Ki számít közfeladatot ellátó személynek?

tűzoltóautó
Budapest, 2019. május 9. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság új tűzoltóautóinak átadása a szervezet Mogyoródi úti épületének udvarán, Budapesten 2019. május 9-én. Huszonhat új tűzoltóautót kapott a katasztrófavédelem az Európai Unió támogatásával. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Sokszor halljuk hírekben, olvassuk cikkekben a kifejezést: közérdekű feladatot ellátó személy. De vajon tudjuk-e, hogy mit, pontosabban kit takar, illetve mi miatt van jelentősége? Mennyire jó ötlet konfliktusba bonyolódni a postással, vagy erőszakos módon fellépni a MÁV jegyellenőrrel, a bírósági szakértővel, esetleg a tanárokkal szemben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője járja körül a jogi környezetet.
Vágólapra másolva!

A közfeladatot ellátó személyek köre pontosan meg van határozva a Büntető Törvénykönyvben. Ennek oka az, hogy hasonlóan a hivatalos személyekhez, ők is fokozott védelemben részesülnek, mert munkájuk a közösség, a társadalom felé kiemelt jelentőségű – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

Más esetekben pedig súlyosabb büntetést von maga után, ha egy bűncselekményt közfeladatot ellátó személy követ el. A közfeladatot ellátó személyeknek több csoportja is van, közös, hogy mindegyikük olyan feladatot lát el, amely a köz számára kiemelt jelentőségű.

A közfeladatot ellátó személyek köre

Ezek közül a feladatok közül vannak, amelyek pillanatnyi akadályozása sem engedhető meg. Közös érdek például, hogy a mentők, tűzoltók munkáját senki ne akadályozza törvénytelen módon egy másodpercre sem.

Ezért is minősülnek tehát az egészségügyi dolgozók, illetve általában az egészségügyi szolgáltató alkalmazottjai a betegellátással és a betegirányítással közvetlenül összefüggő feladataik tekintetében közfeladatot ellátó személynek.

A hivatásos tűzoltó hivatalos személynek minősül, de a tűzoltási feladatban mások, így például önkéntes tűzoltók is részt vehetnek, akik ebben a minőségükben közfeladatot ellátó személynek számítanak.

Ugyancsak közismert, hogy a pedagógusok, óvodai, iskolai és kollégiumi nevelő és oktató munkában részt vevők a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személyek, ahogyan a gyámügy és a szociális ellátás területén tevékenykedők is.

A katonák, polgári védelmet ellátó személyek és az egyházi személy szertartást végző tagjai ugyancsak ebbe a körbe tartoznak.

Más esetben a közfeladatot ellátó személyek nagyobb eséllyel vannak konfrontációnak kitéve, így már csak emiatt is fokozottabb védelemre van szükségük. Így a bírósági vagy más hatósági eljárásban a védő, a jogi képviselő, a szakértő, és a hivatalos személynek nem minősülő kézbesítési végrehajtó is közfeladatot ellátó személyként van meghatározva.

Külön körként említhető meg az erdészek, vadászok és halászati őrök csoportja, akik a feladatkörükbe tartozó tevékenységük során a rajta kapott személyeket igazoltathatják, ellenőrizhetik, ami ugyancsak fokozott veszélyt jelent számukra.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Fontos csoport a posta ügyfélkapcsolati feladatot ellátó alkalmazottja. Végül a közszolgáltatási szerződés alapján, menetrend szerint végzett vasúti, közúti és vízi személyszállítási közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetnél úgynevezett végrehajtói, vagyis ténylegesen a szállítási tevékenységhez kapcsolódó feladatot ellátó személyek is ide tartoznak.

A személytaxi-szolgáltatást végző csak akkor tekinthető közfeladatot ellátó személynek, ha tevékenysége a személyszállítási közszolgáltatás részeként valósul meg.

A jelenlegi szabályozás szerint nem közfeladatot ellátó személy a biztonsági őr, vagy például a gázóra/villanyóra leolvasója.

Fokozott védelem, fokozott elvárás

A közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos bűncselekmények tehát komolyabb büntetéssel járnak, másfelől fontos, hogy aki a közfeladattal kapcsolatos kötelességét megszegi, közfeladattal kapcsolatos jogkörét túllépi, vagy közfeladati helyzetével egyébként visszaél, az bűncselekményt követ el.

A fokozott védelem mellett tehát az elvárás is fokozottabb annak érdekében, hogy a közfeladatok ellátása megfelelően történjen. A közfeladatot ellátó személyek és a tevékenység méltóságának a megőrzése indokolja többek között azt, hogy a kábítószerrel való kereskedelem, sőt annak már birtoklása is súlyosabb büntetést von maga után.