Bírósági döntések, hogy miről kell tudnia és miről nem az adózónak

A magyarországi adóperek tekintetében rendkívüli jelentőséggel bírt az Európai Unió Bíróságának néhány évvel ezelőtti, C‑80/11. és C‑142/11. sz. egyesített ügyekben hozott ítélete – hívta fel az Origó figyelmét a Dessewffy és Dávid, valamint Társaik Ügyvédi Iroda szakértője. Ennek alapján nem tagadható meg a számlát befogadó adózó általános forgalmi adó (ÁFA) levonási joga arra tekintettel, hogy a számla kibocsátója vagy annak valamelyik alvállalkozója szabálytalanságot követett el, kivéve, ha objektív körülmények alapján bizonyítható, hogy az adózó tudta vagy tudnia kellett volna, hogy adócsalásban vesz részt – mutatott rá dr. Ujfalussy Zsolt.

A fent említett ügyekben született döntést követően Magyarországon kialakult adóhatósági és bírósági gyakorlat azonban nem eredményezte azt, hogy egy látszólag megfelelő számla alapján az adózót minden esetben megillette volna az adólevonási jog akkor, ha objektív körülmények alapján nem tudta és nem is tudhatta, hogy beszállítója adójogi szempontból szabálytalanságot követett el.

Ennek oka pedig az volt, hogy a kialakult gyakorlat értelmében, ha a számlán szereplő eladó nem az volt, aki a számlán szereplő ügyletet ténylegesen teljesítette, akkor a számla tartalmilag hiteltelennek minősült és ezért arra adólevonási jogot nem lehetett alapítani – emelte ki a Dessewffy és Dávid, valamint Társaik Ügyvédi Iroda szakértője.

A kialakult gyakorlat és következménye

Ilyen lehet például, ha az adózó „A" céggel szerződik, azonban a szerződés szerinti termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást ténylegesen „B" cég teljesíti saját alkalmazottai és eszközei bevonásával, a számlát pedig a szerződő „A" cég állítja ki adózónak, anélkül, hogy a teljesítéshez „A" cég lényegében hozzájárult volna vagy az ügyletben való szerepe más okból indokolt lett volna.

Ezekben az esetekben hiába történt meg ténylegesen és bizonyíthatóan a teljesítés, az ÁFA tekintetében adólevonási jogot mégsem gyakorolhatott adózó, mert a számlán szereplő gazdasági esemény (termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás) nem a számlán szereplő felek, azaz nem adózó és „A" cég között valósult meg (hanem lényegében adózó és „B" cég között).

A korábbi gyakorlat szerint ilyenkor az adózónak nem volt lehetősége azzal védekezni, hogy nem tudott és nem is kellett tudnia arról, hogy a szerződés szerinti teljesítést igazából nem „A" cég, hanem „B" cég végezte (hiszen például adózó nem tudhatta, hogy az építkezésen dolgozó szakemberek melyik cég munkavállalói vagy a terméket szállító kamionok melyik cég tulajdonában állnak).

Azaz, ilyen esetben adózó tudattartama vizsgálatára nem is kellett, hogy sor kerüljön – hangsúlyozta a Dessewffy és Dávid, valamint Társaik Ügyvédi Iroda szakértője.

Változást hozott a Kúria

A fent bemutatott gyakorlathoz képes igen jelentős változást hozott 2016 őszén a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 5/2016. (IX.26.) KMK véleménye. Ennek egyik leglényegesebb eleme, hogy – eltérően a fent említett korábbi gyakorlattól – bizonyos esetben még olyankor is lehetővé teszi adózó tudattartamának vizsgálatát, amikor a számlán szereplő gazdasági esemény bár létrejött, de nem a számlán szereplő felek között.

A KMK vélemény három elkülöníthető tényállást említ. Az első eset, amikor a gazdasági esemény nem történt meg: ilyenkor szükségtelen az adózói tudattartam vizsgálata. A második eset, amikor a gazdasági esemény megvalósult, de nem a számlán szereplő felek között: ilyenkor tényállás függvényében vizsgálni lehet a számlabefogadó adózó tudattartamát. A harmadik eset, amikor a gazdasági esemény a számlában szereplő felek között valósult meg, de valamelyik fél (a számlabefogadó adózó vagy a számla kibocsátója) csalárd magatartást valósított meg: ilyenkor vizsgálni kell az adózói tudattartamot.

Forrás: Az Európai Unió Bírósága

A fent említett második esetben annak meghatározásához, hogy szükséges lehet-e a számlabefogadó adózó tudattartamának vizsgálata, az adózónak a gazdasági esemény megvalósulása során tanúsított magatartását kell vizsgálni. Aktívnak minősül az adózó magatartása, ha tevőlegesen lépett fel a jogellenes adóelőny megszerzése érdekében, mintegy az ügylet alakítója volt, amely esetben nem szükséges vizsgálni az adózó tudattartamát.

Ezzel szemben passzívnak minősül az adózó magatartása, ha a másik adóalany által felkínált feltételeket, körülményeket az ügylet lebonyolítása során nem vizsgálta, az ügyletnek tulajdonképpen elszenvedője volt. Passzívnak minősülő magatartás esetén feltárandó az adózó tudattartama, vizsgálva, hogy tudta-e vagy tudnia kellett volna-e, hogy jogellenes adóelőny megszerzésére irányuló ügyletbe vonták bele. Ha tudta vagy tudnia kellett volna, akkor adólevonási jogot az ügylethez kapcsolódóan nem gyakorolhat.

Hasonlóan döntött az Európai Unió Bírósága

A fent említett KMK véleményhez lényegében rendkívül hasonló döntés szerepel az Európai Unió Bíróságának – a KMK véleményhez képest későbbi – C-446/15. számú végzésében, miszerint önmagában nem tagadható meg az ÁFA levonási jog arra tekintettel, hogy az érintett számla azért nem hiteles, mert a számla kibocsátója nem lehetett az érintett szolgáltatás nyújtója, kivéve, ha objektív tényezőkre figyelemmel megállapításra kerül, hogy az adózó tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az érintett szolgáltatás ÁFA csalás részét képezi.