D.A.S. JogSzerviz: betegségekre önkéntes egészségpénztári tagsággal is felkészülhetünk

Hikikomori, japánban terjedő pszichés betegség
Vágólapra másolva!
A telente gyakran előforduló váratlan betegségekre, az ezzel járó, nagyobb összegű kiadásokra felkészülhetünk az önkéntes egészségpénztári tagságunkkal is – összegezte a tapasztalatokat a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A pénztárba való belépés önkéntes, ahol havonta rendszeresen tagdíjat köteles a tag fizetni, amelynek minimális mértékét az adott pénztár határozza meg – mutatott rá dr. Nyilas Anita.
Vágólapra másolva!

A díj pénztáranként eltérő, általában minimum havi 1-2 ezer forint. A munkáltatók részben, vagy egészben átvállalhatják a tagdíj fizetését, és további hozzájárulásokat is tehetnek a tag részére, érdemes tehát a munkáltatónknál érdeklődni a lehetőségekről, egyes munkahelyeken ez a kifizetés a cafeteria rendszer keretében történik.

A befizetések húsz százalékát

A hatályos adózási szabályok szerint a befizetések 20 százalékát, maximum évi százezer forintot visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadónkból a pénztári befizetések után, további előny, hogy az el nem költött, a kártyánkon rendelkezésre álló keretet a pénztár befektetési eszközökbe fekteti, ami hozamot eredményez.

A pénztár szolgáltatási rendszerének célja, hogy szolgáltatásainak keretében a pénztártag részesülhessen orvosi kivizsgálásban, szűrővizsgálatban és segítséget, útmutatást kapjon egészségi állapota megőrzéséhez, javításához szükséges egészségügyi ellátásra, pénztári egészségfejlesztési szolgáltatás igénybe vételére.

Ezáltal a pénztár szorgalmazza az egészség és munkaképesség megőrzését, valamint az egészségtudatos életmód kialakításának fontosságát – összegezte a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Szolgáltatások adómentesen és kedvezményesen

Adómentesen igénybe vehető szolgáltatások az egészségpénztári tagság keretében többek között a fogászat, belgyógyászat, szemészet, bőrgyógyászat, különböző szűrővizsgálatok, meghatározott gyógyszerek, egyes gluténmentes élelmiszerek, gyógyászati segédeszközök, mint például a szemüveg, valamint bővítik a szolgáltatások körét a gyógytorna, gyógymasszázs, vagy fizioterápiás kezelések.

Forrás: Thinkstock

Egyes pénztáraknál még táppénzünket is kiegészíthetjük ez által, oly módon, hogy a pénztár kifizeti a táppénz és nettó átlagbérünk közötti különbséget, de természetesen csak akkor, ha ez a fedezet rendelkezésünkre áll az egészségpénztári számlánkon. Vannak továbbá életmódjavító szolgáltatások, melyek igénybevétele adóköteles. Emellett számtalan kedvezményt nyújt bizonyos szolgáltatások vagy termékek megvásárlása esetében.

Az igénybe vehető szolgáltatásokról az adott pénztár szabályzata ad bővebb tájékoztatást, a megkötése előtt tehát mindenképpen tájékozódjunk, hogy az igénybe venni kívánt szolgáltatásra egyáltalán kiterjed-e az egészségpénztári tagság, ugyanis kizárólag az egészségpénztárral szerződött szolgáltatók biztosítják a lehetőségeket, kedvezményeket.

Ami csak orvosi javaslattal vehető igénybe

Dr. Nyilas Anita szerint nagyon fontos, hogy az egészségpénztáron keresztül igénybe vehető termékek és szolgáltatások között vannak olyan elemek, melyeket úgy tudunk használni, ha rendelkezünk orvosi javaslattal.

Ez azért fontos, mert az orvosi javaslat indokolja a termék vagy szolgáltatás szükségességét a pénztártag számára. Előfordulhat, hogy ennek hiányában az adott termék vagy szolgáltatás megvásárlása indokolatlannak minősül, mely után adófizetési kötelezettségünk keletkezhet, ezért is célszerű előzetesen tájékozódni a feltételekről.

2012. január 1-jével szűkült az egészségpénztári számla terhére igénybe vehető szolgáltatások köre, így az nem terjed ki egyes kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatásokra, melyekre eddig adómentesen igénybe vehető volt. Ezek igénybevételére a továbbiakban a SZÉP Kártya nyújt lehetőséget. Ilyenek például az egészségügyi és gyógyüdülés, sporttevékenység, fürdőszolgáltatások igénybevétele (gyógyfürdő, közfürdő).

A számlán rendelkezésre kell állnia az összegnek

Fontos tudni, hogy a szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a pénztártag egészségszámláján rendelkezésre álljon az az összeg, amely fedezetet nyújt az igényelt szolgáltatásra, avagy termékre. Ez azt jelenti, hogy az igénybeveendő szolgáltatás, avagy megvásárolni kívánt termék árának megfelelő összeg kell, hogy rendelkezésre álljon az egészségpénztári számlánkon, ahhoz, hogy annak árát a szolgáltató visszatérítse.

Tehát, amennyiben készpénzben fizetünk, előtte ellenőrizzük, hogy megfelelő fedezet áll-e rendelkezésünkre az egészségszámlánkon. A pénztár a pénztári szolgáltatások ellenértékét számla vagy bizonylat alapján téríti meg a pénztártagnak – mondta végezetül a D. A. S. JogSzerviz szakértője.