A Népszabadság szerint a nevét is lecserélheti az MSZP

2010.04.19. 7:27

Az MSZP nevének és lógójának lecserélése is felmerülhet a pártban még az önkormányzati választások előtt - írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint Lendvai Ildikó pártelnök a választások második fordulója után lemond a posztjáról, utóda Mesterházy Attila lehet.

Az MSZP-ben többen már a választások második fordulója, vagyis az április 25. utáni pozíciószerzésekre készülnek - írja a Népszabadság. A lap szerint a párton belül az egyik legérdekesebb kérdés, hogy melyik MSZP-s politikus kapja meg az Országgyűlés egyik alelnöki posztját.

A lap meg nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az MSZP-ben egyezség született arról, hogy a második forduló után Lendvai Ildikó pártelnök lemond a posztjáról. Lendvai már megválasztásakor közölte, hogy csak a következő tisztújításig vállalja a feladatot, a Népszabadság szerint a választások után ez elkerülhetetlen lesz.

Egységes a pártvezetés abban is, hogy Lendvai Mesterházy Attila kormányfőjelöltet ajánlja majd a párt élére. Mesterházy megőrizné a frakcióvezetői posztot is - írja a napilap. A Népszabadság szerint a pártvezetés legbefolyásosabb tagjai egyetértenek abban is, hogy a választások második fordulója után csak pártelnököt választanak, a teljes tisztújítást az önkormányzati választások után tartják meg.

A Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a párton belül még az önkormányzati választások előtt felmerülhet az MSZP nevének és lógójának a lecserélése. A lap szerint elképzelhető, hogy új névvel - például Új Baloldal - és új logóval vág neki az MSZP a következő négy évnek. Erről várhatóan pártszavazást írnak ki, és nem egy szűk csoport dönt majd róla.

Az MSZP a parlamenti választások első fordulójában a szavaztok 19,3 százalékát kapta meg, míg a Fidesz 52,73 százalékot szerzett. A 176 egyéni választókerületből a Fidesz 119 körzetben már az első fordulóban mandátumot szerzett, az 57 nyitva maradt körzetben pedig 56-ban a Fidesz jelöltjei kapták a legtöbb voksot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK