Sorvezetőt készített Bajnaiéknak a Fidesz a kormányzás átvételéhez

2010.04.26. 10:40

A Fidesz közölte, hogy törvényjavaslatot nyújt be a kormányzati átadás-átvétel lebonyolítására, amelyben tételesen felsorolja, hogy milyen információk közlését várja el az állami intézmények vezetőitől. A Bajnai Gordon miniszterelnöknek címzett levélben egyértelművé teszik azt is, hogy az átadásban való teljes együttműködés még nem mentesíti a vezetőket az esetleges visszaélések miatti felelősség alól. A kormányszóvivő közölte: kedd délelőttre egyeztetést kezdeményezett a kormányfő kabinetfőnöke az átadás-átvételről.

Nyílt levelet tett közzé hétfőn délelőtt Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, amelyben közli Bajnai Gordon miniszterelnökkel, hogy az új parlament megalakulásakor be fog nyújtani egy törvényjavaslatot az átadás-átvétel lebonyolításáról. A vasárnap lezárult választáson kétharmados parlamenti többséget szerző Fidesz politikusa jelezte, ebben a törvényjavaslatban kívánják rögzíteni, hogy "az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket".

Navracsics tételesen felsorolja ezeket az elvárásokat, amelyek között szerepel, hogy az adott vezetőknek nyilatkozniuk kell az "az átadás-átvétel napján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalásokról (különös tekintettel a hosszú távú kötelezettségvállalásokra és a PPP konstrukció keretén belül megvalósult beruházásokra)". Információkat vár a Fidesz az egyes állami intézmények anyagi helyzetéről, valamint a "vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésekről".

Szollár Domokos kormányszóvivő hétfőn a levélre reagálva azt mondta: a miniszterelnök kabinetfőnöke kedd délelőtt tíz órára egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel az átadás-átvételről, az erről szóló levelet Szijjártó Péternek, az elnöki stáb vezetőjének címezték. A kormányszóvivő szerint a konzultáció menetéről az első forduló másnapján kezdeményezett megbeszélést a kormányfő kabinetfőnöke. Szollár szerint nyitott kapukat dönget a Fidesz, amikor az átadás-átvételről beszél, és szerinte ez lesz minden idők legteljesebb mértékű átadás-átvétele. A kormányszóvivő állítja: a kormány által készített anyag tartalmazza mindazt, amit Navracsics kért, sőt még annál is tovább megy, és annál is teljesebb.

A Fidesz már korábban jelezte, hogy nagy hangsúlyt helyez az átadás-átvételre, a párt szerint ugyanis csak az után lehet dönteni a konkrét kormányzati intézkedésekről, ha tisztán látják az állami pénzügyi helyzetét. A Fidesz állítja, hogy a hivatalban lévő kormány nem a valós adatokat közli, amit a kormány visszautasít.

Az átadás-átvétel része lesz a Fidesz által ígért úgynevezett elszámoltatásnak is, amellyel az előző nyolc év kormányzása alatt szerintük elkövetett visszaéléseket akarják feltárni. Navracsics ugyanakkor levele végén közölte, hogy a felelősségtől nem mentesíti az állami vezetőket önmagában az, ha az átadás-átvétel során maradéktalanul együttműködnek a leendő kormánnyal.

KAPCSOLÓDÓ CIKK