Márciustól csak biztonsági kellékekkel ellátott papíron lehet a földre szerződni

Mezőgazdaság - Szalmabálák gyűjtése
A gazdák honlapja a szezonális munkákra érzékeny
Vágólapra másolva!
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény alapján szombattól a föld tulajdonjogának átruházására, vagy a föld tulajdonjogát érintő, más jogügyletnek az írásba történő foglalására csak olyan papír alapú okmányon kerülhet sor, amely meghatározott biztonsági kellékekkel rendelkezik. Az úgynevezett biztonsági okmány védelmi elemekkel (vízjellel, pelyhezőkkel és vegyi védelemmel) ellátott papírlap. Szintén márciustól kell alkalmazni az elővásárlás szabályait is. Föld eladása esetén, elővásárlási joga első helyen az államnak van. Az államot követik azok a helyben lakó földművesek, akik az eladáskor használják a földet, majd az egyéb helyi földművesek következnek.
Vágólapra másolva!

A föld tulajdonjogának átruházását, vagy a föld tulajdonjogát érintő más írásba foglalt jogügyletet tartalmazó papír alapú okmány biztonsági kellékeiről és kibocsátásainak szabályairól szóló kormányrendeletet pár napja hirdették ki.

Az új szabályozás értelmében márciustól az adásvételi szerződést négy eredeti példányban kell a jegyző részére megküldeni az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő kifüggesztés céljából, melyek közül csak egy példányt kell biztonsági okmányon szerkeszteni.

A kifüggesztés nem a biztonsági okmányon készített szerződési példánnyal történik, azonban a jegyző a hozzá benyújtott szerződéseket (így a biztonsági okmányon készítettet is) küldi meg a mezőgazdasági igazgatási szerv részére hatósági jóváhagyásra, illetve az engedélyhez nem kötött földtulajdon-szerzés esetében pedig a szerződő felek jogi képviselője részére.

A védelmi elemek

A biztonsági okmány védelmi elemekkel (vízjellel, pelyhezőkkel és vegyi védelemmel) ellátott papírlap, amely a jobb oldalán hosszanti irányban 10 mm széles irizáló nyomatot tartalmaz, amelyen a „földátruházási biztonsági okmány” felirat látható.

A nyomat olyan nyomdatechnikai eljárással készül, ami a felirat másolását kizárja. A biztonsági okmány tartalmazza ezen felül a következő feliratot nyomtatott formában, hogy „Kizárólag földtulajdont érintő jogügylet írásba foglalására használható.”

Csak ők vásárolhatják

A biztonsági okmányt kizárólag az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a felek képviseletét ellátó közjegyzők, ügyvédek, jogtanácsosok, illetve meghatalmazottjaik vásárolhatnak meg a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatalának járási földhivatalaiban.

A biztonsági okmányokat átvevő, vagy azokat visszaszolgáltató személy adatait a járási földhivatal a személyazonosság igazolására szolgáló fényképes okmányból ellenőrzi, és azokról, valamint az átadott, vagy visszaszolgáltatott okmányokról nyilvántartást vezet.

Ellenőrzés és bírságolás

A biztonsági okmányokat kezelő jogi képviselők szintén kötelesek nyilvántartást vezetni, a jogszerű felhasználás nyomon-követhetősége érdekében. A nyilvántartás vezetésével kapcsolatos, valamint a biztonsági okmány felhasználására – így különösen a megőrzési és visszaszolgáltatási, valamint az érvénytelenítési és az ezzel összefüggő jegyzőkönyv-vezetési kötelezettségek, továbbá a biztonságos tárolásra – vonatkozó előírások betartását a járási földhivatal ellenőrzi.

Forrás: Magyar Távirati Iroda Rt./H. Szabó Sándor

A kötelezettségek megsértése esetén bírságot szabnak ki, melynek összege tizenötezer forinttól százezer forintig terjedhet (a jogsértés súlyától és gyakoriságától függően), illetve a kisebb jelentőségű jogsértésnél figyelmezteti a felhasználót.

A biztonsági okmányt a jogi képviselők egymásnak átadhatják. Az átvevő jogi képviselő biztonsági okmány átvételére vonatkozó jogosultságáról az átadó jogi képviselőnek kell meggyőződnie, az ennek elmulasztásából eredő jogsértésekért az átadó jogi képviselő felel.

Nyolc napon belül vissza kell adniuk

Az ügyvédi, vagy közjegyzői kamarai tagság megszűnése, szünetelése esetén a jogi képviselőnek az általa kezelt biztonsági okmányokat nyolc napon belül vissza kell szolgáltatni a járási földhivatal részére. A jogtanácsos munkaviszonyának vagy tagsági jogviszonyának megszűnése, vagy tartós távolléte esetén pedig a jogtanácsost alkalmazó szerv köteles gondoskodni a biztonsági okmányok dokumentált módon történő átvételéről és másik jogtanácsos részére történő átadásáról.

Ha a jogtanácsost alkalmazó szerv jogutód nélkül megszűnik, vagy ha nincs olyan jogtanácsos, akinek a fel nem használt biztonsági okmányokat át lehetne adni, azokat nyolc napon belül vissza kell szolgáltatni a járási földhivatal részére.

Az elővásárlás szabályai

Föld eladása esetén, elővásárlási joga első helyen az államnak van. Az államot követik azok a helyben lakó földművesek, akik az eladáskor használják a földet, majd az egyéb helyi földművesek következnek.

Az utóbbi csoporton belül előnyt élveznek a családi gazdálkodók, a fiatal földművesek, továbbá a pályakezdő gazdálkodók. Ugyancsak előnyt élvez – de csak szántó, legelő gyep és fásított terület eladása esetén – az, aki legalább egy éve állattartó telepet üzemeltet.

Az elővásárlási szabályokat nem kell alkalmazni akkor, ha a tulajdonos közeli hozzátartozója a vevő, illetve a közös tulajdonban lévő föld egyik tulajdonostársa váltja magához a többi földet. Az elővásárlásra jogosultak a helyi önkormányzat hirdető tábláján értesülhetnek arról, hogy lehetőségük nyílt e joguk gyakorlására, a szerződést ugyanis – a megkötést követően – 8 napon belül ki kell függeszteni.

Ugyancsak március 1-től lépnek hatályba a helyi földbizottságot létrehozó szabályok. Valamennyi helyi földhasználó, a magánszemélyek és a cégek is, gazdálkodói közösséget alkotnak. Ők választják meg a helyi földbizottságot, amely 3-9 tagú.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!