"Akkor sem tudnék már kampányolni, ha akarnék" - interjú a Jobbik visszaléptetett jelöltjével

Vágólapra másolva!
A Jobbik szerdán este bejelentette, hogy Miklós Árpádot, edelényi egyéni jelöltjét visszalépteti a második fordulótól. Miklós az első fordulóban 19 százalékot szerzett, körzetében a Fideszből kizárt, szélsőséges kijelentései miatt sokat támadott Molnár Oszkár edelényi polgármester szorongatja a Fidesz jelöltjét. Miklós az [origo]-nak azt mondta, emberileg nincs problémája Molnárral, a mellette szervezett szimpátiatüntetésen is részt vett, mégsem érti, miért nem indulhat a második fordulóban.
Vágólapra másolva!

- Egyetért-e a visszaléptetéséről szóló döntéssel?

- Ez olyan kérdés, amire nem nagyon lehet mit válaszolni. Nehéz azt mondani hogy egyetértek vagy nem, hiszen ilyenkor az utolsó napokban már nem lehet egyetérteni, ilyenkor már csak tudomásul venni lehet egy ilyen döntést. Már a múlt szerdán meg kellett volna mondani, hogy mi lesz. (Miklós korábban az [origo]-nak azt mondta, nem örül a visszaléptetés ötletének, azt nem tartja jó elképzelésnek.)

- A Jobbik vezetői korábban kijelentették, hogy senkit nem léptetnek vissza. Meglepődött?

- A megyei elnök közölte velem is és a tagsággal is, hogy ez az országos elnökség döntése. Meglepődtem, hogy nem egyeztettünk erről előtte, hogy engem teljesen mellőztek a döntéskor. Szerintem idejében, rögtön az első forduló után meg kellett volna tárgyalni, hogy mi fog történni, és már legkésőbb a múlt szerdán kimondani, hogy vissza kell-e lépnem, vagy sem.

- Kampányol Molnár Oszkár mellett?

- Számomra lezárult a kampány. Kiadtam egy nyilatkozatot, hogy a támogatóim szavazzanak Molnár Oszkárra, és ezzel vége. De már idő sincs további kampányra, mivel tanár vagyok, és most, a kampány utolsó napjaira beírattak továbbképzésre, csütörtökön, pénteken és szombat délután is arról kell tanulnom, hogy hogyan kell a sajátos nevelést igénylő gyerekekkel foglalkozni. Akkor sem tudnék már kampányolni, ha akarnék, ha talpon maradtam volna.

- Korábban az [origo]-nak azt mondta, egy esetleges visszalépés csalódást okozhat az önre szavazóknak. Mond-e valamit nekik, megpróbálja-e elmagyarázni, miért van erre szükség?

- Megpróbálom. A választás után szeretnék egy találkozót tartani, kötetlen formában eszegetni, iszogatni, elbeszélgetni, hogy mindenki lásson tisztán, mi miért alakult így, eredménytől függetlenül. Helyi szinten a továbbiakban is vannak politikai céljaim. Én úgy vagyok a Jobbikkal, hogy ha azt csinálja a parlamentben, amit hirdet, akkor van jövője. De ha nem azt csinálja, és csalódást okoz, akkor megérdemli, hogy elvesszen. Én voltam MDF-jelölt is az 1990-es években. Amit ígértek, az ott is jó volt, de aztán kormányra kerülés után nem azt csinálták. Bányákat zártak be, hiába tiltakoztam. Eladták a növényolajipart, pedig tele van az ország napraforgóval. A Jobbik programja is jó, szép, semmi baj vele. Csak valósuljon meg.

- Ön szerint Molnár tudja-e majd képviselni a parlamentben azt az irányvonalat, amit a Jobbik, illetve ön tett volna?

- Bízunk benne, hogy tudja, de ez a választás után derül ki. Mert amiket mondott a cigány asszonyokról... hát, a jó ég tudja. (Molnár Oszkár egy tavaly ősszel nyilvánosságra került felvételen azt állította, Edelény környékén a cigány asszonyok gumikalapáccsal károsítják magzataikat a nagyobb segély érdekében. Az ügyben többen feljelentést tettek, a bíróság eltiltotta Molnár Oszkárt a hasonló kijelentésektől.) Én 14 éve ismerem Molnár Oszkárt, a megyei közgyűlés tagja voltam,és Horn Gyula idején, amikor be akarták zárni az edelényi kórházat, együtt szerveztünk tüntetést ellene. Jó viszonyban voltam vele, bár ritkán találkoztunk, de idén is elmentem a mellette szervezett szimpátiatüntetésre, amikor kiderült, hogy a Fidesz nem őt akarja jelölni a körzetben. Azt gondoltam, hogy azért, mert ezeket a kijelentéseit felfújták, azért őt ne érje hátrány.

Most, hogy ön visszalépett, három jelölt maradt versenyben. Ön milyen eredményre számít?

- Nehéz kérdés, mert van, ami a fideszes Daher Pierre felé hajtja a gondolataimat: a nép a győztesre szeret szavazni, Molnár Oszkárról viszont most kiderül, hogy mint működő polgármester és képviselő, mennyire lett népszerű. Kettőjük között fog eldőlni, szoros lesz a küzdelem. Molnár Oszkár javára léptem vissza, az ő győzelmében bízom, de a tapasztalatom szerint nem valószínű, hogy minden szavazóm őt fogja támogatni. Nem lehet összeadni kettőnk első fordulós eredményét, mert bár az sima győzelem lenne, ez nem így szokott történni. Nagy küzdelem várható a következő másfél napban.