Bár a Büntető törvénykönyv tavalyi módosítása megszüntette a kitérési kötelezettséget, a gyakorló jogász szerint a hazai bírói gyakorlat nagyon szigorú annak megítélésében, hogy valóban jogos védelmi helyzetben volt-e a megtámadott, és túllépte-e a szükséges mértéket.

Tavaly augusztustól a Büntető törvénykönyvben megszűnt az úgynevezett kitérési kötelezettség, és a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a támadóra hárította. A kódexen túl a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve is kialakított egy olyan elvet, miszerint a hozzátartozók, elmebetegek, ittas, bódult állapotban lévő személyek támadása elől ki kell térni.

Ez annyit jelent, hogy a megtámadott például fusson el - ha erre módja és lehetősége van. Tavaly augusztustól tehát e kötelezettség nem áll fenn, így a saját maga és vagyona megvédésére kényszerülő állampolgárnak a korábbi szabályozáshoz képest több joga, lehetősége lesz, és fokozottabban érvényesül azon elv is, hogy a kockázatot a jogtalan támadónak kell viselnie.

Mennyi a szükséges mérték?

Változatlanul érvényes azonban az, hogy az állam nem kíván semmit áthárítani az állampolgárra, a jogos védelem csupán a szükséges rossz, a kisegítő intézmény, amikor a hatóságok nem képesek a biztonság szavatolására.

Noha nem kell kitérni a jogtalan támadás elől, változatlanul érvényes az is, hogy a támadással szemben arányosan, a szükséges mértékben lehet védekezni. E körben számos vita van jogászok körében, hiszen egy ilyen konfliktushelyzetben nem könnyű értékelni a magatartásokat, minden adott ügy minden apró részletét meg kell vizsgálniuk a bíróságoknak.

Szigorú magyar gyakorlat

Bár tavaly valóban megszüntették a büntetőjogi kódexben szereplő kitérési kötelezettséget, ennek hatása még nem érezhető - fejtette ki dr. Vidákovics Béla Zsolt. A régi szabályozást azonban semmiképp sem lehetett szerencsésnek nevezni, számos kérdés merült fel, például, ha elszaladok a támadó elől, meddig kell futnom?

Gyakorló büntetőjogászként azt mondhatom - mondta az ügyvéd -, hogy a magyar bíróságok nagyon szigorúan vizsgálják meg a jogos védelem kérdését, sőt, néha indokolatlanul is szigorúnak tűnnek a tárgyalótermek ítészei.

Megtörtént eset, hogy a jó erőben lévő huszonéves unoka rendszeresen verte a nagyapját, aki évek után kést ragadott, és az unokáját megsebesítette, a szúrás nem ért létfontosságú szervet. Esetében az eljáró bíróság nem ítélte meg a jogos védelmet.

Megtörtént eset az is, amikor a 17 éves, későbbi gyanúsítottat egy 52 éves, ittas személy támadta meg, minderre tanú is volt, ám a tizenéves javára nem állapították meg azt, hogy arányosan lépett volna fel a támadással szemben - mutatott rá dr. Vidákovics.

Csak kisegítő eszköz

A jogos védelem nem gyakori intézmény, száz megszüntetett nyomozásból csak egynél ez az indok - a többit gyermekkor, bűncselekmény vagy bizonyíték hiánya, kóros elmeállapot, tévedés, kényszer, fenyegetés miatt szüntetik meg.

Büntetőjogászok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a jogos védelem mindig is kisegítő eszköz, akkor jöhet szóba, ha közvetlen, azonnali támadás ellen az állampolgárnak magának kell védekeznie, és nem lehet alkalmazni mérlegelés nélkül, a szükségesség elvét félre téve.