Miként biztosíthatja magát a kerékpáros, ha ő okozta a balesetet?

2019.05.15. 09:45

Míg a gépjárművek a közúti forgalomban kizárólag abban az esetben vehetnek részt, ha rendelkeznek érvényes kötelező felelősségbiztosítással, addig ez a kerékpárosoknak nem követelmény – mondták el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A közutakon nem egyszer kiélezetté válhat a helyzet az autósok és a kerékpárosok között, és sajnos ebből kifolyólag sok baleset is bekövetkezik. Miként biztosíthatja magát a kerékpáros, ha esetleg ő lenne a károkozó?

Hogy miért is merül fel ez a kérdés? A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint míg a gépjárművek a közúti forgalomban kizárólag abban az esetben vehetnek részt, ha rendelkeznek érvényes kötelező felelősségbiztosítással, addig ez a kerékpárosoknak nem követelmény.

Ez lehetőséget teremt arra, hogy a károsult kára – a felelősségbiztosító teljesítése miatt – megtérüljön akkor is, ha az érintett károkozó személynek nincs jelentős vagyona.

Személyes vagyonával kell helytállnia

Ugyanez azonban nem mondható el a kerékpárosok esetében. Emiatt tehát, ha egy kerékpáros okoz balesetet és kárt, akkor ezért személyes vagyonával, önerőből kell helytállnia.

Ez pedig lényeges különbség, különösen, ha egy igen magas összegű, netán személyi sérüléssel járó igényérvényesítésről van szó.

Számtalan biztosítási termék létezik

Ma már a biztosítási piacon számtalan olyan biztosítási termék létezik, mely ezt a piaci rést kihasználva, kifejezetten a kerékpárosokra fókuszál. Akár egyesületen keresztül, akár közvetlenül az érintett biztosítóknál köthető már kifejezetten kerékpárosoknak szóló biztosítási szerződés.

Ezek tipikusan balesetbiztosítási konstrukciót is magukban foglalnak, illetve felelősségbiztosítási szerződéshez kapcsolódó szolgáltatást is nyújtanak.

A balesetbiztosítás során, a szerződésben meghatározott és balesetből eredő sérülésre nyújt a biztosító biztosítási összegkifizetést, vagy más, természetbeni szolgáltatást. Mindig a terméktől, illetve az általános szerződési feltételektől függ, hogy milyen balesetekre térít a biztosító.

Forrás: MTI/Marjai János

Ugyanakkor a felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosító szolgáltatása arra irányul, hogy a kerékpáros, tehát a biztosított által kerékpározás közben okozott károkat, a szerződésben meghatározott összeg erejéig a kerékpáros helyett megtéríti.

Ha valaki abban gondolkodik, hogy ilyen típusú szerződést köt, akkor javasolt, hogy a szerződéskötéskor pontosan járja körbe, hogy milyen biztosítási eseményekre és milyen szolgáltatást nyújt a biztosító.

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy pontosan tisztában legyünk azzal, hogy mire tarthatunk igényt a biztosító társasággal szemben – húzták alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértői.