Köthetünk-e ingatlan adásvételi szerződést videóhívással?

skype, internet, chat
Vágólapra másolva!
Nem közismert, de ma már lehetőség van arra is a hatályos jogszabályok révén, hogy elektronikus hírközlő hálózaton, azaz például Skype-on, Messengeren, Viberen vagy éppen WhatsAppon keresztül köthessünk ingatlan adásvételi szerződést – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Élénk időszakát éli a lakáspiac: nem csak a kereslet nagy, de a kínálat is egyre bővül. Mindez azzal jár, hogy mind eladóként, mind vevőként készenlétben kell állni, amennyiben nem akarunk elszalasztani egy jó lehetőséget – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

Többek között ne számoljunk azzal, hogy a kinézett ingatlan meglesz még hetek múlva is, amíg mi nyaralunk, illetve a vevő sem fogja kivárni a karácsonyi hazautazásunkat.

A felek beazonosításának jelentősége

Bár sokak szemében felesleges kiadásnak tűnik az ingatlan (lakás/ház) adásvétel ügyvédi költsége, fontos hangsúlyozni, hogy az ügyvédnek nem csupán az „adásvétel" mappából átmentett sablon kinyomtatásáért és aláírásáért jár a munkadíj.

Az ügyvéd felel a legtöbbször még mindig életünk egyik legnagyobb értékű ügyletének biztonságáért. Ennek része a felek beazonosítása is, mely korábban csak személyesen vagy külföldön tartózkodó fél esetén bonyolult külképviseleti hitelesítések révén tudott lezajlani.

Nem közismert, de ma már lehetőség van arra is a hatályos jogszabályok révén, hogy elektronikus hírközlő hálózaton, azaz például Skype-on, Messengeren, Viberen vagy éppen WhatsAppon keresztül köthessünk ingatlan adásvételi szerződést.

Egyszerűbb és költséghatékony

Ez a lehetőség abban az esetben áll nyitva, ha az ellenjegyző ügyvéd már korábban azonosította a távollévő felet. Egyszerűbb és költséghatékonyabb tehát ingatlan adásvétel tervezése esetén utazás előtt felkeresni ügyvédünket az azonosítás érdekében, mint tervezhetetlen időpontban hazautazni szerződéskötéshez.

Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

A korábban már azonosított félnek lehetősége van arra, hogy az okirat aláírása, illetve az okiraton szereplő aláírás sajátjaként való elismerése során videóhívással kössön szerződést.

Az ellenjegyző ügyvéd számára a mozgóképet, valamint a hangot egyidejűleg továbbító és rögzítő eszköz igénybevételére van ilyen esetben szüksége, a rögzített felvételt pedig az ellenjegyzett okirattal együtt kell megőriznie – mondta végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.