-s Szanyi Tibort. 1442 választó szavazott igazolással Zuglóban is (Budapest 21. választókerület), ahol a fideszes Papcsák Ferenc lett az első 46,5 százalékkal az MSZP-s Bárándy Gergely (28 százalék) előtt, de ő visszalépett a 16 százalékot szerző LMP-s Várnai László javára.

Nagyobb sorokra lehet még számítani a III. kerületben (Budapest 3. választókerület), ahol az első fordulóban 967 ember szavazott igazolással. Itt a fideszes Menczer Erzsébet végzett az élen a szocialista Orosz Sándor (29,5 százalék) és az LMP-s Szabó Tímea (12,8 százalék) előtt). A IV. kerületben (Budapest 6. választókerület) 940 igazolással szavazó jelent meg. Az élen a fideszes Wintermantel Zsolt végzett, 44,5 százalékkal, a szocialista Kiss Péter (30 százalék) és a jobbikos Szegedi Csanád (13,2 százalék) előtt.

A VII. és VIII. kerületben igazolással szavazók a budapesti 10. választókerülethez tartoznak. Az első fordulóban 847 ember szavazott itt igazolással. Az első fordulóban a fideszes jelölt, Fónagy János nyert 46 százalékkal. A 24,4 százalékot szerzett MSZP-s Szabó Zoltánt pártja visszaléptette a 15,5 százalékot elért Moldován László javára.