Csak a beszéd marad az ellenzéknek kétharmad idején

2010.04.27. 13:54

Bár sokszor felszólalhatnak a parlamentben, a döntésekbe csak nagyon kevés beleszólása lesz az ellenzéknek a következő ciklusban. Még nehezebb dolguk lehet majd, mint Orbánéknak volt a Horn-kormány idején, most ugyanis a három kislétszámú frakcióba tömörülő ellenzékiek még azokkal a jogosítványokkal sem fognak tudni élni, amelyek eredetileg épp nekik kedveznének. Vizsgálóbizottság például csak akkor lesz, ha össze tud fogni érte az MSZP, a Jobbik és az LMP. A parlamenten kívül azonban maradnak még korlátjai a Fidesz hatalmának: az Alkotmánybíróságot nem tudják lecserélni.

"A javaslatainknak esélye sem volt, de én nem éreztem nyomasztónak a kormánypárti fölényt, tudtunk élni a lehetőségeinkkel" - mondta az [origo]-nak Bánk Attila egykori kisgazda politikus, aki a parlamentben kétharmados többséggel rendelkező Horn-kormány idején az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese volt. Bánk szerint 1994 és 1998 között segítségükre volt az is, hogy az MSZP és az SZDSZ közt nem volt gördülékeny a kommunikáció, "voltak rések, amiket ki lehetett használni".

Ilyen résekre valószínűleg nem számíthatnak majd a második Orbán-kormány idején az ellenzéki pártok. A Fidesz és a KDNP - ahogy korábban is - valószínűleg külön frakciót alakítanak majd, de kicsi az esélye, hogy lényeges kérdésekben a kereszténydemokraták szembemennének a Fidesz vagy a kormány akaratával. A házszabály eredetileg ugyan erős jogosítványokat ad az ellenzéki frakcióknak, de a kétharmados többség miatt, a három kis frakcióban ülő, egymással is rivalizáló ellenzéknek nagyon behatároltak lesznek a lehetőségei.

Házon belül

A házszabály szerint minden képviselőcsoport delegálhat legalább egy embert minden állandó bizottságba, a bizottsági helyeket és tisztségeket a frakciók számarányának megfelelően kell elosztani. A posztokat alapvetően a frakciók közti megállapodással kell elosztani, de ha ez nem jönne létre, a házelnök - akit hagyományosan a kormánytöbbség soraiból választanak - saját javaslatot terjeszt elő, amiről a parlament vita nélkül határoz. Ez azt jelenti, hogy a kormányoldal, ha akarja, teljesen a saját elképzelése szerint állíthatja össze a bizottságokat.

Ezek a testületek azért fontosak, mert minden javaslat - például az ellenzék indítványai, módosító javaslatai - először az illetékes bizottság elé kerülnek. Annak kell eldöntenie, hogy vitára alkalmas-e egyáltalán például egy törvényjavaslat, tehát eljuthat-e egyáltalán a plenáris ülésre. A módosító indítványok közül pedig, az úgynevezett egyharmados szabály értelmében csak azok kerülhetnek szavazásra, amelyeket a bizottságokban a tagok legalább egyharmada támogatott.

A parlamenti ellenzék egyik legerősebb fegyvere a vizsgálóbizottságok felállítása lehetne - Bánk Attila például a Tocsik-ügyet vizsgáló bizottság felállását és működését nevezte az 1994 és 1998 közti ellenzék legnagyobb sikerének -, de a házszabály szerint ezt az országgyűlési képviselők ötödének, legalább 77 képviselőnek kell indítványoznia (ennyi képviselő kell az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához is). 77 képviselője egyik ellenzéki pártnak sem lesz, sőt az MSZP-nek (59 képviselő) és az LMP-nek (16 képviselő) együtt sem, így arra kényszerülhetnek, hogy együttműködjenek a mindkettőjük által hűvösen kezelt Jobbikkal. Vizsgálóbizottság tehát csak akkor állhat fel a következő ciklusban, ha a kormánypártok is támogatják, vagy az ellenzék mindhárom pártja összefog.

Az ellenzéki pártok számára az egyik lehetséges irány az, ha szimbolikus, jól kommunikálható indítványokat tesznek, amelyekhez a kormánynak muszáj valahogy igazodni, nem nyomhatnak egyszerűen "tartózkodom" gombot. A Jobbik máris bejelentett egy ilyen javaslatot: azt kezdeményezik majd, hogy az egyik első parlamenti döntésként az Országgyűlés határozatban nyilvánítsa nemzeti emléknappá június 4-ét, az 1920-as trianoni békeszerződés megkötésének évfordulóját. A Jobbik számára kommunikációs szempontból lényegében mindegy, hogy sikerrel járnak-e, ők elmondhatják saját szimpatizánsaiknak, hogy megpróbálták.

