Mi a teendő, ha parkolójegy ellenére megbüntettek?

parkolóőr parkolás büntetés
A Ferencvárosi Parkolási Kft. ellenőre csekket vesz elő a büntetés kiszabása előtt a főváros IX. kerületében 2013. augusztus 21-én.
Vágólapra másolva!
A tapasztalatok szerint akadnak olyanok, akik a fizetős várakozási övezetben valóban váltottak jegyet, ám a gépjárműhez való visszaérkezéskor mégis egy kiszabott pótdíjjal találták szemben magukat – számolt be a tapasztalatokról a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Pontosan a korábban részletezett problémakör orvoslása érdekében vezette be a jogalkotó az úgynevezett utólagos bemutatás intézményét, amelynek szabályozásával Magyarország területén a fővárosi közgyűlés, illetve az egyes megyei közgyűlések vonatkozó rendeletei foglalkoznak – mondta el dr. Csapó Szandra.
Vágólapra másolva!

Bár számos módon lehet megfizetni a parkolási díjat, illetve a parkolási ellenőrök a legmodernebb technikai berendezések segítségével ellenőrzik fizetési kötelezettségünk teljesítését, mégis előfordulhat, hogy a folyamatban, illetve a rendszerben bekövetkező hibák folytán a parkolójegy megváltása ellenére pótdíj kerül kiszabásra – vázolta fel az alaphelyzetet a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A fenti eset leggyakoribb példája többek között az, amikor a parkoló automata megközelítésének és a parkolójegy megváltásának, vagy éppen a mobil telefonos parkolás megindításának időtartama alatt kerül ellenőrzésre a gépjármű.

Az utólagos bemutatás

Pontosan a korábban részletezett problémakör orvoslása érdekében vezette be a jogalkotó az úgynevezett utólagos bemutatás intézményét, amelynek szabályozásával Magyarország területén a fővárosi közgyűlés, illetve az egyes megyei közgyűlések vonatkozó rendeletei foglalkoznak.

A Fővárosi Közgyűlés e tárgykörhöz kapcsolódó rendeletének szabályait megvizsgálva érdemes megjegyezni, hogy a jogegységi követelmények következtében feltehetőleg minden megyében hasonló feltételek érvényesülnek, azonban egy fentiek szerinti probléma esetén a félreértések elkerülése érdekében célszerű utánanézni a helyi szabályozásnak.

Öt munkanapon belül

A Fővárosi Közgyűlés rendelete kimondja, hogy amennyiben a pótdíjazott gépjármű az ellenőrzés, illetve a pótdíjazás időpontjában érvényes parkolójeggyel rendelkezett, de azt nem, vagy nem megfelelően (például: nem látható módon) helyezte ki a gépjármű szélvédője mögött, abban az esetben az ellenőrzés napjától számított öt munkanapos jogvesztő határidőn belül – a pótdíj törlése céljából – jogosult a parkolójegy parkolási ügyfélszolgálaton történő bemutatására.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

A fentiekhez hasonló elbírálásban részesül az úgynevezett türelmi idő tartama alatt megváltott papír alapú parkolójegy, vagy mobiltelefonos parkolás indítás, amelynél az ellenőrzés kezdő időpontja, és a parkolási díj érvényességének kezdő időpontja között nem telt el öt percnél hosszabb időtartam.

A fentiek alapján tehát az öt perces türelmi időn belül váltott parkolójegy, vagy mobil parkolás bemutatása esetén szintén a pótdíj-nyilvántartásból való törlésére kerülhet sor – húzta alá dr. csapó Szandra.

Havonta egy alkalommal

Fontos kiemelni, hogy az utólagos bemutatás lehetőségével csak naptári hónaponként egy alkalommal, és csak abban az esetben élhetünk, ha a bemutatás időpontjában az adott gépjárműre nincs harminc napnál régebbi jogosulatlan parkolási esemény miatt kiszabott és nem vitatott várakozási díj és pótdíj-tartozás.

Amennyiben azonban a fenti eljárás nem vezet eredményre, illetve az utólagos bemutatás ellenére is várakozási díj és pótdíj megfizetésére irányuló igényt érvényesít velünk szemben a parkolási társaság, abban az esetben a további eljáráshoz ajánlott jogi képviselő segítségét kérni – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.