D.A.S. JogSzerviz: elsőbbségadás mindenek felett?

kresz táblák
Vágólapra másolva!
A KRESZ az elsőbbségadásra alapítja a közlekedés biztonságát, így minden közlekedési szituációban fordítsunk fokozott figyelmet rá – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Gombolai Éva kifejtette: a legfontosabb szabály az, hogy az elsőbbségadásra kötelezett az elsőbbséggel rendelkező sebességétől függetlenül köteles elsőbbséget adni. Nem hivatkozhatunk tehát arra, hogy a másik fél gyorshajtott. Sem jogunk, sem feladatunk a másik fél szabálysértésének helyszíni retorziója.

A védett úton haladó jármű sebességtúllépésének csak kivételesen lehet relevanciája, mégpedig akkor, ha az elsőbbségi helyzetben közlekedő járműnek az észlelhetőségére hátrányosan érvényesülő körülmény van, vagy a sebességtúllépés megtévesztésre alkalmas.

Rögtön tegyük hozzá, hogy a megtévesztő jelleg az eset körülményeitől függ, de megközelítőleg kétszeres sebességtúllépést jelent. Aki tehát lakott területen belül 100 km/h sebességgel száguld, már nem csak gyorshajtást követ el, de a neki elsőbbséget nem biztosító járművel szemben is felel, hiszen ilyen sebességgel nem kellett számolnia.

Elsőbbség, jog, definíció

A KRESZ pontosan szabályozza, hogy milyen közlekedési szituációban kell elsőbbséget adni – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Az elsőbbség továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben, ami a jogszabály definíciója szerint azt jelenti, hogy az elsőbbségadásra kötelezett az elsőbbséggel rendelkezőt a haladási irányának vagy a sebességének a hirtelen megváltoztatására nem kényszerítheti.

Ez hétköznapi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy aki elsőbbségadási helyzetben van, az köteles biztosítani a körülményeket ahhoz, hogy ennek eleget is tudjon tenni. Így például megfelelő sebességgel megközelíteni a kereszteződést vagy éppen a zebrát. De álljunk csak meg egy pillanatra a zebránál!

A kerékpárosnak nincs elsőbbsége a zebrán

A zebrán a gyalogos számára kell biztosítani az áthaladást, ami kerékpárral is csak tolva szabályos. A Kúria egyik meglepő döntésében éppen erre hivatkozva mentette fel annak a gépkocsinak a vezetőjét, aki zebrán gázolt halálra egy azon áthajtó kerékpárost. A kerékpárosnak ugyanis nincs elsőbbsége a zebrán!

Azóta született egy másik fontos kúriai döntés is, ami egy gyorshajtó járművezetőt mentett fel a közlekedési baleset okozásának vétsége alól. Az eset során ugyanis a gyorshajtó védett úton közlekedett. Első- és másodfokon a baleset okozása miatti felelősségét a neki elsőbbséget nem adó járművezetőével együtt megállapították.

Forrás: --

A Kúria azonban a gyorshajtót felmentette, mondván, a balesethez az elsőbbségre köteles figyelmetlensége vezetett. Hasonlóan kell vizsgálni a járdán kerékpározók és az útjukat keresztező járművek ütközését. A járdán ugyanis csak meghatározott feltételek mellett lehet kerékpározni, és a KRESZ szerint max. 10 km/h sebességgel. Ennek kétszerese pedig már mindenképpen megtévesztőnek fog minősülni.

A KRESZ az elsőbbségadásra alapítja a közlekedés biztonságát, így minden közlekedési szituációban fordítsunk fokozott figyelmet rá. Amennyiben az elsőbbségadási kötelezettségünk fennáll, annak maradéktalanul tegyünk is eleget.

A másik oldalon pedig tartsuk be azokat az előírásokat, amik elsőbbségünket biztosítják, így sose közlekedjünk megtévesztő sebességgel, fokozott óvatossággal legyünk, amennyiben láthatóságunkat akár a környezet, akár más közlekedők akadályozzák. De legfőképpen legyünk meggyőződve arról, hogy valóban megillet bennünket az elsőbbség, és azt nem csupán mi hisszük úgy – tanácsolta végezetül dr. Gombolai Éva.