VJT & Partners: a repülő drónok jogi korlátai (videóval is!)

Amazon drón
Vágólapra másolva!
A drónokkal manapság már szinte mindent lehet: művészi fotókat készíteni, titkos adatokat gyűjtetni, embereket megfigyelni, emberéletet menteni és kioltani. Kérdés, hogy ezek a féktelenül repkedő szerkezetek milyen jogi korlátokba ütközhetnek? A VJT & Partners szakértői válaszolnak (a cikkhez videó is tartozik!).
Vágólapra másolva!

A mai világban már az is megtörténhet, hogy egy drón berepül az ablakon, titkos dokumentumokat, adatokat fényképez le, majd elrepül, mintha ott sem lett volna.

A helyzeten az sem segít, ha szemtanúi vagyunk ennek az eseménynek, hiszen ezt a kicsi és fürge szerkezetet nem szükséges semmilyen lajstromjellel vagy más megkülönböztető jelzéssel ellátni, így beazonosítása szinte lehetetlen.

Az adatvédelem kérdései

A VJT & Partners szakértői rámutattak: egy ilyen kíváncsiskodó drónt nem lehet csak úgy elkapni, ez ugyanis nem jogszerű. A magánterületre engedély nélkül berepülő drón ugyanis csupán az ingatlan zavartalan használatát sérti, és nem jelent tulajdon elleni fenyegetést.

Egy ilyen jogtalanul berepülő drónnal szemben jelenleg kizárólag közigazgatási, illetve bírósági eljárás keretében lehet fellépni. Legjobb, ha az adatvédelmi hatósághoz fordulunk, amely kivizsgálja az ügyet, eljárást indít a jogsértővel szemben, és akár tízmillió forint bírsággal is sújthatja a jogtalan adatkezelőt.

Ahogy a drónok egyre népszerűbbé válnak, az adatvédelmi hatóság is egyre nagyobb hangsúlyt fektet a drónok használatával kapcsolatos adatkezelési kérdésekre. Egy város fölött repülő drón gyönyörű felvételeket készít, de ugyanakkor válogatás nélkül személyes adatokat gyűjt be mindenről, ami a látókörébe kerül, a forgalomról, az emberekről, az esetleges tüntetésekről, vagy akár versenyekről.

Kérdés, hogy ezek az adatok a későbbiekben hogyan és milyen célból kerülnek felhasználásra – emelték ki a VJT & Partners szakértői. (A szakértőkkel készült videót itt nézheti meg: https://vjt-partners.wistia.com/medias/zqu5kywj8z )

A légtérhasználati engedély

Ha a drónt közterület fölött akarjuk röptetni, akkor eseti légtérhasználati engedélyt kell igényelni 30 nappal a felhasználást megelőzően a légügyi hatóságnál. Ennek az intézkedésnek az adatvédelmi meggondolások mellett repülésbiztonsági oka is van.

A légtérhasználati engedély igénylése nem csak vállalkozásoknak kötelező, hanem magánszemélyeknek is, akik közterület fölött hobbiból röptetik a drónt. Viszont jó hír a hobbidrónosoknak, hogy ha nem közterületen, hanem magánterületen, például otthon, a kertünkben röptetjük a drónt, ahhoz semmilyen engedélyre nincs szükség.

Drónok a vállalkozásban

A drónok világa egy olyan terület, ahol könnyű szerelembe esni: sokszor előfordul, hogy egy „hobbidrónosból” profi drónos válik, és úgy dönt, vállalkozásba kezd. Fokozott figyelemmel és óvatossággal kell eljárni ahhoz, hogy egy „drónvállalkozás” meg tudjon felelni a jogszabályoknak.

A jelenlegi szabályok például a drónok specialitásait teljesen figyelmen kívül hagyják. Ilyen esetben legjobb szakemberhez fordulni: repülési és adatvédelmi szakértők segítenek az ilyen vállalkozások alapításában, a tevékenység jogszabályokkal való összehangolásában, az adatkezelési szabályzatok, nyilatkozatok és egyéb szerződések megalkotásában, engedélyek beszerzésében.

Forrás: Amazon

A drónok kicsik, fürgék, és eljutnak oda, ahova másképp lehetetlen eljutni. Ez a tulajdonságuk lehet nagyon veszélyes, de egyúttal nagyon hasznos is: egyre több hír szól arról, hogy drónok katasztrófahelyzetekben emberéletet mentettek.

Magyar szakemberek által kifejlesztett drón vett részt például a vörösiszap-katasztrófa feltérképezésében, és ugyanennek a drónnak a bevetése mezőgazdasági és környezetvédelmi területeken is hasznosnak bizonyult – ismertették a VJT & Partners szakértői.

Mi az a drón?

A drónok általában kicsi, négy–nyolc motorral felszerelt, forgószárnyas – helikopterhez hasonló – légi járművek, melyeket lentről, egy távirányító segítségével vezetnek. Méretük a tenyérnyitől egészen a méteres átmérőjűig terjed.

Majdnem olyan gyorsan tudnak haladni a levegőben, mint egy versenyautó a ringen, és közben akár egy kamerát is hordozhatnak. A magyar hatóságok mintegy 1700 különböző típust tartanak számon.