Súlyos büntetése lesz az illegális fakitermelésnek

Menekülj el a kánikula elől: hűsölj a Budapest közeli erdőkben!
Vágólapra másolva!
Az illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében 50 ezertől 15 millió forintig terjedő bírságot akar bevezetni a kormány a fát értékesítőkre. A szabálytalanul eljárókat a bírság mellett más szankciókkal is sújtják, így például kötelezően lefoglalják az érintett fát és faterméket, illetve azonnal felfüggesztik a jogsértő cég kereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyét.
Vágólapra másolva!

2013 márciusában lépett hatályba a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeiről szóló uniós rendelet, amelyet automatikusan valamennyi tagországban alkalmazni kell. A jogszabály nemzeti hatáskörbe utalja azt, hogy milyen bírság vár az előírásokat megsértő cégekre, illetve emberekre.

Az erdőtörvénybe májusban kerültek be az új jogszabálysértések, így például az illegálisan kitermelt fa vagy az ilyen fából származó fatermékek piaci forgalomba hozatala, illetve a felhasználási és forgalomba hozatali szabályok megsértése.

Tizenötmilliós is lehet a bírság

A jogszabálysértésekre kiszabható bírságok tételeit kormányrendelet tartalmazza, az erdőtörvényben meghatározott egységes járulékalap szorzószámának meghatározásával. A szöveg szerint a bírság a piaci forgalomba hozatal esetén 50 ezertől tizenöt millió forintig, a felhasználási és forgalomba hozatali szabályok megsértése esetén pedig 500 ezertől tizenöt millió forintig terjedhet.

Fotó: Polyak Attila - Origo

A szabálytalanul eljárókat a bírság mellett más szankciókkal is sújtják, így például kötelezően lefoglalják az érintett fát és faterméket, illetve azonnal felfüggesztik a jogsértő cég kereskedelmi tevékenységre vonatkozó engedélyét.

Fenyegetés az erdőkre

Az uniós rendelet preambuluma megállapítja, hogy az illegális fakitermelés nagy nemzetközi jelentőséggel bíró, általános probléma. Jelentős fenyegetést jelent az erdőkre, hozzájárul az erdők irtásához, veszélyezteti a biológiai sokféleséget, és gátolja a fenntartható erdőgazdálkodást és erdőfejlesztést.

Ezért a piaci szereplőknek kellő gondossággal kell eljárniuk, amikor fát vagy fatermékeket hoznak forgalomba.