Mit mond a jog a talált tárgyak sorsáról? (1. rész)

Mikor (ne) vegyünk napszemüveget?, jónő blog, Takács Nóra
Vágólapra másolva!
A magyar jog szerint, ha valami, feltehetően más tulajdonában álló, elveszett dolgot találunk, annak tulajdonjogát megszerezhetjük, ám természetesen csak bizonyos feltételek mellett, bizonyos idő elteltével. Mivel a szituáció nagyon árnyalt, a D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásában átfogó képet ad a hazai jog elveiről, rendelkezéseiről, most az első részt olvashatják.
Vágólapra másolva!

Hogyan járhatunk el helyesen, ha épp mi találjuk meg azt, ami másnak akár anyagi, akár érzelmi értékkel bír? Mikor kell visszaadnunk, és mikor tarthatjuk meg ezeket a „kincseket”?

Dr. Bekk Judit elmondta: első gondolatunk talán ilyen helyzetben a közösségi oldalak igénybevétele, de tudnunk kell, ez nem elég. Akkor járunk el jogszerűen, ha a Polgári Törvénykönyvben meghatározott lépéseket követjük.

Egy éven belül nem jelentkezik

A törvény értelmében pedig, ha valami feltehetően más tulajdonában álló, elveszett dolgot találunk és azt birtokunkba – magunkhoz - vesszük, megszerezzük annak tulajdonjogát, ha arra igényt tartunk.

Ennek feltétele azonban, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa, ám a dolog tulajdonosa vagy az átvételre jogosult más személy a találástól számított egy éven (élő állat esetében három hónapon) belül a dologért nem jelentkezik.

A találás helye szerinti illetékes jegyzőnek

Abban az esetben, ha találunk valamit, kötelesek vagyunk azt a találástól számított nyolc napon belül a dolog elvesztőjének, tulajdonosának vagy az átvételre jogosult más személynek vissza-, illetve átadni.

Ha nem tudjuk, kinek adhatnánk át a dolgot, akkor azt a találás helye szerint illetékes jegyzőnek kell átadnunk és egyúttal nyilatkoznunk kell arról, hogy igényt tartunk-e a dolog tulajdonjogára vagy sem – ismertette a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ha jegyző meg tudja állapítani – például azért, mert már korábban jelentkeztek érte – hogy ki a dolog átvételére jogosult, késedelem nélkül átadja számára a talált tárgyat. Ha ezt nem tudja megállapítani, a dolgot az átadástól számított három hónapon át saját maga őrzi meg.

Ha ez idő alatt nem jelentkezik az átvételre jogosult, a dolgot – ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartottunk – nekünk, vagyis becsületes megtalálónak kell kiadni. Ilyen esetben jogosultak vagyunk a dolgot annak sérelme nélkül használni, azonban azt nem adhatjuk el, nem terhelhetjük meg és használatát másnak nem engedhetjük át.

Az értékesítés kérdései

Abban az esetben, ha a jogosult a dologért az alatt az idő alatt, ameddig azt a jegyző őrizte nem jelentkezett és a tulajdonjogra mi, a találók sem tartottunk igényt, a jegyző a talált dolgot értékesíti.

Forrás: Takács Nóra

Ha a jogosult még az értékesítés előtt jelentkezik, a dolgot természetesen részére ki kell adni. Az értékesítés után történő jelentkezés esetén pedig a befolyt összeget kell a tulajdonosnak kifizetni – mutatott rá dr. Bekk Judit.

Elveszti azonban a jogosult dolog tulajdonjogára vagy az értékesítés során befolyt összegre vonatkozó jogát, ha a találástól számított egy éven (élő állat esetében három hónapon) belül nem jelentkezik.

Mind találás mind elvesztés esetén tanácsos ezért a jegyzőhöz fordulnunk, aki segítségünkre lesz a további teendőket illetően és tartsuk szem előtt, hogy épp akkora örömöt jelenthet az elveszettnek hitt dolgot visszakapni, mint visszajuttatni azt a jogos tulajdonosához.

(A D.A.S. JogSzerviz szakértőjével készült írás második részét hamarosan közöljük – a szerk.)