D.A.S. JogSzerviz: mit tehetek, ha elállták a kapubejárómat?

parkolás
Vágólapra másolva!
Gyakori probléma, hogy az ingatlan tulajdonosa más járművek miatt nem tudja megközelíteni a saját kapubejáróját. Ennek a látszólag egyszerű jogi problémának a megoldása, legalábbis a törvényes, nem is mindig olyan egyszerű – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Dr. Gombolai Éva hangsúlyozta: hogy ha az a terület, ahova parkolnak, magánterület, úgy természetesen – ritka kivételtől eltekintve – más járművek parkolása a parkolást fizikailag megakadályozó tereptárgyakkal megoldható.

De mit tehetünk akkor, ha éppen a mi ingatlanunk előtt parkolásra csábító szélesebb terület van, vagy a közelben olyan üzlet, focipálya, rendezvényterem, ami miatt a vásárlók, szurkolók, vendégek a mi ingatlanunk elé állnak, akadályozva ezzel bennünket a saját ingatlanunk használatában?

A jogi lehetőségek

Egyfelől lehetőségünk van a rendőrség és a közterület-felügyelet eljárását kezdeményezni, vagyis bejelentést tenni, amennyiben a parkolás a KRESZ szabályait sérti.

Ilyen előírás például a KRESZ várakozás szabályai között elhelyezett rendelkezése, miszerint tilos várakozni ott, ahol a jármű az útmenti ingatlanra való behajtást vagy az onnan történő kihajtást – az ingatlannal rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül – akadályozza.

Ott is tilos várakozni, ahol a jármű szabályosan várakozó másik jármű megközelítését vagy elindulását akadályozhatja – hangsúlyozta a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A sportrendezvények szervezőinek csak fokozott biztonságú sportrendezvények esetén van kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy a szurkolók parkoltatását, az elhelyezett gépjárművek őrzését megszervezze és biztosítsa.

Amennyiben azonban éppen ilyen rendezvény miatt vagyunk akadályoztatva, úgy a szervezővel szemben van módunk igényérvényesítésre.

Célszerűségi szempontok

A fenti KRESZ jogszabály megsértése miatt persze minden egyes autóssal szemben intézkedést kezdeményezni nem minden esetben életszerű.

Célszerű ezért a kapura is felszerelni egy megállni tilos/várakozni tilos táblát, esetleg egyedi táblát kihelyezni, amin szerepel a KRESZ fenti rendelkezése, és hogy a szabálytalan várakozás minden esetben rendőrségi feljelentést von maga után.

Fotó: Gulyás Péter

Már egy kihelyezett tábla, illetve az ehhez párosuló rendőrségi intézkedés "leszoktathatja" a járművezetőket a szabálytalan parkolásról. Helyszíntől és a hívatlan vendégek körétől függően tehát hatásos lehet.

Mit tehetünk még? Minden esetben járjunk utána, hogy az ingatlanunk előtti terület pontosan kinek a tulajdonában van, illetve minek minősül. Eltérő szabályok vonatkoznak ugyanis a zöldterületre, és sok esetben kiderül, hogy bár nem füvesített, de hivatalosan zöldterület egy adott rész.

Amennyiben a gyalogos bejárónkat állják el parkolással, úgynevezett birtoksértő magatartásról van szó, ami nem a KRESZ szabályait sérti, hanem azt az előírást, mely szerint úgy lehet használni egy ingatlant, hogy a szomszéd a saját ingatlana használatában ne legyen szükségtelenül akadályozva, zavarva.

Ilyen esetben a tulajdonos felé kell panasszal élni, ami legtöbb esetben az önkormányzatot takarja – mondta végezetül dr. Gombolai Éva.