A jobbikos Staudtot feljelentették, mert egy bűnszervezet tagja lehetett

Staudt Gábor Jobbik Választás Staudt Gábor Választás Staudt Gábor
Staudt Gábor
Vágólapra másolva!
Újabb fejezethez érkezett Staudt Gábor ügye: a Jobbik frakcióvezető-helyettesét és több társát többmilliárdos költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt jelentették fel a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). A Pesti Srácok által megismert feljelentés szerint a jobbikos politikus tagja volt egy több milliárd forintos kárt okozó, nemesfémekkel kereskedő bűnszervezetnek, sőt a csoport megbeszélésein Staudt mint döntéshozó vett részt. Korábban itt írtunk a történetről.
Vágólapra másolva!

Már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálja azt a feljelentést, amit a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Staudt Gábor és társai ügyében tett egy magánszemély – írja a Pesti Srácok. A jogi lépést az a férfi tette, akiről korábban megírtuk, hogy egy nemesfémekkel bizniszelő bűnszervezet kiugró tagjaként egy videointerjúban azt állította, hogy a jobbikos politikus is tagja volt a bűnbandának. A kitálaló, halálosan megfenyegetett férfi a beszélgetés során és a feljelentésében is hangsúlyozta,

a bűnbandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt.

A PS forrása szerint kettőjüknek komoly politikai céljaik voltak: a jobbikos Staudtból „minimum belügyminisztert", az alezredesből pedig államtitkárt akartak csinálni.

Hogyan került a képbe Staudt?

A költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt tett feljelentésből kirajzolódik, milyen folyamat eredményeként került a történetbe a jobbikos politikus:

  • a feljelentést tevő férfi elismerte, hogy tagja volt a csoportnak, így annak számos tagjával beszélgetést folytatott;
  • még akkor is a csoport egyik vezető tagja volt, amikor az egész költségvetési csalás mint ötlet felvetődött;
  • egy P. Bálint nevű férfi vetette fel először, hogy a nemesfém-forgalmazó csapat milyen módon tudna a lengyel állam kárára áfát csalni;
  • 2012-től kerültek kapcsolatba P. Bálinttal és akkori üzlettársával, H. Dáviddal. Ketten egy nemesfémekkel foglalkozó céget üzemeltettek a Budapesten;
  • H. Dávid mutatta be a feljelentést tevő férfinak R. Sándort, aki ekkor az NNI aktív állományába tartozott alezredesi rangban.
  • R. Sándoron keresztül jutottak el dr. F. László nyugállományú NNI-s alezredeshez, aki Staudt bizalmasa és tanácsadója volt abban az időben.
Staudt Gábort (Jobbik) többmilliárdos költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt feljelentették. Elképzelhető, hogy kulcsszerepe volt egy bűnszervezetben Fotó: Polyak Attila - Origo

Mi volt a jobbikos politikus szerepe?

Az életveszélyesen megfenyegetett férfi az ügyészeknek megjegyezte, hogy

Staudték győzködték, képesek lesznek ezt úgy kivitelezni, hogy sose „bukjanak le", és elmondták, hogy a politikai életben komoly terveik vannak, legalább a belügyminiszteri posztig szeretnének eljutni,

továbbá elmondták, hogy a Jobbikban Staudt egyre komolyabb szerepre tör, és ehhez jelentős anyagi háttér szükséges, „melyet az ilyen típusú áfacsalással gyorsan meg lehetne teremteni" – áll a feljelentésben.

Ezt P. Bálinton keresztül intézték olyan formában, hogy Staudt Gáborék kapcsolatba léptek a későbbi vásárlóval. A későbbiekben a lengyelországi Legnicában lévő üzletébe szállították ki a több tíz tonna ezüstöt és más egyéb nemesfémeket. 2013 második felében számos alkalommal ki is utaztak Lengyelországba.

A banda kiugrott tagja azt állította, hogy a megbeszéléseken Staudt, F. László és H. Dávid mint döntéshozók vettek részt.

Feljelentésében azt is hangsúlyozta, hogy bizalmi kapcsolatban volt F. Lászlóval és Staudt Gáborral. Ezt bizonyítja, hogy mindketten elkísérték, amikor be kellett vonulnia a miskolci börtönbe. Miután átszállították Vácra, Staudt még ott is felkereste.

Egy szocialista politikus is tagja volt a bűnbandának

A feljelentés végén Staudton és a két egykori főrendőrön, F. Lászlón és R. Sándoron kívül más személyeket is megnevezett, akik a bűnszervezet tagjai voltak. Hab a tortán, hogy egyikük – R. Sándor fia – R. Sándor Marcell volt, akinek a neve rákerült a 2014-es baloldali összefogás listájára, MSZP-sként.