Sokat beszélni

Bár kétharmados többséggel elvileg bármikor el lehet rendelni a zárt ülést, ezzel csak kivételes esetekben szoktak élni. Az ellenzék legnagyobb fegyvere így épp a parlamenti ülések nyilvánossága lehet, feltételezve, hogy a kormánypártok jelentős többsége miatt nem fullad teljes érdektelenségbe az Országgyűlés munkája. Az érdemi döntéseket ugyan az ellenzéki pártok nem fogják tudni befolyásolni, de felszólalni valamivel több lehetőségük lesz, mint a kormánypártiaknak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A házszabály alapvetően a frakciókhoz köti a parlamenti megszólalás jogát (a függetleneknek jóval kevesebb lehetőségük van): úgy rendelkezik, hogy az elnöknek lehetőség szerint felváltva kell szót adnia a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek, utóbbiak mindig más képviselőcsoportból. Bármely frakciónak joga van kérni, hogy egy javaslatot vezérszónoki rendben tárgyaljanak, vagyis az adott téma szakértője egyhuzamban 20 percet beszéljen. Ez azt jelenti, hogy a két kormánypárti frakció vezérszónokai összesen 40 percig érvelhetnek valami mellett, míg a három ellenzéki képviselőcsoport összesen 60 percig beszélhet ellene.

Igaz, a kormánypártoknak van eszközük arra is, hogy rövidre zárják a vitákat: a házszabály szerint, ha egy indítványhoz már minden frakció legalább egy képviselője hozzászólt, akkor az előterjesztő vagy tíz képviselő kérheti, hogy zárják le a vitát, és erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Hasonló módszerrel meg lehet kerülni az interpellációkra adott nyílt választ is: a házszabály szerint az interpellált (például egy miniszter) kérheti, hogy ne a plenáris ülésen, hanem 30 napon belül írásban válaszoljon a képviselőnek. Erről az Országgyűlés vita nélkül szavaz, vagyis a kormánypárt bármikor megmentheti kínos helyzetbe került miniszterét.

Házon kívül

"Ebben a ciklusban a kétharmados többség miatt nem a parlamenten lesz a hangsúly" - mondta az [origo]-nak az MSZP kampánycsapatának egyik, névtelenséget kérő tagja. Ez, forrásunk szerint részben nehézség, de ugyanakkora lehetőség is, mert alkalmat ad arra, hogy friss fiatal arcokat vessenek be, szemben a parlamentben ülő, régóta politizáló, "elhasznált" frakciótagokkal. A sikerhez azonban szerinte meg kell tanulni az Országgyűlésen kívül politizálni, és új kommunikációs technikákat kell kifejleszteni

A kormány korlátlan hatalmának legfontosabb korlátja az Alkotmánybíróság lehet, ez bebizonyosodott a Horn-kormány idején, amikor a testület a Bokros-csomag számos rendelkezését megsemmisítette. Az ellenzék tehát jól megfogalmazott alkotmánybírósági beadványokkal tudhat fejfájást okozni a kormánynak. Ezt tette például Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója is, aki - másokkal együtt - sikerrel támadta meg az új Polgári törvénykönyv hatályba lépését (erről itt olvashat részletesen).

Hiába alkotna az Országgyűlés kétharmados törvényeket, az Alkotmánybíróság azokat is megsemmisítheti, ha úgy találja, hogy az alaptörvénybe ütközik. Bár a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz módosíthatja az alkotmányt, az Alkotmánybíróság nem csak annak konkrét szövegét értelmezi, hanem saját korábbi határozatait is felhasználja. A kétharmados többség birtokában ugyan a Fidesz alkotmánybírókat is választhat, 2014-ig csak két üres helyet kell betölteni, vagyis érdemben nem alakíthatják át a testületet.

Maga a Fidesz teremtette meg egy másik erős eszköz alkalmazásának példáját a 2008 tavaszi népszavazásokkal. Bár ehhez mindössze 200 ezer aláírást kell összegyűjteni - ami az ellenzéki pártoknak nem okozhat túl nagy problémát - a sikerhez ennél többre van szükség: egyértelmű, ráadásul szimbolikus erővel bíró kérdésekre - mint például a vizitdíj volt -, amelyek mögött elég nagy társadalmi támogatottságot lehet felsorakoztatni. Az eredményes referendumhoz ugyanis az összes szavazópolgár legalább negyedének, kétmillió embernek az egyöntetű szavazata szükséges.

KAPCSOLÓDÓ CIKK