Ügyhátralék nélkül intézik a közjegyzők a fizetési meghagyásokat

Vágólapra másolva!
Évi hatszázezer fizetési meghagyást bocsátanak ki a közjegyzők, akik ügyhátralék nélkül végzik a munkájukat - hangzott el a 23. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon. A rendezvény védnökségét ellátó közigazgatási és igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a fizetési meghagyások közjegyzőkhöz történt telepítését.
Vágólapra másolva!

A közjegyzők 2010. június elsejétől végzik a fizetési meghagyások kibocsátását, korábban ez a bíróságok hatáskörébe tartozott, az eljárások az új rendszerben jóval gyorsabban, olcsóbban és hatékonyabban fejeződnek be. Az [origo] adatai szerint a fizetési meghagyásokat korábban kezelő bíróságok hosszú hónapok alatt - fővárosban, 6-8 hónap, sőt, egyes esetekben 12-14 hónapra is volt példa -, intézték el az ügyeket.

Az új rendszerben, ha a kérelem tartalmilag és formailag megfelel a törvényben foglaltaknak, a közjegyző elektronikus kérelem esetén három munkanapon belül, szóbeli és formanyomtatványon beadott kérelem esetén tizenöt napon belül köteles kibocsátani a fizetési meghagyást és a kötelezett belföldi címére kézbesíteni. A statisztika szerint csak 2011. első félévében a közjegyzők országosan, egészen pontosan 310.872 fizetési meghagyást bocsátottak ki.

A 23. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke kiemelte: 2010-ben hatszázezer fizetési meghagyást bocsátottak ki a közjegyzők, mégpedig úgy, hogy nincs ügyhátralékuk. Dr. Tóth Ádám szerint az érdekérvényesítő eljárások hatékonyságával hozzájárultak a működőképes gazdasághoz, a körbetartozások számának csökkentéséhez, és utalt az Országos Igazságszolgáltatási Tanács beszámolójára, amely megállapította, hogy a nem peres ügyek mintegy harmadával történő csökkenése annak tudható be, hogy azok egyik jelentős csoportját, a fizetési meghagyásokat a közjegyzők intézik.

A közjegyzők számára büszkeség, az ország számára nyereség, hogy a közjegyzők érdemben segíthetik az egyik legmagasabb szintű jogi tevékenységet, a bírósági tevékenységet. Utalt a készülő új Polgári törvénykönyvre is, a "legtisztább szándékkal összeállított tudományos tervezetre", amely XXI. századi módon határozza meg életünk magánjogi kereteit, és amelynek több területe, így a családjog, az öröklési jog kiemelten fontos a közjegyzők számára.

A rendezvény védnökségét ellátó közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint sikeres lépés volt a fizetési meghagyások közjegyzői hatáskörbe történt telepítése. Navracsics Tibor szerint mindez sikeresen helyezhető el abban az igazságügyi reformfolyamatban, amely egyik legfontosabb célja a politikától mentes, független és hatékony szabályozórendszer kialakítása. A hatékony és eredményes közjegyzői munka pedig az igazságszolgáltatásba vetett hitet erősíti - mondta a miniszter.